HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első kérdés ezzel a beszámolóval kapcsolatban, hogy vajon az a három vagy négy esztendővel ezelőtt meghozott döntés, ami megszüntette az Illyés Közalapítványt és az Apáczai Közalapítványt, és helyettük létrehozta a Szülőföld Alapot, visszatekintve értelmes, igaz, jó döntés volt-e, vagy kár volt egy ilyen döntést meghozni. Az első szempont, aminek alapján ezt megítélném, az, hogy ezek a közalapítványok az Antall-kormány ideje óta, hiszen akkor alapíttattak, igen jól működtek a határon túli magyarok egyetértésével. Így jött létre és így működött ez a két alapítvány. Nem jó dolog az, ha a határon túli magyar ügyeket a kormány közvetlen irányítása alá veszi, közvetlenül magához vonja, nem szül jó vért a szomszéd országokban. Azt hiszem, hogy a közalapítványi forma ilyen szempontból szerencsésebb és eredményesebb volt. Más volt a fogadtatása a környező országokban, mint amilyen a mostani kormányzati tevékenységnek.
Aztán a beszámoló (3) bekezdésében szerepel egy mondat; azzal kezdődik, hogy “A nemzetpolitikában érvényesített koncepcióváltás a határon túli magyar támogatási rendszer átalakítását is szükségessé tette.” Mi volt ez a koncepcióváltás? Én nem emlékszem, hogy itt a parlamentben komoly és elmélyült vitát folytattunk volna róla, mert azért olyan fontos dolog egy ilyen koncepcióváltás, ami megérdemli, hogy nemcsak a magyar parlament, hanem a határokon túli magyar szervezetek bevonásával valami olyan egységes álláspont alakuljon ki, ami nagyon-nagyon stabil többségi alapokon nyugszik.
Az is szerepel a beszámolóban, hogy ezek az alapítványi formák már nem tudtak az új kihívásokra megfelelő, kellő hatékonysággal válaszokat adni. Csak megjegyzem, hogy a mi alapítványunkban, hiszen én is tagja voltam megszűnéséig az Illyés Közalapítványnak, kurátora voltam, olyan szerkezetben osztottuk el a pénzeket, hogy volt egy elkülönített alap például az európai uniós pályázatok önrészének megteremtésére a határon túli szervezetek számára. Ez teljességgel hiányzik a mostani koncepcióból.
Aztán az oktatási támogatás, ahogy képviselő asszony elmondta, a legnagyobb részt ez teszi ki. De vajon ez jól hasznosul-e? Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy jó néhány esztendővel ezelőtt volt egy beiratkozási támogatás, amely azóta már nem szerepel semmiféle hazai szervezet programjában, egyet kivéve. Ez a Rákóczi Szövetség, az Illyés Közalapítvány egykori elnöke működteti, illetve vezeti ezt a szövetséget, amely a Felvidéken még mindig komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy az általános iskolába beíratott magyar gyermekek, illetve magyar családok közvetlen beiratkozási támogatást kapjanak. Ezt csak azért mondom, mert a határon túli aktivitásunk legfontosabb feladata - és ez le van írva, ezzel egyet lehet érteni - az identitás, a magyar identitás megőrzése, a magyar kultúra, a magyar hagyományok ápolása, életben tartása, fejben tartása.
És van még egy nagyon fontos dolog: a versenyképesség. Az identitás megőrzése az óvodáskorban, általános iskolás korban, középiskolában, tehát a közoktatásban nagyon fontos szerepet kaphat, és jól érvényesülhet. De, csúnya dolgot mondok ki, ha azt mondom, hogy a határokon túli magyar nyelvű felsőoktatás nem nagyon szolgálja az ott végzettek versenyképességének javulását. A magyar nyelven megszerzett diploma Romániában milyen előnyt jelent? Vagy hol jelent előnyt? Magyarországon biztosan, de ha például ezt a pénzt arra fordítanánk, hogy akár angol nyelvű, akár francia nyelvű, akár más világnyelvű oktatást biztosítanánk a magyarjaink számára, hiszen magyar nyelven Magyarországon is tudnak diplomát szerezni, akkor valószínű, hogy a nemzetközi versenyképességüket, a saját országukban, az anyaországban mérhető versenyképességüket is erőteljesen javítanánk.
Tehát azt mondanám, hogy sokkal nagyobb erőt kéne fordítani és fektetni az óvodai, az általános iskolai és a középiskolai magyar nyelvű oktatásra, és a versenyképesség javítása szempontjából a felsőoktatás helyzetére. Persze, nem magyar irodalomról és történelemről beszélek, hanem fizikáról, kémiáról, gépészmérnöki képzésről és egyebekről, nem biztos, hogy a határokon túli anyanyelvi képzés olyan túl előnyös és túl jó.
(10.40)
Összegezve: természetesen ezt a beszámolót el lehet fogadni, hiszen nincs értelme nem elfogadni. Nem hiszem, hogy rossz szándék vezérelt volna bárkit, de azért nem lenne baj újragondolni a négy évvel ezelőtti történeteket, hogy valóban érdemes volt-e a közalapítványokat felszámolni, hogy valóban érdemes volt-e államilag centralizálni, kevéssé társadalmasítani - rossz szólva élve - a határokon túli magyarokkal való törődést, vagy pedig ezt az utat kell folytatni, ami láthatóan nem javítja a határokon túli magyarok helyzetét még ebben az új világban sem, az Európai Unió tagországaiként sem meg egyébként sem. Elég csak utalni azokra a közelmúltban lezajlott eseményekre, ahol három szinten szenvedtünk vereséget: miniszterelnöki találkozók, házelnöki találkozó és államelnöki találkozó Szlovákiával kapcsolatban. Ez azt mutatja, hogy valami nincs rendben. Hogyha háromszor - csúnya szóval - lepofoznak minket, akkor a mi nemzetpolitikai stratégiánk erőteljesen átgondolásra szorul, hiszen ezt együtt éltük meg, ezeket együtt szenvedtük el.
Tehát azzal fejezem be, amivel kezdtem, hogy tényleg kellene egy nemzetpolitikai stratégia, de az olyan legyen, ami a legszélesebb egyetértést bírja és tükrözi, és aminek alapján aztán tényleg vállt vállnak vetve lehet küzdeni azért, hogy a határainkon kívül élő magyarok az új helyzetben a lehető legjobban tudjanak érvényesülni úgy, hogy ne kelljen szülőföldjüket, identitásukat, kultúrájukat, történelmüket feladni, hanem büszkén, európaiként, de elsősorban magyarként tudják az életüket élni.
Köszönöm szépen.
