TÖRÖK ZSOLT

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Pettkó képviselőtársam említette az ifjúság ügyét és a kábítószer-ellenes harcot, a kábítószer-probléma megelőzését és visszaszorítását. Azt gondolom, mindkét ügyben nyitott kapukat dönget, hiszen az ifjúsági, szociális és családügyi bizottságban képviselőtársaim közül sokan, Tóbiás József, Winkfein Csaba, jómagam, többen a mi oldalunkon megszavaztuk Pettkó András képviselő úr módosító indítványát. De sajnos kevesen voltunk ahhoz, hogy ez támogatást is nyerjen, mert az ellenzék önnel egy oldalon ülő képviselői sajnos nem támogatták az ön módosító indítványát. De ahogy ön fogalmazott, képviselőtársam, valóban megtaláljuk a forrását annak, hogy a kábítószer-probléma visszaszorítására több pénz legyen a következő esztendőben, hiszen eddig minden évben Winkfein Csaba képviselőtársammal közösen, esetleg önnel közösen mindig megtaláltuk a módját, hogy a fiatalok kábítószer-veszélyeztetettsége ne növekedjék, vagy ha lehet, akkor csökkenjen.
A másik ilyen ügy, amit említett képviselő úr, a gyermek- és ifjúsági alapprogram kérdésköre. Valóban, még a kilencvenes években létrejött alapprogramban rendelkezésre álló források az ifjúsági szervezetek számára nyújtanak lehetőséget. A múlt héten közösen vettünk részt mind az öt parlamenti párt képviselői a felsőházi teremben egy konferencián, ahol a Mobilitás koordinálásával európai ifjúsági hétre került sor, diákpolgármesterek, diák-önkormányzati vezetők, hallgatói vezetők, ifjúsági vezetők több százan ültek velünk együtt a felsőházi teremben, és azt kérdezték, hogy lesz-e elég forrás. Én ott garanciát vállaltam arra, hogy a következő esztendőben is lesz gyermek- és ifjúsági alapprogram, és lesz benne a forrás. Azt gondolom, hogy a Magyar Köztársaság kormánya támogat is bennünket ebben az ügyben.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem