CZOMBA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

CZOMBA SÁNDOR
CZOMBA SÁNDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy erre a nagy horderejű törvényre ilyen szűk családi körben, este negyed nyolckor kerítünk sort. Nem is értem, megmondom őszintén, amikor olyan komoly társadalmi érdeklődés van a téma iránt, és igen kevesen tudnak bennünket most nézni - zárójel bezárva.
Mint ahogyan már korábban említettem, örülünk, hogy végre a parlament elé került ez a probléma. Én elsősorban szakmai kérdésekről szeretnék beszélni, bár nem a részletes vitánál tartunk, de szeretnék világossá tenni néhány pontot.
Egyetlenegy mondatot engedtessenek meg: én 2007-ben személy szerint kétszer interpelláltam, egyszer pedig napirend előtti felszólalásban, akkor még Lamperth Mónikától kérdeztem, hogy segély vagy esély, és erre a problémára hívtam fel a figyelmet. A miniszter asszony akkor azt mondta, sajnos ez ennél sokkal bonyolultabb probléma, mintsem azt meg lehetne oldani. Tehát képviselőtársaim, ez másfél évvel ezelőtt volt, tehát az, hogy Monokról és egyéb helyről jött a civil kezdeményezés, ismerjék be, ennek nagyon komoly szerepe van, hogy ma erről a törvényről egyáltalán tárgyalni tudunk.
A cél támogatható, ez nem vita. 2005-ben önök beraktak egy bombát ebbe a rendszerbe, tisztelt képviselőtársaim, amikor a fogyasztási egységes rendszert behozták. Most pedig ezt a bombát részben, mert a rendszeres szociális segélyt megtartják és ugyanazzal a metodikával, mint eddig... - tehát ezt a bombát ott a felére veszik, és beraknak még másik kettőt-hármat.
Szeretném kérdezni, igaz-e, hogy a jelenlegi rendszer szerint, ha mondjuk két felnőtt, két kiskorú gyerek van, az egyik felnőtt rendszeres szociális segélyen van, a másik felnőtt nem dolgozik, megkapja a maximum 56 190 forintot a rendszeres szociális segélyezett felnőtt... - mert ugye, olyan a jövedelemszámítási metodikája. A rendszeres szociális segély mértéke a mindenkori nettó 8 órás minimálbér, magyarul: annyit lehet segéllyel keresni, mint munkával, tisztelt képviselőtársaim. Tehát vitatkozhatunk ezen, de ez a tény. Ez a tény! Ha mondjuk, az apa elmegy dolgozni a munkaerőpiacra minimálbérért, tudják, mi a különbség? Hétezer forint! Tehát az anyának 7 ezer forint rendszeres szociális segélyt állapítanak meg. Hetet! Megéri ezért elmenni egy hónapig dolgozni? Nem nagyon. Tudnak számolni az emberek is, és valószínűleg emiatt van az, hogy nagyon sokan nem veszik ezt igénybe.
Mit csinál az új rendszer? Az egyik felnőtt rendszeres szociális segélyes, a másik felnőtt rátos, 89 765 forint a család összjövedelme, és megint csak 34 ezer forint szociális segélyt kap majd az egyik fél. Ha történetesen nem működik együtt a rendszeres szociális segélyezett - egy családban csak egy kaphat, ugye -, nem működik együtt, a másik családtag is egyébként jogosult a segélyre, mi történik ilyenkor, tisztelt miniszter asszony? Az történik, hogy a másik fél bejelentkezik, és neki megállapítják a rendszeres szociális segélyt. Most csak a kiskapuk töredékét jelzem, de óriási baj van a rendszerben.
Én egy olyan helyről jövök, Szabolcs legkeletibb részéről, ahol a munkanélküliség óriási, de Gúr képviselőtársam, ha az ön mellett ülő képviselő hölgyet megkérdezi abban az ügyben, hogy amikor Nyírbátorba odament egy cég, és foglalkoztatni akart embert, a munkaügyi szervezet hány hónap alatt elégítette ki a munkaerőigényét. Van hatezer regisztrált munkanélküli, és abból kínkeservesen háromszáz embert három, négy meg öt hónap alatt tudnak összeszedni.
(19.20)
Valami nagy baj van a rendszerrel, képviselőtársaim! Kérdésem, hogy megoldja-e. (Dr. Szabó Éva bólogat.) Bólogat a képviselő asszony, ez a helyzet. Ezt majd konzultálják meg ott együtt, de ez az alapvető helyzet. Nem a szociális segély sok, hanem a minimálbér kevés.
Tehát azért induljunk ki abból, hogy ha nem ez lenne a helyzet, ma Magyarországon nem 3,9 millió ember dolgozna, hanem az EU-átlag, a 4,5 millió, akkor most nem lenne miről beszélnünk. Akkor az, hogy most 150 ezer ember van segélyen, és ez fokozatosan lefelé jön, mert most 200 ezernél tartunk, és felfelé megy - nem húszéves probléma, képviselőtársaim. Az elmúlt években ugrott így meg ez az arány. És tudjuk, hogy ez még nagyobb lesz, és ez a rendszer nem oldja meg.
Önök most azt mondják, hogy 80 ezer embernek fogunk majd biztosítani munkát - egy virtuális munkaerőpiacon. Meg ne sértődjenek az önkormányzatok, 80 emberből fog majd tudni a települési önkormányzat 20 embernek érdemi munkát adni, 60-nak meg nem. Egy virtuális munkaerőpiacot hoznak létre, az fog majd kijönni, hogy lám, a foglalkoztatottak száma 80 ezerrel nőtt Magyarországon, a szociális segélyezettek száma ennyivel csökkent, kiváló. Honnan is van finanszírozva, képviselőtársaim, ez a rendszer? Hát az állami büdzséből. Akkor miről beszélünk?
Tehát létrejött egy második munkaerőpiac, ami ha azt a célt éri el, hogy az elsődleges munkaerőpiacra minél előbb kivigye az embert, akkor azt mondom, hogy van benne valami, de hát nem így működik a rendszer. Egy fillérrel sincs több pénz, mint korábban volt.
Önök most - több sajtóból hallom - 50 milliárd forintot fordítanak munkahelyteremtésre, ennek kapcsán közfoglalkoztatásra. Képviselőtársaim, ne tévesszék meg azokat, akik látnak meg hallgatnak bennünket! Nincs több pénz, ugyanúgy 97,5 milliárd forint van, mint tavaly, csak az elosztás a 20:80 helyett most 50:50. De akkor ezt kell mondani, és nem azt kell mondani, hogy egyébként 50 milliárd forintot fordítunk. 200 ezer embert vizsgálnak felül, azt mondják, hogy 100 ezer rendszeres szociális segélyezett, 20 ezer a nyílt munkaerőpiacon fog elhelyezkedni.
Honnan szedik ezeket a számokat, képviselőtársaim? 19 ezer embernek az önkormányzat sem fog tudni munkát adni. Deklarálták, hogy 19 ezer embernek ebből a 100 ezerből nem lesz a ráton kívül egyéb jövedelme. Ez az önök anyagából van, az önkormányzatokra óriási teher. Azt mondják, hogy most 90 százalékban, meg 95-ben, meg mit… - az idő hiánya miatt nem akarok ebbe belemenni.
Ami a gond ezzel kapcsolatban: 200-300 embert fog egy-egy önkormányzat foglalkoztatni. Belegondoltak abba, hogy - most is ők a legnagyobb munkáltatók egyébként a mi területünkön - adott esetben egy tízezres kisváros, ahonnan én is jövök, van 600 most rendszeres szociális segélyes, lesz belőle 400 rátos. 400 embernek kell munkát adni; ehhez olyan komoly apparátus: brigadéros, eszközök, adminisztráció. Most az a 3 ezer ember ugye részbeni, ő nem fog brigádvezetőnek elmenni, meg nem is az a feladata. Belegondoltak abba, hogy micsoda pluszköltségek kellenek még ehhez? Hol vannak ezek a források? Tessenek majd mondani! Nagyon hiányoznak a szociális foglalkoztatók és a védett szervezetek, de erről majd a későbbiekben - szerintem a részletes vitában - lesz szó.
Még egy nagyon fontos dologra hadd hívjam fel a figyelmet: egészségkárosodott. Ugye, azt mondja, hogy az új rendszeres szociális, kik lesznek: egészségkárosodottak, 55 éven felüliek, 3 gyereket egyedül nevelők, ismert önkormányzati rendelet. Én 50 és 79 százalék között megváltozott munkaképességű vagyok, tételezzük fel. Rendelkezem a szolgálati idővel, ezért szociális járadékra szereztem jogosultságot, bent vagyok a rehabilitációs járadékos rendszerben. Megállapították, hogy rehabilitálható vagyok, 28 500 forintért otthon vagyok, és havonta jelentkezem az ÁFSZ-nél, mert munkára képes vagyok. Ha ugyanígy 50-79 között nincs meg a szolgálati időm, az önök rendszeres szociális segélyes új rendszerében ott csücsülök akár 56 190 forintért, és sem a családsegítővel, sem az ÁFSZ-szel nem kell együttműködnöm, mert nem vagyok munkára képes állapotú.
Belegondoltak ebbe, miniszter asszony, hogy mit is jelent ez a valóságban? Tele van aknával a rendszer. Erről beszélek. Tehát ezért nem jó, ezért van az, hogy… Ezek szakmai kérdések, de súlyos szakmai kérdések.
Állami Foglalkoztatási Szolgálat, családsegítők. Hát nincsenek fölkészülve most sem, képviselőtársaim! Se kapacitással, se emberrel; se pénz, se paripa, se fegyver. Hát egy családsegítőre 200 ember jut most is. Nincsenek felkészülve erre a feladatra, nézzenek mögé, hogyan fog működni a rendszer, hogyha…
Start, Start Extra, Start Plusz, most beszéltünk róla, hogy milyen jó lesz. Menjünk egy kicsit, nézzük meg, hogyan fog működni! Mit várunk el az ottani munkáltatótól? Azt várjuk el, hogy három évig foglalkoztassa ezt az embert, ameddig a támogatási idő él, illetve a statisztikai állományi létszámát tartsa három évig. Gondoljunk bele! Ha én vállalkozó vagyok, van 20 emberem, felveszek két Start extrást, és 22-t kell tartani három évig. Ezért nem működik a Start Extra, tisztelt miniszter asszony. És bármennyit fogják reklámozni, nem fog működni, mert nem a reklámon múlik, hanem megfelelő feltételeket kell teremteni. Ez nem megfelelő feltétel. Tehát hogyha az van, hogy a támogatási idő után még plusz egy év, ami majd a végén a másik törvényben benne van, illetve a statisztikai állományi létszámot is növeljem, és tartsam még plusz egy évig, nem fog működni. Kiviszi bértámogatásba, vagy kiviszi egyéb módon, ami neki jobban megéri. Hát nézzük meg! Nézzék meg pontosan!
Azt szeretném mondani végezetül, hogy zárjunk be minél több kiskaput, ami a szociális segélyezési rendszerhez meg az egyéb ügyeskedésekhez vezet - ez a törvény tele van kiskapuval, maradjunk ennyiben -, zárjuk be, és nyissunk meg minden olyan kaput, ami az elsődleges munkaerőpiacon való megjelenésre ösztönöz. Ha ezt sikerül elérnünk, nagyon-nagyon sok módosítóval, akkor adott esetben beszélhetünk a dologról, de alaphelyzetben ez a törvény így nem alkalmas, ahogy van.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem