ALMÁSSY KORNÉL

Teljes szövegű keresés

ALMÁSSY KORNÉL
ALMÁSSY KORNÉL (független): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy jól működő gazdaságban is gondoskodni kell arról, hogy állami szinten a jelenben meglévő eszközök befektetésre kerüljenek, hogy a jövőben egy sokkal stabilabb jövőképet lehessen az ország számára felmutatni. Ezeket a befektetéseket most kell megtenni, olyan stratégiai területeket megcélozva, amelyek fejlesztése hosszú távon is gazdasági biztonságot teremthet hazánk számára.
Azt gondolom, hogy ebben a válságban, amely az országot éri, az egyedüli kitörési lehetőség vagy szinte egyedüli kitörési lehetőség a tudomány fejlesztése lehet. Nincsenek energiahordozóink, ásványkincseink, emiatt olyan forráshoz kell nyúlnunk, amelyben gazdagok vagyunk, illetve hazánk számára profitot tudunk teremteni. Ez pedig nem más, mint a tudás.
Ilyen lehetőségként kínálkozott, és sajnos én egyre inkább múlt időben fogalmazok, az Európai Neutronkutató Központ megvalósítása Magyarországon. Az Európai Neutronkutató Központ sajnos, úgy tűnik, csak a propaganda eszköze volt, amelyet jó hangoztatni nemzetközi fórumokon, amelynek van miniszterelnöki megbízottja, de ha alaposabban utánanéznek képviselőtársaim, láthatóvá válik, hogy egyre inkább kiszorul a prioritások közül.
Ugyan a kormány feltételesen szándéknyilatkozatot tett ezen projekt támogatására, de mint az az utóbbi hónapok eredményeiből kiderül, éppen ezen szándék és az azt eredményező szakmai munka között szakadt meg a kapcsolat. Egy olyan projektről van szó, amely egy ilyen válságos időszakban különösen fontos lenne, hiszen több ezer munkahely teremtéséről lenne szó, több ezer kutatói munkahely és a hozzá csatlakozó kiszolgáló személyzet biztosításáról.
Úgy látom, hogy az Európai Neutronkutató Központ Magyarországra hozatalának célja mintha nem képviselne akkora fontosságot, mint amennyit érdemelne.
Kérdezem tehát tisztelt államtitkár urat, kik és milyen formában szervezik az Európai Neutronkutató Központ Magyarországra hozatalát. Milyen forrásból finanszírozzák a szervezők ezeket a tevékenységeket? Milyen konkrét lépések történtek 2008 márciusa óta a központ idehozatalának sikeressége ügyében? Milyen anyagokat szolgáltatott egy ügyvédi iroda 90 millió forint ellenértékű szerződés ügyében? Kik hagyták jóvá ezen források felhasználását, és hogyan illeszkedik ez a fentebb megjelölt célokhoz?
Hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen fontos céget, az egyetlen projektcéget egy ukrán származású tábornok vezet? Miért nem sikerült nemzeti konszenzust kialakítani az ügyben, és mi az oka annak, hogy nem történtek érdemi lépések az idén? Noha az egyik versenytársunk, konkrétan Svédország már számos országgal és nagynevű intézettel kötött szerződést és megállapodást. Hogyan állnak a nemzetközi tárgyalások, hány szándéknyilatkozattal rendelkezik hazánk, hogy ez a Neutronkutató Központ Magyarországra tudjon kerülni?
Tisztelt Államtitkár Úr! Várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem