TATAI-TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Három kérdésre szeretnék röviden a két percben reagálni. Ékes képviselő úrnak igaza van abban, hogy ha az oktatásba beruházunk, az a fejlődés előfeltétele, de egy dolgot pedig a tapasztalatból tudomásul kell vennünk, hogy attól még, hogy több pénzt költöttünk az oktatásra, az nem feltétlenül beruházás, ha nem nő a teljesítménye.
(20.30)
Az oktatási kerekasztal elkészítette azt a koncepciót, amelybe majd több pénzt fektetünk be, ha lesz rá lehetőség. Egyébként 27 milliárd forint többletpénzt ez a költségvetés is tartalmaz, éppen az “Új tudás” programra. Tehát a prioritás megvan a költségvetésben, és ha azon az úton haladunk, akkor nemcsak többet fogunk költeni, hanem jobb is lesz az oktatás teljesítménye.
Simon képviselő úr hibást keres. Amit mi döntöttünk el, azért vállaljuk a felelősséget, ebben nincs vita. De önöknek - ahogy ma már elhangzott - a közigazgatási reform megfúrásáért, az egészségügyi reform, az oktatási reform, az önkormányzati reform ellehetetlenítéséért és azért kell vállalniuk a felelősséget, hogy se a 2002-es, se a 2006-os választás eredményét nem fogadták el mind a mai napig. Önöknek a saját döntéseikért kell vállalni a felelősséget.
Keller képviselő úr már hat példányban elmesélte, hogy mi ez a visszafogás. Én most számtantanárként megpróbálom elmondani egy más megközelítésben. A kormányzat vállalta azt a népszerűtlen intézkedést, hogy nem fizet a közszférában 13. havi bért. Ennek a következményéből, az oktatás területén 39 milliárd forintból nem az önkormányzatok terheit akarta csökkenteni, hanem a központi költségvetés kiadásait. Tehát az önkormányzatokat ugyanaz terheli, mint a szeptemberi költségvetésben, sem több, sem kevesebb. A központi költségvetés kiadásait csökkenti a 13. havi bér megvonása.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem