JUHÁSZ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ GÁBOR
JUHÁSZ GÁBOR igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselő úr! Mi sem mutatja jobban, hogy az igazságszolgáltatás a megfelelő alapokon nyugszik, hogy a nyomozó hatóságok a jogszabályok adta lehetőségek között teszik a dolgukat, mint az, hogy az ügyben vádemelés történt, és a büntetőeljárás a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyamatban van. Az ügyben a bizonyítási eljárás során felmerült kérdésekre is ez a plénum rendelkezik csak és kizárólag döntési jogosultsággal.
A tisztelt képviselő úr által megnevezett személyek az eljárás során tanúként kerültek kihallgatásra. A beszerzett adatok alapján a nyomozó hatóságok széleskörűen vizsgálták és tárták fel a bűncselekmény minden egyes részletét. A büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezései szerint a tanú és a gyanúsított közötti különbség nem hiszem, hogy magyarázatra szorulna. Az ügyészség azokkal a személyekkel szemben emelt vádat, akikkel szemben a nyomozás során beszerzett adatok alapján a bűncselekménnyel kapcsolatban megalapozott gyanú merült fel.
A rendvédelmi szervek és ezek minisztériumi felügyeleti szerveinek bűnmegelőzést célzó ellenőrzéséről és a bűncselekmények felderítéséről a rendvédelmi szervek védelmi szolgálata gondoskodik. A szolgálat együttműködik a nyomozások során a nyomozó hatóságokkal, felderítő tevékenységét a bűncselekmény gyanújának megállapításáig vagy kizárásáig folytatja, ezt követően feljelentést tesz az illetékes ügyészséghez vagy lezárja az ügyet.
Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, mint minden demokratikus jogállamban, így a Magyar Köztársaságban is az igazságszolgáltatás kizárólag a bíróság feladata. Amennyiben a bírósági eljárásban olyan adat vagy körülmény merül fel, amely más személyek büntetőjogi felelősségét megalapozza, az illetékes hatóságok megteszik a szükséges intézkedéseket. Természetesen eddig is és ezután is minden törvényes lehetőséget felhasználva, kiemelt figyelmet fordítunk a bűncselekmények megelőzésére, azok eredményes felderítésére, továbbá a nyomozó hatóságok iránti bizalom fenntartására.
Tisztelt Képviselő Úr! A gyanúsítás tehát az ügyészség dolga. Tisztelt Képviselő Úr! Az ítélkezés tehát a bíróság dolga. A képviselői, nem mindig tiszta politikai szándékot itt a parlamentben ugyan meghallgatnunk meg kell, de kérem önt is, hogy mind a gyanúsítást, mind az ítélkezést bízza az ügyészségre és a bíróságra.
Kérem tisztelt képviselő urat válaszom elfogadására. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem