DR. SZAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS IMRE
DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tulajdonképpen egy kétperces felszólalást szerettem volna mondani, Csizmár Gábor államtitkár úr mondatára reagálni. Egyrészt Csizmár Gábor államtitkár úr azt mondta, hogy az interpelláció korrekt volt, és mindenre kiterjedően megválaszolta a dolgot. Kedves Államtitkár Úr! Ha így lett volna, a parlament elfogadta volna ezt az interpellációt. Ne feledjük el: a parlamenti többség nem fogadta el, tehát nem volt sem korrekt, sem pedig minden tekintetben választ adó a kérdésre.
Még egy, valószínűleg csak tévedése volt az államtitkár úrnak. Azt mondta, hogy a Keller László államtitkár úr már hat éve nem dolgozik a Miniszterelnöki Hivatalnál. Számoljunk csak vissza! Most 2008 van. (Bal kezét felmutatva, ujjain számolja az éveket.) 2007, 2006, 2005, 2004, 2003, 2002 - akkor mikor is dolgozott ott? Hiszen azért ez az áldásos tevékenysége, amit közpénzügyi államtitkárként végzett, 2002-ben, 2003-ban és talán még 2004-ben is folyt, ezt őszintén mondom, nem tudom. És az a tevékenység azért nagyon sok kívánnivalót hagyott maga után, de mivel ez most nem tárgya az interpellációs tárgyalásnak, nem térnék ki rá.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem