DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Én bevallom őszintén, eltöprengtem azon, hogy Magyar Bálint miért most, miért ebben az időpontban terjesztette be ezt a törvénymódosításra irányuló javaslatot, amely olyan javaslatokat tartalmaz, amelyeket korábban már szintén - akár miniszterként is - megpróbált a parlamenten keresztülerőltetni. Olyan javaslatokról van szó, amelyek némileg más megfogalmazásban, némileg más színbe és ruhába öltöztetve, de egypárszor már az alkotmányosság próbáját nem állták ki. Most is vannak egyébként alkotmányossági aggályok a beterjesztett javaslattal kapcsolatban. Úgy tűnik, mintha az elmúlt időszakban Magyar Bálint e tekintetben nem tanult volna semmit.
Nos, tehát a kérdés az, hogy miért most. Két másik, a parlament előtt lévő törvény láthatóan, úgy tűnik, magyarázatot is ad minderre. Az egyik törvény, amit a tisztelt Ház tárgyal, a költségvetési törvény, és ez a költségvetési törvény súlyos milliárdokat von el a felsőoktatási intézmények működtetésétől. Szeretnék arra emlékeztetni, hogy ugyanakkor a 2008. évre, tehát az idei esztendőre a költségvetésben pedig volt körülbelül egy plusz 6 milliárdos tétel a “Működési költségek” címszó alatt, amely tételt az oktatási tárca akkor egy kérdésre válaszolva megerősítette, hogy igen, ezt fel lehet használni a PPP-programokból fakadó aktuális törlesztések finanszírozására, annak kielégítésére. Most ez a tétel láthatóan hiányozni fog a költségvetésből, ugyanakkor viszont az óra az intézményeknél ketyeg, tehát valamiből finanszírozni kell.
Erre, úgy tűnik, hogy itt van akkor a megoldás, az a törvénytervezet, amit Magyar Bálint és Sándor Klára nyújtott be, ami többek között tartalmazza azt, hogy az egyetemeknek, főiskoláknak átengedett vagyon - ha úgy tetszik, vagyonjuttatás - lehetővé teszi azt, hogy ez a vagyon értékének egyharmadáig hitellel megterhelhető legyen. Tehát lényegében ebből a hitelből kellene akkor visszafizetni. Szeretném megjegyezni azonnal, hogy ez a vagyonjuttatás, akármilyen jó szándékot is feltételezünk, amit egyébként részemről egy kicsit nehéz, bevallom őszintén, ismervén a korábbi beterjesztések tartalmait is, de tételezzük fel, hogy nagyon jó szándék motiválja, tételezzük fel, hogy mindaz, amit Magyar Bálint az előző héten, az általános vita megkezdésekor elmondott, és a jegyzőkönyvekből visszakereshető, hogy az egyetemekért, főiskolákért érzett mélységes felelősség hatja át, az azt a kiindulópontot minimum feltételezné, hogy tiszta lappal indulnak ezek az intézmények. De nem ez a helyzet, eladósodott állapotból indulnak, és ennek az adósságnak a további növelése, további görgetése következne be, ami, azt gondolom, nem szerencsés.
Itt a következő kérdés, mivel a jelenlegi helyzetben az egyetemek és főiskolák állami vagyont képeznek, az Államkincstárhoz tartoznak, hogy ez ne terhelje, az ily módon megjelenő hitel, adósság ne terhelje a központi költségvetés hiányát, született egy másik törvénytervezet, amit éppen a parlament ugyan elnapolt, de nincsen levéve a napirendről, nevezetesen: a költségvetési szervek, költségvetési intézmények gazdálkodásáról a Pénzügyminisztérium által beterjesztett törvényjavaslatra gondolok, amelyik bevezetne egy elég újszerű, kicsit bikkfa megfogalmazású fogalmat is, nevezetesen, a vállalkozói közintézet fogalmát.
(14.30)
Ez - beszéljünk világosan - lényegében gazdasági társasági kritériumok mentén tenné lehetővé az egyetemek, főiskolák működését, ergo gazdasági társasággá alakítja át. Innentől kezdve az így felvett hitel és annak összes terhe nem a központi költségvetés hiányában jelenne meg, hanem valamilyen gazdasági társaságnál, ha úgy tetszik, ez egy újabb trükközési lehetőség az adatokkal. Olyan nagyon már nem vagyunk meglepődve, hogy ilyennel találkozunk, hiszen az elhíresült őszödi beszédben is elhangzott, hogy trükkök sokaságát alkalmazta ekkor a kormány, a régi bevált receptet láthatóan akkor előveszik.
Most van egy másik probléma, amit viszont megint nehéz megfejteni. Az általános vita múlt heti megkezdése során Arató államtitkár úr olyan érveket mondott, amelyek - bevallom őszintén - első hallásra nagyon szimpatikusak. Tulajdonképpen olyan aggályokat fogalmazott meg, amelyeket mi magunk is megfogalmazunk. Ebből következően adódik az a kérdés, amire nem tudunk válaszolni, hogy hogyan is van az, hogy az egyik oldalon van egy pénzügyminisztériumi beterjesztés, van egy költségvetési, és van ezzel időben szinkronban a Magyar Bálint, Sándor Klára által történt beterjesztés.
A következő lehetőségeket lehet ilyen esetben logikai konstrukcióként felvállalni. Egy: nem volt kormányon belüli egyeztetés, és a Pénzügyminisztérium ilyen értelemben önállóan mozdult. Lehet, hogy ott volt egyeztetés Magyar képviselő úrral, ezt nem tudom, ez egy feltételezés. Majd nyilván erre megadja a választ. Ha volt egyeztetés a kormányon belül - ez a második lehetőség -, akkor viszont ez vagy egy nagyon felületes, csapnivaló egyeztetés volt, ez sem lenne egyébként abszolút elképzelhetetlen, hiszen számtalan példát láttunk már arra vonatkozóan, hogy a kormány különböző ügyekben ötöl-hatol, ötletel, hirtelen ötletrohamoktól vezéreltetve lép valamit. Tehát önmagában még ez sem lenne elképzelhetetlen. Van egy harmadik megoldás, szintén logikai konstrukcióként, hogy az Oktatási Minisztérium is tisztában van a végső kifutással, a végső eredménnyel, tisztában van a helyzettel. Most igazából ködösítenek a parlament előtt, ha úgy tetszik, át akarják verni a parlamentet. Akármelyik választ is fogadjuk el, egyik sem különösebben hízelgő és tetszetős. Ez a törvénytervezet magában rejti a privatizáció lehetőségét, akárki akárhogy próbálja ezt tagadni vagy elleplezni.
A következőre kell gondolni, és nem is feltétlenül azonnal az oktatás területén, hanem látni kell azt, hogy a felsőoktatási intézmények között jó néhány felsőoktatási intézmény működtet orvosi kart, és ezen orvosi karokhoz kapcsolódnak egészségügyi ellátások. Sőt, az elmúlt időszakban Molnár miniszter úr és Horváth Ágnes miniszter asszony áldásos ténykedése nyomán az egészségügyi intézményekben, az egészségügyi ellátórendszerben jelentős leépülés következett be, és arra is van már példa, hogy e lepusztított intézményrendszer néhány elemét felsőoktatási intézmények orvoskarai szerezték meg üzemeltetési joggal. Innentől kezdve e törvénytervezetek, amelyek most a Ház előtt vannak, és tételezzük fel, hogy át is mennek, mert meglesz hozzá a megfelelő érdeklobbi és érdekazonosság... - pillanatok alatt ezen intézményeket, először még egészségügyiről van szó, át lehet alakítani gazdasági társasággá, és azok ilyen értelemben privatizáltatnak. Majd ezt követően akár sor kerülhet magának az oktatási tevékenységnek is a privatizálására.
A gazdasági társasági forma - akármilyen jelzőkkel is próbáljuk elfedni ennek valós tényét - pedig azt fogja jelenteni, amitől okkal félnek és aggódnak a szakszervezet részéről vagy akár a hallgatói önkormányzatok részéről, hogy egyrészt elvész a közalkalmazotti státus, ezzel együtt megszűnik a garantált illetmény és a közalkalmazotti bértábla-besorolás, másrészt pedig azok a hallgatói jogosítványok, amelyek jelenleg a jogi szabályozás szerint megvannak, léteznek. Ezekből a hallgatói jogviszonyokhoz kapcsolódó szabályozásokból számos előny, kedvezmény, juttatásra való jogosultság következik a hallgató számára. Nincs semmi garancia arra nézve, hogy e változtatások mentén ezek változatlanul megmaradnak.
Innentől kezdve pedig fennáll egy újabb lehetőség. Ha az egyetemek hiteleket vesznek fel a korábbi adósságok, PPP-programokból származó törlesztőrészletek fizetésére, azt előbb-utóbb szintén vissza kell fizetni. Miből adódik ez? Az egyetemeknek különösebben nagy tételű magánbevétele, saját bevétele nem nagyon van. Lehet a költségtérítéses képzésre gondolni, lehet bizonyos ingatlanok átmeneti jelleggel történő bérbeadására gondolni, túl nagy mozgástér nincs, és az összkiadásokhoz képest e bevételek elenyésző hányadot tesznek ki.
Mi marad akkor, hogy viszonylag kiszámítható bevételi forrás legyen? Itt kerül vissza a csizma az asztalra, vagy ha úgy tetszik, a tandíj kérdése azzal a nagy kunkorral, csellel megspékelve, hogy innentől kezdve nem a kormány lesz hibás a tandíj kivetéséért, a kormány majd széttárja a karját, hogy nekem semmi közöm hozzá, gazdasági társaságok művelik mindezt eltérő jelleggel, ki így, ki amúgy szabja meg. Gyakorlatilag a népszavazás során kinyilvánított népakarat kicselezése miatt is lehet aggódni és lehet tőle félni.
E javaslatnak jó néhány olyan passzusa van, amely szintén csak problematikus és aggályos. Az egyik ilyen a gazdasági tanács. Egyet kell értenem akár Arató államtitkár úr elmondott álláspontjával, akár azzal, amit Szabó Zoltán mondott az általános vita múlt heti ülésén, nevezetesen: a gazdasági tanácsoknak a beterjesztett javaslatban szereplő tartalmi részei aggályosak, hiszen ahogy Szabó Zoltán fogalmazott - és igaza van -, aggályos, hogy elvileg egyenjogú tagokból álló testület tagjai között mégiscsak különbségtétel tétetik.
De aggályos abból a szempontból is, hogy a tulajdonosi jogokat, a tulajdonosi államot jelenleg megjelenítő delegáltak lényegében, ha úgy tetszik, a tulajdonos házon kívül szorul, és nincsen módja és lehetősége semmilyen szempontból csak egy véleményt mondani, de dönteni már nem. Aggályos abból is, hogy ily módon a gazdasági tanács jogköre megnő, megerősödik, és semmi garancia nincsen arra nézve, hogy ez a gazdasági tanács... - még egyszer hozzáteszem, a gazdasági tanácsban egyébként ugyan a szenátus választ embereket, de ezek külső tagok, nem az egyetemhez kötődőek, hogy ezek és a szenátus közötti együttműködés minden esetben zavartalan.
Mi történik az esetben, ha határozatképtelen a gazdasági tanács akár több ülés apropóján is? Valamilyen okból kifolyólag nem lehet összehívni, betegség, bármi előfordulhat, és ennek a tanácsnak a kezébe adunk olyan jogosítványokat, amelyek költségvetés előterjesztésére vonatkoznak például, akkor lényegében működésképtelen lesz egy intézmény, meg fog bénulni. Előáll az a helyzet is, ami meg alkotmányosan aggályos, és a hatályos felsőoktatási törvényt is sérti, hogy a gazdasági tanács lényegében - egyet kell értenem az államtitkár úr azon megállapításával, ő valahogy így fogalmazott - diktáló szerepbe tud kerülni a szenátussal szemben. Azt gondolom, hogy ezek jogilag nincsenek rendben.
Az akkreditáció kérdését illetően ugyancsak azt kell mondanom, hogy akármilyen furcsa, ez esetben egyet kell értenem a kormány részéről az Arató államtitkár úr által hangoztatott aggályokkal. Azt gondoljuk mi is, hogy az akkreditáció egy olyan nemzeti hatáskör, amit Európában mindenhol gyakorolnak. A magyar akkreditációt szerintünk nem lehet kikerülni. Azon lehet töprengeni, hogy az akkreditációs eljárás módozatai, eljárási rendje minden szempontból rendben van-e. Ha az az álláspont, hogy nincs rendben, erre nem az a válasz, hogy akkor szüntessük meg, hanem az, hogy akkor az eljárásrendjét kell megváltoztatni, az eljárásrendjéhez kell hozzányúlni. Gyakorlatilag az önállóvá váló intézményeknél a mi álláspontunk szerint az akkreditációnak inkább a szigorítása lenne indokolt, mintsem a könnyítése. Jó néhány esetben, Szabó Zoltán fogalmazott így, külföldi, úgymond gagyi képzések akkreditáció nélküli átvétele nem szerencsés Magyarország számára. Ezzel egyetértünk. De tegyük hozzá azt is, hogy ugyanez igaz Magyarország viszonylatában is. Tehát az akkreditációt mindenképpen meg kell tartani.
Van egy másik nagyon aggályos pont, amely arról szól, hogy a munkáltató az intézmény saját bevételéből határozott időre erőteljesen differenciálhatja az oktatói béreket. A probléma ezzel ott van, hogy abszolút kidolgozatlan, teljes mértékben, és nem lehet tudni, hogy ezt hogyan is kellene érteni, milyen elvek és kritériumok mentén.
(14.40)
Ugyanis a következő problémákkal óhatatlanul szembe kell nézni. A munkáltatói jogokat a rektor vagy a dékán gyakorolja, attól függően, hogy az egyetemi-főiskolai rendszeren belül a tudományos minősítésének megfelelően ki milyen besorolásba esik. Minimum ki kellene mondani azt, hogy a rektori vagy éppen a dékáni tanácsok, kari tanácsok vagy a szenátus tagjai nem eshetnek ebbe bele, mert innentől kezdve a lehetséges szavazatvásárlás esélye bizony nagyon-nagyon életszerű, és azt gondolom, ez végképp nem egy intézmény demokratikus működésének az alapgaranciája. Be kellene építeni kollektív szerződésbe vagy törvényi kereteket szabni neki, de ez teljes mértékben kidolgozatlan.
Úgyhogy mindezeket az aggályokat röviden összefoglalva azt kell mondanunk, hogy ezt a törvénytervezet, módosítási és változtatási tervezetet semmilyen körülmények között így nem tudjuk támogatni.
Köszönöm szépen.
