HORN GÁBOR

Teljes szövegű keresés

HORN GÁBOR
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, hogy képviselőtársam ilyen hosszasan foglalkozott Lakos Imrével - örömteli ez nekem. Nagyon nem értünk egyet, de nem ez az első kérdés, amiben nem.
Ha az lenne a kormány álláspontja, amit Molnár Albert mond, akkor ezt nyomon követhetnénk minden más kérdésben. Ez egy lényegtelen kérdése az adórendszernek egyébként, amiről most beszélünk. Azt gondolom egyébként, hogy ez egy igazságos dolog, ellentétben Molnár Alberttel, hogy ha valaki munkára használja az autóját, az után nem fizet adót, ha nem arra használja, akkor fizet adót. Szerintem ez így normális, ez a tiszta helyzet. Nem az a tiszta helyzet, amit most hallottunk; mint ahogy példának okáért az autópálya-használatnál is azt tartanám tisztességesnek, jónak, ha annyit fizetnénk, amennyit használjuk az autópályát, és nem a többiekkel fizettetnénk meg, akik azt nem használják.
Azt gondolom, teljesen rossz úton jár Molnár Albert, amit most hallottunk tőle, ráadásul egészen mást csinál a kormány minden más kérdésben. Itt arról van szó, Molnár Albert azt mondja, hogy hát szegény gazdagok. Én magam a kapitalizmus védelmében nagyon sokszor itt, a parlamentben is elmondtam, hogy szerintünk nem kell a gazdagokat bántani, nem az a feladata egy országnak. De azt mondani, hogy ha egy 25-30 milliós autóval jár valaki, emögött található fizetéssel vagy jövedelemmel, attól függ, hogy mi ebben a cégben, tulajdonos vagy másféle módon alkalmazott, és valaki pedig egy 1200 köbcentis Opel Astrával, az ugyanaz, és egyformán bírálódik el azért, mert egyébként áfát és egyebeket fizetett, ez egy teljesen abszurd álláspont. Különösen abszurd álláspont abban a helyzetben, amiben most van az ország, amikor nem egy ilyen típusú egyenlőtlenséget kellene megoldani.
Hozzá kellene bizony nyúlni az adórendszer egészéhez, de nem ezen a ponton. Ezen a ponton hozzányúlni, azt gondolom, pont a legrosszabb helyzetben lévő vállalkozásoknál még egy többletterhet jelent a dolog, igazságtalanul és elfogadhatatlanul.
Mi tehát továbbra is azt kérjük, hogy támogassa a parlament Lakos Imre idevonatkozó javaslatát, hogy a cégautó maradjon úgy, ahogy volt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem