VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Két dologra szeretnék röviden csak reagálni, az egyik Gulyás József hozzászólása volt. Én azt javaslom, fogadja meg kollégájának, Horn Gábornak azt az álláspontját, aki azt mondta a költségvetési bizottság ülésén, hogy persze nem mindenáron kell egy rossz költségvetést elfogadni. Képviselő úr azt mondta hozzászólásában, hogy kinek jó ez a költségvetés, senkinek sem jó ez a költségvetés. Akkor miért fogadták el? Mi volt az az ok, ami miatt mégis megszavazták? Mi éppen arról beszélünk, és azt szerettük volna érzékeltetni, hogy ennél lehetett volna jobb költségvetést elfogadni, amely valóban segíti az ország 2009-es kilábalását.
Gedei József hozzászólásához csak annyit szeretnék mondani, hogy igen, ismerjük a jászberényi helyzetet. Éppen most kívánja a várost bevonni egy olyan fejlesztésbe, aminek többmilliárdos adósság lenne a következménye. Azt gondolom, polgármester úr, ezt át kéne gondolnia még egyszer, mielőtt ilyen lépéseket tesz. A másik pedig, ami a kórházukkal történik, abban én egyetértek a Fidesz helyi képviselőivel, hogy az, amit önök vallanak, hogy magánkézbe kell adni a kórházat, az nem egy járható út. Az nem egy járható út, mert amint látjuk, már több helyen az országban nem vezet a szolgáltatások javulásához, nem vezet ahhoz, hogy a betegek jobb ellátást kapjanak, az egyszerűen vagyonfeléléshez vezet. (Keller László: Kérdezd meg Mikola urat!) Ha ehhez nem járulnak hozzá a helyi fideszes képviselők, én azzal csak egyet tudok érteni, és annak csak örülni tudok.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem