KARSAI PÉTER

Teljes szövegű keresés

KARSAI PÉTER
KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Némi képzavarral, levélhullás idején itt az örökzöld téma - idézem egy vidéki újság címlapját -: “Itt a fatolvajok szezonja”. Alcímként meg azt írta az újság, hogy “Szűkebb hazánkban a vagyon elleni bűncselekmények 5-10 százalékát teszik ki idén a falopások”.
Az elmúlt években tíznél többször emeltem szót itt az Országházban a földjeinken elharapódzott, az erdő- és mezőgazdaságot sújtó, gyakorlatilag megtorlatlan, tehát az elkövetők számára nagyon kis kockázatot rejtő bűncselekmények elterjedése miatt. Kérdést intéztem a földművelésügyi tárca vezetőjéhez, illetve államtitkárához, többször és többek között a mezőőri szolgálat sorvadása és leépülése miatt.
Kérdeztem a rendőrség munkáját felügyelő minisztert az e tárgyban nevetségesen elégtelen felderítési mutatók tárgyában. Tavaly ismertettem a tisztelt Ház előtt a Kormánybarométer címen készített nemzetközi felmérést, amely a kormányok illegális fakitermeléssel kapcsolatos fellépését minősítette. Hangsúlyozom, a kormányzati munkát, tevékenységet minősítették. Hazánk először került a 96 országot érintő felmérésbe, és azonnal a nem megfelelő kategóriába került.
Tisztelt Miniszter Úr! A kormányzó többség az utóbbi években valamennyi esetben elfogadta a kormányzatot képviselő miniszteri választ, bármilyen tényanyagra támaszkodva kérdeztem vagy interpelláltam. A napjainkban aktuális nemzeti csúcs hozzászólásai között sajnálatos módon nem szerepelt az a tétel, hogy válságokon innen és túl sokkal kevesebbet kellene lopni, és az ilyen tevékenységet meggátló felvetéseket az Országgyűlésben támogatni szükséges, tehát az e tárgyban megfogalmazott felvetéseket konzekvensen, pártállásra való tekintet nélkül meg kellene szavazni.
Mi mégis ebben a körben gondolkodunk, ezért a tavalyi év hasonló időszakában kísérletet tettem ötvözni a racionális lehetőségeket és a szükséges lépéseket, kicsiben talán hasonlóan ahhoz, amit napjainkban a nemzeti csúcson minden érdekelt szükségesnek látott. Igyekeztünk a problémamegoldást a napi gyakorlat szintjére lefordítani. A falopásokat megelőzendő, potenciálisan a lopott anyagot felhasználó, vélhetőleg szegény és rászorult, általában vidéki lakosság fűtésének támogatását javasoltam úgy, hogy a - hangsúlyozom - számla ellenében, tehát legálisan megszerzett tüzelőt támogassuk a rászorultság mértékében, hasonlóan az importgáz vagy a drága távhőszolgáltatás támogatási rendjéhez.
(15.20)
Ettől a falopások csökkentését, a számlaadás kikényszerítése révén a gazdaság e részének kifehérítését és a valóban rászorulók támogatását vártuk.
Miniszter Úr! Kérdezem önt: önök válsághelyzetben is ragaszkodnak a rossz beidegződésekhez, vagy remélhető, hogy a bevezetőmben idézett napilap szerint is a vagyon elleni cselekmények 5-10 százalékát kitevő falopások ellenében végre érdemi lépéseket is tesz a kormányzat?
Várom válaszát. (Taps az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem