DR. AVARKESZI DEZSŐ

Teljes szövegű keresés

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én tulajdonképpen már az általános vita első szakaszában egy téma miatt szívesen szóltam volna, csak miután ott vezérszónoki kör volt - amit aztán mostanra elfelejtettünk -, nem volt meg a lehetőségem, ez a határidő-számítás. Szinte minden oldalról ezzel kapcsolatban kételyek fölmerülnek, és nem igazán értem, mert ráadásul az itt elhangzott hozzászólásokban - szinte bárki említi ezt a témát - saját magukat cáfolják rendszeresen képviselőtársaim, csak szerintem nem veszik észre.
Az ’56. évi IV. törvényre való hivatkozásnál nem gondolnak arra képviselőtársaim, hogy 1957-ben Magyarországon hatnapos munkahét volt, nem volt szabad szombat, sőt a nagy novella elfogadása idején, amikor hatályba lépett a nyolcvanas évek elején, akkor is még a munkahelyeken minden második szombat volt csak szabad szombat. Jelenleg a hét napból öt munkanap van csak. Amire többen utaltak - és nem értem, hogy miért pont ellenérvként utaltak -, a nemzeti ünnepek, egyéb ünnepek miatti munkaidő-változások. Bizony előfordul, hogy egymás után négy vagy öt nem munkanap következik. Számomra teljesen nyilvánvaló, hogy épp ezért nem megoldható, hogy bizonyos határidőket, főleg a belső határidőket ne munkanapban, hanem naptári napban számoljuk. Azt hiszem, teljesen egyértelmű, hogy nyár közepén, amikor éppen nincsen ünnepnap, egész mást jelentene, mondjuk, egy 8 naptári napos határidő, mint karácsonykor, amikor előfordul, hogy öt olyan nap van, amikor nem dolgoznak a hivatalokban.
Ha ezt a váltást nem csináljuk meg, ez megakadályozza azt, hogy a határidőket csökkentsük, ésszerűvé tegyük. Én nagyon kérem valamennyi frakciót, hogy ezt gondolják át még egyszer, és fogadják el a kormány ezzel kapcsolatos álláspontját.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem