BOTKA LAJOSNÉ

Teljes szövegű keresés

BOTKA LAJOSNÉ
BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Most szeretem ezt a vitát, mert értelmes költségvetési tételekről beszélünk, és külön örülök, hogy hallgattam Pettkó képviselő úr hozzászólását. És hogy mégis miért kapcsolódom ehhez? Azért, mert úgy gondolom, hogy nagy a felelősségünk, hogy objektív tényekről beszélünk. Az oktatásra szeretnék reagálni.
Az “Új tudás” program több mint 29 milliárd forintja nem az elvonás, hanem a pluszforrás ebben az ágazatban. Képviselő úr, nagyon-nagyon szíven ütött az a jó szándék, ami a pedagógusok megbecsülését jelenti az ön módosító indítványában ezer fővel. De szeretném önnek elmondani, és mindenkit emlékeztetni, hogy az “Új tudás” programban például az osztályfőnöki pótlék megemelése 150 százalékra szerepel a költségvetésben; 65 ezer pedagógus nevelőmunkáját elismerő tétel, kérem, támogassa.
Hasonló módon úgy gondolom, hogy nem hallgathatjuk el, többször el kell mondanunk, hogy számunkra rendkívül fontos az a különösen nehéz pedagógustevékenység, amely a hátrányos helyzetű, szociális, magatartási és egyéb gondokkal küszködő gyermekek nevelését vállaló pedagógusok anyagi megbecsülése, ami szintén szerepel az “Új tudás” programban, csakúgy, mint a gyógypedagógusok szakmai megbecsülése.
Tehát amikor a pedagógusokat úgy említjük, mint akik a 2009-es költségvetésben a 13. havi juttatás elvonásával ennek a költségvetésnek a vesztesei - sajnos tény, hogy a 13. havi juttatás kimaradt -, ugyanakkor vannak források, amelyek elismerik a feladatot, és a feladatok mértékéhez további megbecsülésünk jeleként további pénzeket rendelnek.
A minőségi munkát is említsük! Sokan, sok pedagógus mondta, hogy nagyon fontos lenne végre, ha különbséget tudnánk tenni, hiszen tudjuk, hogy oktató-nevelő munkában különbségek vannak. Ezért itt is fontos kiemelni, hogy a teljesítményt elismerő motivációs pályázat kerete növekszik.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem