DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elég komikus az a helyzet, amiben vagyunk az idei költségvetés tárgyalása során és az azt megalapozó adótörvények tárgyalása során. Többé-kevésbé ugyanazok a képviselők szólalnak meg egy-egy frakció részéről. Ha jól számolom, akkor most már körülbelül ötödször mondhatjuk el ugyanazokat a gondolatainkat, amelyekhez persze rögeszmésen ragaszkodunk, hisz először fordul elő a rendszerváltás óta, hogy három költségvetési koncepció került elénk, hogy kétszer futunk neki az adótörvényeknek, ez már öt tárgyalási lehetőség; és ha még veszem a múlt hét péntekén zajlott vitát, ami a költségvetést megalapozó törvényekről volt, akkor már hatodszor forgunk gyakorlatilag ugyanabban a gondolatkörben.
Mindez ráfogható-e arra a pénzügyi válságra, ami kétségtelenül még Magyarországot is elérte, bár én még emlékszem azokra a miniszteri megszólalásokra vagy miniszterelnöki megszólalásokra itt, a magyar parlamentben, amik még arról vizionáltak, hogy ennek a válságnak az elsődleges hatása nem fogja érinteni Magyarországot, minket csak a válság kisebb mértékben érint, mint az Egyesült Államokat vagy a többi nyugat-európai országot. Ma már tudjuk jól, hogy ezzel az illúzióval le kellett vagy le kell számolnunk.
(20.20)
Hiszen a magyar kormány ugyanolyan lépéseket kénytelen megtenni, gondolok itt elsősorban a bankokat segítő csomagra, mint amivel az Egyesült Államok vagy a nyugat-európai országok korábban szembetalálták magukat. Magyarázható-e ez a lehetetlen költségvetés-alkotási folyamat, benne az adótörvényekkel azzal a pénzügyi válsággal, ami mégiscsak elért minket? Nemcsak azért nem magyarázható azzal, mert a pénzügyi válság nem úgy köszönt ránk, mint valami gonosz, ami büntetni akar minket. A pénzügyi válság, ami Magyarországot elérte, csak felmutatta az ország gondjait. A gondok nagyok voltak. Ha valakinek erről tudnia kellett, az elsősorban a Magyar Köztársaság kormánya.
Nekem fixa ideám, hogy azt gondoljam, a 2009. évi költségvetés készítése során a kormányban megint volt késztetés arra, hogy egy kicsit félretervezzen. Két évvel előtte, 2008-ban és 2007-ben ezt nem tette, amikor szigorú költségvetést alkotott, és ezt a költségvetést, nem számolva annak társadalmi, gazdasági káraival az országban, de végül is tartani tudta. Itt elsősorban a nagyarányú államháztartási hiány csökkentésére utalok, amit kétségtelenül eredménynek tekinthetünk a makrogazdasági számok alakulása szempontjából, a kívánt egyensúly újbóli megtalálása érdekében. Persze, el kell ismernünk, hogy ez eredmény, de nyilvánvalóan annak a két költségvetési évnek nagyon sok káros elemét is meg lehetne említeni.
Tehát a kormánynak tisztában kellett lennie azzal, hogy milyen beteg a helyzet, mégis azt gondolom, hogy volt benne késztetés arra, hogy félretervezzen. Ha azt nézem, hogy mivel tudom ezt megindokolni: ha az ÁSZ által megjósolt makrogazdasági pályát nézem, és a kormányét nézem, akkor mindig azt látom, most már évek óta azt látom, hogy mindig az ÁSZ tervez reálisabban, mindig azok a számok és azok a koncepciók válnak valóra, amit az ÁSZ előrevetít, és sosem a kormány számai. Ezt a pesszimista makrogazdasági pályát, ami most már 1 százalék csökkenéssel kalkulál az elkövetkezendő esztendőben, többé-kevésbé az ÁSZ előre jelezte. Ennek lehetőségét már akkor is jelezte, amikor a kormány még optimista várakozással élt, és 3 százalék növekedéssel kalkulált. Tehát mivel a kormánynak tisztában kellett lennie ezzel a helyzettel, amibe ő hozta az országot, többéves lehetetlen kormányzás után ezért a kormánytól elvárhatóbb lett volna egy megfontoltabb és reálisabb tervezés.
A kormány ezt nem tette, vagy nem akarta megtenni, a kormányt a pénzügyi válság kényszerítette rá arra, hogy reálisabban tervezzen, még pontosabban: nem is annyira a pénzügyi válság, mint az a pénzszűke, ami a kormányt gondolkodásra késztette. Az IMF valószínűleg diktált a kormánynak, ha szükség van az IMF pénzére, és szükség van rá, akkor el kell fogadni azokat a feltételeket is, amiket az IMF diktál, ettől a pillanattól kezdve. Attól a bizonyos október 9-étől, attól a nevezetes csütörtöktől kezdve változott meg a kormány gondolkodása, amikor a kormányt sokkolta az, hogy az utóbbi években először találkozik azzal, hogy a magyar állampapírpiacon a magyar költségvetés által, a magyar állam által felkínált állampapírokat senki nem jegyzi le, még azzal a nagyon jelentős felárral sem, amivel kínáltuk ezeket a piacoknak.
Itt jött az a pillanat, amikor a kormány azt mondta, hogy nincs tovább, mindent annak kell alárendelni, hogy az állam pénzügyi csődjét elhárítsa. A miniszterelnök viszonylag nyíltan beszélt erről itt a parlamentben, amikor azt vizionálta, azt kellett mérlegelnie a kormánynak, hogy abból az adóbevételből, amit termel az ország, vagy pedagógusoknak, köztisztviselőknek és másoknak bért fizetnek, vagy ha nem jutnak forrásokhoz az állampapírpiacon, akkor nem lesz lehetőség bérek fizetésére. Mert a lejáró kötvények kamatait nyilvánvalóan az azt lejegyzőknek ki kell fizetniük, ez megelőz mindent, ilyen szempontból a bérfizetések is elmaradhatnak, azaz beáll az állam közvetlen pénzügyi csődje. Mindent ennek rendel alá a kormány, ez valamilyen szempontból érthető is, de ezt ki kellene teljesen nyíltan mondani. Mégsem fogadható el az a lehetetlen tervezés, amivel az idei évben találkoztunk, hogy már ötféle módon tárgyaljuk a költségvetést és kétféle módon az adótörvényeket.
Azzal az adótörvény-tervezettel, ami először elénk került, szintén elégedetlenek voltunk, de már csak történelem, idézzük fel, az legalább 160 milliárdnyi könnyítést tartalmazott, 120-at a vállalkozások élveztek volna, mintegy 40 milliárdnyit a családok élvezhettek volna adókönnyítésként. Ez ma már a múlté. A pénzügyi válság hatására, az IMF elvárásainak megfelelően - és az elvárás gyakorlatilag úgy szólt, hogy ne mondjatok le semmiféle adóbevételről ebben a helyzetben - a kormány mit csinált? Azonnal visszavonta azt a nagyon szerénynek tekinthető adótörvény-javaslatát, ami pár héttel ezelőtt a parlament előtt volt, és aminek a vitáját le is folytattuk. Hogy ebben a beteg helyzetben ne mondjon le az ország és a kormány adóbevételekről, ezt ellenzéki képviselőként is el tudom fogadni, ma nem engedheti meg a kormány magának azt a luxust, hogy adóbevételekről lemondjon.
De ebből nem az következik, hogy egyetértek azzal, ami most beterjesztésre került, mert ami jelenleg előttünk van, arra azt mondhatom, hogy a 184 oldalnyi papírért, amit ez a törvényjavaslat jelent, szinte kár. Többe kerülnek ezek a papírhegyek, amit elénk tettek, mint amennyi hozadéka lesz az ország költségvetésének ebből az adócsomagból. Azt látjuk, hogy ez a törvényjavaslat 10 részben 22 fejezetet tartalmaz. Ez pontosan azt jelenti, hogy 22 adójellegű törvényben kíván nagyon szerény módosításokat tenni. Adókönnyítést nem jelent. Ha hozzáveszem azt, ami a mai szavazások során eldőlt, hogy az energiaszektorra újabb adót vet ki az Országgyűlés, akkor azt mondhatom, hogy nemhogy szinten tartja azt az adószintet, ami jellemzi ma az országot, hanem ezt még meg is fejeli az energiaszektort sújtó adóterhekkel.
Ami itt, előttünk van, az csak pontosítás, kicsi kis korrekciók, amik lényegesen nem változtatnak semmilyen szinten az adórendszerünkön. Az a cél, amit ez a törvényjavaslat megfogalmaz, hogy egyszerűsíteni akar, mert ha egyszerűsíteni tudja az adórendszert, akkor ezzel csökkenthető az adóadminisztráció. Ha az egyszerűsítések során az átláthatósága nagyobb lesz a magyar adórendszernek, akkor ez egyben versenyelőnyt is jelent már önmagában.
Ezeket az állításokat egyébként el lehet fogadni, és azt is el lehet fogadni, amit a törvényjavaslat a bevezetőjében megfogalmaz, ha egyszerűbb és átláthatóbb az adórendszer, akkor várhatólag az adóellenőrzés is hatékonyabban tud működni.
Én azonban azt gondolom, hogy ezekért az egyébként szép célokért nagyon keveset tesz ez a tervezet. Ha mégis abban a logikában, amit ebben a tájékoztató anyagban a kormány elénk tárt, egy-egy fejezetből kiemelhetnék néhányat, ez a tervezet szól arról, hogy a magánszemélyeket milyen egyszerűsítések érik. Jónak gondolom persze azt, hogy 3 millió adózó találkozhat azzal a lehetőséggel, hogy az APEH elkészíti helyettük az adóbevallásukat, ha csak bérből és fizetésből élnek, nekik csak alá kell írniuk, ez biztos ésszerű egyszerűsítés. Vagy az eddigi hét adókedvezmény helyett most egy összevont adókedvezmény lesz, ami 30 százalékkal adózik. Nyilvánvalóan az ilyen lépések ellen nincs kifogásunk. Ha a munkáltatókat érintő egyszerűsítéseket nézzük, akkor meg lehet említeni azt, ami a 100 millió forint alatti árbevétellel rendelkező, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságokat érinti, ilyenek a betéti vagy közkereseti társaságok, ezek könyvvezetése lényegesen egyszerűsödik.
Vagy a harmadik fejezetből, gondolkodási körből is kiemelhetek néhányat, ami a gazdaság fehérítését szolgálja. Ezen a területen egyébként a kormánynak voltak eredményei, ez vitathatatlan, ez mindannyiunknak jó. Ha 900 ezer forint fölött vásárolunk, az eladónak akkor is számlát kell adnia, ha mi, vevők ezt nem kérjük. Ha elérjük ezzel azt, hogy tisztábbak lesznek a viszonyok, akkor nyilvánvalóan az ilyen jellegű lépéseket nem kifogásoljuk.
(20.30)
Azt jól látjuk e törvénytervezeten keresztül, hogy mindenhol, ahol lehet, erősödik a szankciók lehetősége, a büntetés lehetősége, a büntetéssel való fenyegetés. Bár azt gondolom, a magyar adózók jó része tisztességesen adózik, enélkül is teljesíti feladatait. Vitára ad okot szakértők szerint ez a 250 ezer forint alatti készpénzben való fizetés lehetősége, vagy ha 250 ezer forint fölött történik ez a vállalkozások között, akkor már valamifajta büntető százalékok lépnek életbe. Kiemelnék még egy dolgot, amit jónak találok, hogy mi, munkavállalók ezentúl a bérjegyzékünkön fogunk találkozni azzal, hogy a munkáltatónk befizette-e azokat a járulékokat, melyeket a mi munkabérünk után fizetnie kell. És még néhány dolgot kiemelhetnék, de azt gondolom, nem ezek a lényeges kérdések.
A lényeges kérdések sokkal inkább abban keresendők, hogy választ kellene keresnünk arra, hogy ehhez a szituációhoz, amibe az ország került, beleértve a pénzügyi válság okozta gondokat is, jól alkalmazkodik-e a kormány. Mert a miniszter úr az expozéjában, amikor elkezdtük ennek a törvénynek a vitatását, akkor gyakorlatilag azt fogalmazta meg, hogy amit itt most tesz a kormány, hát az nem a szívéből jön, mert boldogan csökkentene adókat, de ebben a helyzetben erre nem lát lehetőséget.
Volt már egy olyan mondatom, amiben azt mondtam, hogy ha most mi lennénk kormányon, és befolyásolni tudnám a saját kormányunk tevékenységét, akkor azzal a gondolattal egyetértenék én is, hogy ilyenkor nem szabad lemondani adóbevételekről, mert a stabilizálás lehetősége most mindent megelőz. Azonban felteszem a kérdést, hogy a kormány ebben a helyzetben megtett-e minden lépést ahhoz, hogy kiadásokat csökkentsen, és kiadások csökkentésével teremtse meg mégis annak a lehetőségét, hogy érdemi adókönnyítéseket tegyen a következő évi adótörvényekben, és ezzel segítse a vállalkozói világot, akik erre rákényszerülnek. Mert ebben a pénzhiányos időszakban, ami előttünk van, a vállalkozók azzal fognak találkozni, hogy sokkal nehezebben jutnak hitelekhez; mivel nehezen jutnak hitelekhez, ezért a beruházásaik is le fognak lassulni, és a kevés beruházás, amit az elkövetkezendő években esetleg megélünk, az pedig hosszú távú növekedési várakozásainkat fogja mérsékelni.
Erre a kérdésre, amit feltettem, hogy megtett-e mindent a kormány az érdemi kiadáscsökkentésekre, azt kell mondanom, hogy még kísérletet sem tett rá. Az a kísérlet, amit tett, hogy azonnal hozzányúlt a 13. havi fizetésekhez, és ezeket elvonta a közszolgáktól, és jelentősen megkurtította a 13. havi nyugdíjakat, ezt a kormány félelmében tette. Az IMF-től a pénzre azonnal szüksége volt, akkora volt a gond, ezért meglépte azt, amit az IMF elvárt tőle, azonnal felmutatott egy lépést, ahol kiadásokat tud szűkíteni, és büntette azokat, akik a legvédtelenebbek. Büntette azokat a közszolgákat, akik működtették az államigazgatást, működtették az államot akkor is, amikor a kormány elfelejtett kormányozni méltóztatni. És megbüntette a kormány azonnal azokat a nyugdíjasokat is, akiket korábban annyira szeretett. Most, amikor a hatalmon maradás kérdése volt a tét, akkor mindjárt a nyugdíjasokat is beáldozta a kormányfő a hatalomban maradás érdekében.
Azért mondom, hogy nem tett meg a kormány minden lépést a kiadásszűkítés keresésére - vagy amit megtett, azt meg helytelenítem -, mert éppen a mai lapokban látom annak vizsgálati lehetőségét; állítólag kormányzati megrendelésre szakértő cégek gyártják az anyagokat a kormány számára, hogy ők hol látnak kiadásszűkítési lehetőséget 2010-ig, tehát nem valami távoli jövőben. A legszerényebb becslés is több mint 200 milliárd kiadással kalkulál, és a merészebb becslés, vagy hogy több lépést megtenne a kormány, ott meg jóval meghaladná a megtakarítás lehetősége a 400 milliárd forintot.
A gazdasági bürokráciától kezdve sok tételt felsorolnak ezek a mai, internetes újságokban ma megjelent írások. Nyilvánvalóan az újságírók nem éjjel álmodták a dolgokat, bizonyára van a kormányzatnak kiadáscsökkentési elképzelése, csak ezen már évek óta kellett volna dolgozni, vagy legalább egy fél éve dolgozni kellett volna, és akkor most már a megoldás lehetőségeit is látni lehetne, és nem a 13. havi fizetésekhez vagy a 13. havi nyugdíjakhoz kellett volna nyúlni.
A másik, amit tehetett volna a kormány, és nem is kísérletezett vele, hogy legalább az adórendszeren belül - nem lemondva adókról, de az adórendszeren belül - tehetett volna olyan átcsoportosításokat, melyek átmeneti ideig a vállalkozókat helyzetbe hozta volna, és ugyanazokat az adóbevételeket, amit teljesíteni remélt volna a kormány, mondjuk, a fogyasztási típusú adók valamelyest emelésével is teljesíthette volna. Ebben a nehéz helyzetben, amiben vagyunk - tudva, hogy egy milyen recessziós időszak áll előttünk -, valószínű ez az átcsoportosítás is sokat segíthetett volna a magyar vállalkozói világnak. A kormány erre sem tett kísérletet, ehhez sem volt ereje, erre sem készült rá, inkább mindent változatlanul hagyott.
A harmadik dolog, amit mi kezdettől fogva állítunk, hogy ha csökkentettük volna az adókat valamilyen mértékben, az nem jelentett volna kevesebb adóbevételt. Ez az az időszak, amikor a kevesebb többet jelentett volna. Tehát ha lett volna bátorságunk, vagy ha ez a pénzügyi válság, ami elért minket, de aminek az alapjait, fundamentumait itt az országon belül mi önmagunk állítottuk elő, mármint a kormány a lehetetlen gazdaságpolitikájával állította elő, ha legalább ez a nehéz időszak kijózanította volna végre a kormányt, és meglépte volna azokat a lépéseket, amelyeket egyébként közép- vagy hosszú távon a kormány is szükségesnek gondol, csak ebben az adott pillanatban meglépni nem mert, ha ezt megtenné a kormány, az valószínűleg segítene az országon.
Mivel ezt nem teszi meg, ezért azt kell mondanom, hogy megint mi vagyunk az az európai uniós tagállam, akik megint egészen más gazdasági pályán mozgunk, mint egyrészt a versenytársaink itt Közép-Kelet-Európában, vagy a nyugat-európai európai uniós tagállamok. Ezt a luxust, hogy tartósan szembemegyünk Európával, a magyar kormány és a magyar gazdaság nem engedheti meg magának, mert ennek hosszú távon növekedési áldozatai lesznek.
Azt gondoljuk, ez az adótörvénycsomag, ami előttünk van, ami kétségtelenül tartalmaz néhány egyszerűsítést - ezeket üdvözöljük -, nem hoz semmilyen szinten áttörést, és mivel adókönnyítéseket nem hoz ennek a vállalkozói világnak, ezért ez nem támogatható, mert a bajokat nemhogy kezelné, a bajokat csak elmélyíti.
Még egy mondat: az ÁSZ figyelmeztetett minket, tisztelt szocialista képviselők, hogy a jelenlegi adótörvénycsomaggal egy olyan költségvetési bevételi pozíciót teremtettünk meg, ami nem fog megvalósulni. Az ÁSZ azt mondja, hogy nagy bevételi kockázata van annak, amit önök megterveztek. Nem lett volna több kockázata annak sem, hogyha elindulnak azon a pályán, amit mi most már hónapok óta javasolunk önöknek, és önök még meg sem fontolják az érveléseinket. Ezért ezt a javaslatot támogatni nem fogjuk.
Köszönöm.
