DR. SEMJÉN ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. SEMJÉN ZSOLT
DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Elítéljük minden nemzet és nemzetiség megsértését, és elítélünk minden provokációt - a Kereszténydemokrata Néppárt ezt teszi immár 64 év óta. (Moraj az MSZP soraiban.)
Három megjegyzést engedjen meg nekem a tisztelt Ház! Elhangzott, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben. Valóban nem vagyunk könnyű helyzetben, több szempontból sem, például a szlovák rendőri brutalitás elítélésekor bizony-bizony Magyarországra vetül Gergényi árnyéka. (Közbeszólások és derültség az MSZP soraiból. - Dr. Géczi József Alajos: Micsoda?! Az is szlovák volt, vagy mi?!) A jelenlegi szlovák kormánykoalíciónak a vezető ereje az önök politikai családjába tartozik, és ezért arra kérem Gyurcsány Ferenc urat, hogy tegyen lépéseket a szocialista európai fórumokon. (Moraj, közbeszólások az MSZP soraiban.) Megjegyzem: hasonló esetben én az Európai Néppártban biztos, hogy kezdeményeznék megfelelő lépéseket. (Közbeszólások és derültség az MSZP soraiban.) És fel szeretném hívni az Országgyűlés figyelmét azokra a méltánytalanul kevés publicitást kapott erőfeszítésekre, amelyeket Erdő Péter bíboros úr tett a szlovák-magyar megbékélésért egyházi vonalon. (Dr. Géczi József Alajos: Ez viszont igaz! Ez jó!)
Összefoglalólag: készen állunk a tárgyalásokra, és arra is, hogy hazai és nemzetközi fórumokon a szükséges lépéseket megtegyük.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem