BAJNAI GORDON

Teljes szövegű keresés

BAJNAI GORDON
BAJNAI GORDON nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az én olvasatom erről a gazdasági csúcsról, hogy talán annyi idő után először van lehetőség arra, hogy ez a válság ne a legrosszabbat, hanem a legjobbat hozza ki belőlünk. Konstruktív, értelmes, előremutató és konkrét párbeszéd folyt konkrét lépésekről, és jó néhány olyan téma volt, amelyben széles egyetértés alakult ki a politikai és nem politikai szereplők között. Mindenképpen elgondolkodtató, hogy a gazdasági szféra képviselői teljes egységben álltak ki a válságkezelés programja mögött, támogatásukról biztosítva azt, és azt is el kell mondanom - manapság ezt nagyon nagyra kell értékelnünk -, hogy a politikai erők, ellenzék, kormánypárt egyaránt jó néhány kérdésben, alapvető kérdésben egy irányba tudott gondolkozni, és egy irányba mutató javaslatokat tett.
Ezen támogatáson felbátorodva azt gondolom, hogy folytatnunk kell az egyeztetést, és azzal is zártuk az ülést, hogy a gazdasági bizottság a jegyzőkönyv alapján kiválasztja a legfontosabb témákat, és folytatja ezen a fórumon a megegyezés keresését.
(13.10)
Mindazonáltal a világban tomboló gazdasági válság nem teszi lehetővé, hogy hosszadalmas egyeztetésen menjünk keresztül minden lépéssel, ezért ami a kormány felelősségében és lehetőségében áll, azt folyamatosan tennie kell.
Csak annyit hadd mondjak el önöknek, hogy már a múlt csütörtök délelőtti gazdasági csúcs óta jó néhány dolog megtörtént. Már korábban elérhető volt a vállalkozások számára mikrohitel- és hitelgarancia-programunk. A múlt pénteken találkoztam a legnagyobb magyar bankok vezetőivel, és azt az ígéretet kaptam tőlük, hogy ebbe a mintegy 160 milliárd forintos mikrohitel- és hitelgarancia-programba, amely a kisvállalkozásaink talpon maradását kell hogy segítse, a nagy bankok extra sebességgel be fognak jönni, már egy héten belül várunk újabb aláírást belépőktől, és a következő hetekben újabb és újabb bankok lépnek be ennek a programnak a finanszírozásába. A legsürgetőbb, hogy a vállalkozásokat pénzügyileg talpon tudjuk tartani.
Ugyancsak pénteken átadtuk a bankoknak azt a szerződéstervezetet, amelynek segítségével további 50 milliárd forintot pumpálnánk a bankrendszeren keresztül a kis- és középvállalkozásokba direkt támogatásként, a Magyar Fejlesztési Bank bevonásával. Még péntek délután megtartotta alakuló ülését a befektetőbarát önkormányzatok mozgalma, amelynek keretében kicsi és nagy, ellenzéki és kormánypárti vezetésű önkormányzatok közösen lépnek fel azért, hogy minél több befektetőt vonzzanak Magyarországra, minél több befektetőt tartsanak meg Magyarországon, hiszen az önkormányzatoknak is felelősségük munkahelyeket teremteni ebben a különösen nehéz helyzetben.
A múlt héten kétszer, és ma újra találkoztunk külföldi befektetők képviselőivel széles körben, a Befektetői Tanács körében múlt kedden, ahol ahhoz kértük a támogatásukat, hogy ne csak megmaradjanak Magyarországon, hanem lehetőség szerint bővítsék ezt a tevékenységüket, és segítsenek abban, hogy Magyarország versenyképesebbé váljon. Ehhez is kaptunk ígéreteket.
A munka nem áll meg. Számos intézkedést ígértünk, hogy a pénzellátás bővítését követően a piacok megtartását és a munkahelyek megvédését kell a központba helyeznünk. A következő hetekben, hónapokban folyamatosan kell lépéseket tennünk azért, hogy Magyarországon minél kevesebb munkahely szűnjön meg, és minél kisebb legyen a piaci visszaesés. De a csúcs arra is felhívta a figyelmünket, hogy ezek a válságkezelő lépések csak arra lehetnek jók, hogy a válságot csökkentsük, hogy a hatásai kevésbé fájjanak, de mindenképpen fájni fognak.
Ahhoz viszont, hogy Magyarország ebből a válságból versenyképesebben, erősebben kerüljön ki, mint ahogy ebbe belekerült, nagyobb lépésekre is szükség lesz, szerkezetátalakító reformokra. Ehhez pedig a kormánynak már szövetségesekre is szüksége van. Szükség lesz arra, hogy az adórendszer, az euróbevezetés vagy a kétharmados többséget igénylő önkormányzati reform, vagy a pártfinanszírozás megváltoztatása érdekében széles egyetértésre jusson.
Ezért a gazdasági csúcs tanulságait levonva és továbbvive, a következő hetekben ezen irányokba is keresnünk kell a megegyezést, mert egyébként Magyarország hosszú távon csak válságról válságra bukdácsol. Ha viszont ezekben meg tudunk állapodni, akkor Magyarország a tartós felzárkózás útjára kerülhet.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem