CSIZMÁR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, azzal, hogy itt a 4 percet arra használta, hogy mindenféle másról beszélt, mint az interpelláció tartalma, talán közvetetten igazolta azt, hogy az interpellációra adott válasz korrekt és pontos volt. Ön több újságcikkre alapozva állításokat mondott, hogy Keller László kapcsolatokat ápolt, információkat kapott, és hasonlók. Ezeket senki nem bizonyította még, ön se bizonyította, csak úgy hivatkozik rá, mintha ezek tények lettek volna.
A Miniszterelnöki Hivatal dokumentációját áttekintve a belső vizsgálat - amit egyébként az interneten hozzáférhetővé tettünk - semmit nem igazolt abból, amit ön állít, tekintettel arra, hogy Keller államtitkár úr titkárságán semmifajta olyan dokumentum nem lelhető fel, amely magánnyomozói, biztonságtechnikai, őrzés-védelmi vagy bármifajta ilyesmi kapcsolatra, megrendelésre, kifizetésre, szerződésre utalna.
(15.00)
Úgyhogy állítása nem felel meg a valóságnak. Ha ilyet állít, szíveskedjék az igazságszolgáltatáson keresztül bizonyítani.
Azt mondja, meg lehetett volna kérdezni Keller volt államtitkár urat az önök kérdésével kapcsolatosan. Azt tudom mondani, hogy van olyan parlamenti műfaj, ahol ezt meg lehet tenni. A Miniszterelnöki Hivatalnak erre nincs jogszerű lehetősége. A Miniszterelnöki Hivatal vezetője csak a Miniszterelnöki Hivatal alkalmazottaival szemben folytathat le valamifajta fegyelmi vagy tényfeltáró vizsgálatot. Keller államtitkár úr hat éve nem alkalmazottja a Miniszterelnöki Hivatalnak. Nyomozati joga pedig nincs a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek, ez megint csak más, az igazságszolgáltatásban dolgozó hatóságnak van.
Máris ott tartunk, hogy ön most is jogszerűtlennek minősítette a felszólalásában Keller államtitkár úr tevékenységét. Erre azt tudom mondani, ez nem az országgyűlési képviselők feladata, hogy megítéljék, hogy mi jogszerű vagy mi nem. Sőt azt tudom mondani, hogy ha egy országgyűlési képviselő valahol jogszerűtlenséget észlel, a törvény alapján kötelessége - hangsúlyozom: kötelessége! - az igazságszolgáltatási szervekhez, nyomozó hatóságokhoz fordulni. A büntetőeljárási törvény 171. §-a ugyanis önre is vonatkozik, képviselő úr.
Amennyiben ezt nem tette meg, akkor csak vádaskodik, amennyiben meg megtette - ennek egyébként nincs nyoma -, akkor majd az igazságszolgáltatási mechanizmus eldönti, hogy jogszerű vagy nem jogszerű tevékenységet folytatott-e Keller László államtitkár úr, amikor közpénzügyi államtitkár volt.
Ami az államtitkárok tevékenységének politikai felelősségét illeti, azt tudom mondani, hogy erre az Országgyűlés Házszabálya tengernyi lehetőséget biztosított akkor és biztosít most is. Ha ilyen igény van, akkor ez bármikor teljesíthető.
Arról van szó, hogy a képviselő úr mindenféle állításokkal hírbe akarja hozni a volt államtitkár urat, hiszen a jelenlegi kormányban is államtitkári feladatot tölt be. Amit most itt a rendelkezésére álló négy perc második két percében elmondott, abból egy szó nem hangzott el az eredeti interpellációban! Hangsúlyozom: egy szó sem hangzott el az eredeti interpellációban, és nem tudja igazolni az állításait.
Képviselő úr, azt szeretném kérni, hogy a parlamenti játékszabályoknak, Házszabálynak megfelelően az interpellációra adott választ minősítse hasonlóképpen, mint ahogy az alkotmányügyi bizottság. És ha megfelel a kérdésekre adott válasz - márpedig szerintem minden létező kívánalomnak megfelel -, akkor vegye tudomásul az alkotmányügyi bizottság döntését.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem