PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ
PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ
PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a benyújtott előterjesztést egy kicsit tágabb aspektusból közelítsem meg, a téma fontosságára való tekintettel, és egy pici helyzetértékelés után néhány javaslatot fogalmazzak meg az előterjesztők felé, külön megköszönve nyitottságukat a módosítások befogadása irányában.
Nagyon fontosnak tartom megjegyezni, hogy a család az a hely, ahol a gyermekek, a felnőttek biztonságot, védelmet és szerető közösséget találnak, tulajdonképpen a család a társadalomnak egy olyan alapegysége, amelynek a fontosságát valószínűleg minden jelen lévő képviselőtársam el tudja ismerni és el tudja fogadni. Éppen ezért kötelességem felhívni a törvényjavaslat címére az előterjesztők figyelmét, amely a családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartást viseli.
(17.30)
Úgy gondolom, ez a kifejezés azt sugallja, hogy a család egy olyan közösség, amelyben erőszakos cselekmények rendszeresen előfordulnak. A család számomra pozitív érték, és ezzel a címmel, úgy érzem, az előterjesztők degradálják a család intézményét. A világ más országaiban, hasonlóképpen szabályozva ezt a létező erőszakot vagy kezdeményezést, otthonon belüli vagy otthonban elkövetett erőszakról beszélnek, és ez sokkal szerencsésebb kifejezés is lenne. Javaslom az átfogalmazását.
A család egyébként - egyetértve Lanczendorfer képviselőtársammal - az a hely, ahová külső erőszakszervezetnek vagy bárkinek beavatkozni csak végszükség esetén szabad és indokolt, amikor az embernek a méltóságát olyan sérelem éri, hogy élete vagy testi épsége kerül veszélybe. Meggyőződésem, hogy vannak olyan megoldások, amik hosszú távra szólnak. Ilyen hosszú távú megoldás lehet például a prevenció mellett a családok megerősítése. Ehhez azonban a kormánynak tudatos családpolitikát kellene folytatni, és ezáltal olyan közösséget tudna építeni, ahol sokkal nehezebben fordulnak elő erőszakos cselekmények. Mint az előterjesztők vagy éppen a hozzászólók elmondták, a példákból is látszik, hogy nem a család az elsődleges hely, hanem az együttélés különböző formái, ahol az erőszak gyakrabban fordul elő; szerintem erre is érdemes figyelni. Fontosnak tartom azonban rögzíteni azt, hogy a törvényjavaslat tárgya, az erőszak jelenléte mindennapjainkat egyre inkább megfertőző napi aktualitással bír, így feltétlenül kezelést kíván. Az erőszakot halljuk a hírekből, jelen van az iskolákban, kórházakban, közintézményekben, focimeccsen, tehát ez a probléma létező, és aktuálisabb, mint valaha volt.
A jelenlegi helyzet szerint azonban, ha a vonatkozó törvényt a gyakorlatban alkalmazzák, az nem védi a sértettet. Mit is jelent ez? A távoltartás alkalmazására jelenleg csak a büntetőeljárás során, legfeljebb 10-30 nap közötti időtartamra ad lehetőséget a törvény. Tehát a távoltartás ekként kodifikált jogintézménye nem igazán felel meg a gyakorlatban a korábban hozzá fűzött várakozásoknak. Ennek oka alapvetően abban rejlik, hogy a meghozott törvénymódosítás nem alkalmas a családon belüli erőszak mint rendkívül bonyolult és legtöbbször azonnali intézkedést követelő társadalmi jelenség megfelelő kezelésére.
Ennek a törvényjavaslatnak a célja: hatékony, azonnali biztonságot garantáló és megelőző jellegű legyen. Ezzel egyetértek, ez maximálisan helyes, támogatandó. Mégis úgy érzem, hogy a jelenlegi benyújtott önálló törvényjavaslat legalább annyira bizonytalan lábakon áll, mint a mostani gyakorlat. Egy olyan intézményt hozna létre, amely a problémát már csak az utolsó, az esetek többségében visszafordíthatatlan állapotában akarja orvosolni. A gyakorlati tapasztalatok szerint a korábbi és jelenlegi szabályozás értelmében létrejött távoltartás mint az azonnali biztonság garantálására szolgáló jogintézmény elrendelésének vagy éppen elutasításának átlagos átfutási ideje, mint elhangzott, hat hónap. El tudják képzelni, képviselőtársaim, mi minden történhet hat hónap alatt a bántalmazott személyekkel?
Sajnálatos tény, hogy a jogszabály bizony nem határozza meg azt a maximális időt, amelyen belül a hatóságok kötelesek a távoltartásról döntést hozni. A hat hónapos eljárás ideje alatt az elkövető rendszerint továbbra is erőszakos a közvetlen környezetében élőkkel szemben. Az áldozatnak így két választása van: vagy továbbra is kiszolgáltatva él, és megfogadja a háziorvosának a - jelenlegi körülmények között bölcs - tanácsát, és nem is kezdeményez semmit, tovább él a bántalmazóval egy háztartásban; vagy javait, lakását, munkáját, iskoláját otthagyva, hátrahagyva, megalázó körülmények közé menekülve várakozik az igazságszolgáltatásra.
Meg kívánom azonban jegyezni, hogy a jelenlegi bírósági gyakorlat is lehetőséget biztosít arra, hogy akár 72 óra alatt a bíró, amennyiben az eljáró rendőr ezt kezdeményezi, döntést hozzon az ügyben, egyfajta gyorsított eljárásban, csakhogy a rendőrség nemigen él ezzel a lehetőségével. Természetesen bűncselekmény gyanújának kellene fennállni, elő kellene állítani, és bent lehetne tartani 72 órára. Egyetértek azonban, hogy a távoltartást nem minden esetben bűncselekmény előzi meg, ilyen nem valósul meg, ezért ez komplexebb kezelést igényel. E lehetőség tehát technikailag adott, a gyakorlat azonban ezt meg sem közelíti. Amint a nők emberi jogaival foglalkozó civil szervezetek előre jelezték, a hatályos szabályozás nemhogy segít, de számos esetben kifejezetten hátrányos helyzetet idéz elő az erőszak áldozatai számára.
Tisztelt Képviselőtársaim! Elhangzott, hogy ez a probléma, amelyről ma beszélünk, nem új keletű. Bizony nem; az MSZP-SZDSZ, akkor még többségi, ma már kisebbségi kormánya 2003 óta, azaz öt éve próbálja megoldani ezt a helyzetet. Az előzményekről az tudható, hogy az Országgyűlés 2003. április 14-én elfogadott egy országgyűlési határozatot, amelynek a célja egy nemzeti stratégia kialakítása volt ebben a kérdésben, amelynek alapján a kormány 2004 áprilisában benyújtotta a családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló T/9837. törvényjavaslatot. Miközben a vita előrejutott, időközben a kormány átdolgozásra visszakérte 2004. szeptember 6-án ezt a törvényjavaslatot, pedig a lehetőség adott lett volna. Ezek után már nem is önálló törvényjavaslat keretében került sor a kérdés tárgyalására, hiszen 2006. március 3-án a büntetőeljárási jogintézmény bevezetésére került sor, nem önálló törvényként.
Semmit sem tudunk azonban arról, hogy mi történt a törvény bevezetése óta, semmit nem tudunk arról, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács számára megteremtették-e a gyakorló válóperes bírák továbbképzésének feltételeit; vagy sikerült-e az erőszak jelenségével foglalkozó társadalmi szervezetek szakembereit bevonni; és nem utolsósorban azóta sem rendelkezünk információval arról, hogy az ilyen súlyos erőszakkal végződő cselekmények miatt indított eljárások a bíróságok előtt soronkívüliséget élveznének.
Most itt fekszik előttünk egy újabb javaslat, amely nagyon fontos kérdést kezel, amelyet anélkül fogalmaztak meg az előterjesztők, hogy áttekintették volna a jelenlegi törvények idevágó szakaszait, hogy beszámoltak volna arról, miért vetették el azoknak a módosítását, miért tekintettek el a családügyi törvény vagy a gyámügyi törvény módosításától. Továbbmegyek: az előterjesztőknek nincs alkotmányos megoldási javaslatuk arra, hogy miként lehet megvonni az ideiglenes távol tartó határozat hatálya alatt álló személy szülői felügyeleti jogát.
A beterjesztett törvényjavaslat talán legnagyobb hibája, hogy tényként fogadja el az erőszak jelenlétét, és nem fordít kellő figyelmet a megelőzésre. Nem veszi figyelembe a családon belüli erőszak egyik fontos kiváltó okát: nevezetesen a média felelősségét. A pozitív, erőszakmentes család kialakításához szükséges az ennek megfelelő kép sugárzása és az erőszak visszaszorítása. Amíg rendszeresen, főműsoridőben ezzel ellentétes értékvilágot közvetítő műsorok jelennek meg a televíziókban, addig nem várható javulás.
Pontosan tudjuk azt is, hogy az együtt élő közösségekben előforduló brutális bántalmazások nem egyik napról a másikra alakulnak ki. Tehát az együttélés hosszú folyamatának eredménye az első pofon elcsattanása és azt követően a tettlegesség eszköztárásnak elburjánzása. Ebből logikusan következik az is, hogy ezt a folyamatot meg lehet és meg is kellene szakítani. A családsegítő szolgálatok és a gyámügyi igazgatás szervei erre alkalmasak lehetnének, de a törvényjavaslat mégsem ad felhatalmazást a gyámügyi szakemberek számára, hogy a kisebb közösségek jelzéseit komolyan vegyék, és annak megfelelően cselekedjenek. Ha a jogszabályt előkészítők figyelemmel lettek volna a házasságokat felbontó gyakorló bírák sokéves tapasztalatára, akkor a távoltartás intézményét nem egyszerűen két tanú egybehangzó véleményére alapozták volna.
Nagyon nehéz a javaslat azon részével azonosulni, hogy az erőszakos cselekményt elkövetőt a benyújtott javaslat szerint nemcsak lakásából, hanem adott esetben saját munkahelyéről vagy oktatási intézményéből, ahol egyébként a bántalmazottal együtt dolgoznak vagy tanulnak, tiltják ki. Mindezt a javaslat értelmében oly módon, hogy bűnössége még nem is bizonyított, ezért ennek mérlegelését mindenféleképpen javasoljuk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalva: a törvényjavaslat céljával alapvetően egyetértünk, de komoly szakmai és alkotmányossági kifogásaink vannak a szabályozással kapcsolatban.
(17.40)
Figyelemmel arra, hogy az előterjesztők nyitottak a módosító indítványok befogadására, néhány javaslatot szeretnék megfogalmazni.
Nem tudjuk tényként elfogadni az erőszak jelenlétét, a megelőzés és a média felelősségétől nem lehet eltekinteni a törvényjavaslat esetén. A Fidesz továbbra is a büntetőeljárás keretein belül tartja elképzelhetőnek a távoltartás intézményének kezelését. Természetesen amennyiben a jelenlegi rendszer nem hatékony, vagy egyáltalán nem is működik, úgy az eljárási szabályok módosítása jelentheti a megoldást. Álláspontunk szerint ez nem lehet probléma, az egyetlen alkotmányos megoldás ennek az intézményrendszernek a létrehozása. A 72 órás gyorsított bírói döntés, valamint az előzetes kényszerítő eszközök közé sorolása a távoltartásnak megfelelő eszköz lehet, amit javasolunk megfontolásra.
Nem tartjuk alkotmányos megoldásnak, hogy a személyi szabadság ilyen súlyos korlátozásának kérdésében, ha csak ideiglenes jelleggel is, ami 10 nap, a rendőrség kapjon döntési felhatalmazást. Egyébként is azt gondoljuk, hogy a rendőrjárőr nincs olyan képzettségi, előkészítettségi vagy tájékozottsági állapotban, hogy megfelelő döntést tudjon hozni. Az egyszintű döntést nem tartjuk elfogadhatónak, nem megfelelő az a döntés, amely ellen jogorvoslati lehetőség nincsen.
Javasoljuk azt, hogy az ideiglenes távoltartást csökkentsék 3 napra, összhangban azzal a gyorsított bírói döntéssel, amely 72 óra alatt el tudja bírálni a távoltartás szükségességét vagy nem szükségességét. Szükséges a jogorvoslat intézményének a biztosítása. Külön javasoljuk a visszaélés lehetőségének a megvizsgálását is, mivel ezt szükségesnek látjuk.
Összességében ezek a módosítások megítélésünk szerint nemcsak szükségesek, hanem elengedhetetlenek is ahhoz, hogy a törvényjavaslatot támogatni tudjuk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az SZDSZ padsoraiban.)
