PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azzal fejeztem be az előbbi felszólalásom gondolatmenetét, hogy a törvényjavaslat betűje szerint semmiképpen sem fog, ha nem írjuk át a szöveget. Ehhez beadtam egy módosítási javaslatot, azt gondolja a Magyar Demokrata Fórum, hogy ez jobban megfelel a törvény szellemének, és annak is, ami tulajdonképpen helyes volna, ha történne az ügyfélszolgálati irodákban.
Tehát értem és helyeslem, hogy a javaslat foglalkozik az állampolgárok számítástechnikai megsegítésével, éppen azért, hogy élni tudjanak az elektronikus közszolgáltatásokkal. De úgy érzem, ez a nagyon is fontos kérdés nincs kidolgozva. Igaz, a 31. § e) pontja előírja a vonatkozó ügysegédi munkavégzés szabályainak a megalkotását, ez azért is nagyon fontos lenne mielőbb, hiszen a 10. § (3) pontja szerint a kormány előírhatja az elektronikus közszolgáltatás kötelező igénybevételét. Ez teljesen kiszolgáltatottá teheti azokat a polgártársainkat, akik nem rendelkeznek megfelelő informatikai eszközrendszerrel és tudással. Ez pedig nem lehet sem az Országgyűlés, sem a kormány szándéka.(Nagyon előremutatónak látom és …)
(21.20)
Nagyon előremutatónak látom, és helyesnek tartom, hogy a kormány lehetővé kívánja tenni más közüzemek és szolgáltatók kapcsolódását is a kormányzati központi rendszerhez. Ugyan az előterjesztés rögzíti, hogy más szolgáltatók működése nem zavarhatja a közszolgáltatások folyamatosságát, sőt a 6. § 7. pontja szerint akár a szerződött szolgáltatókat korlátozhatja is a közszolgáltatások érdekében, azért én meg kívánom jegyezni, az a tapasztalatom, hogy ha a közszférába magánvállalkozások is bekapcsolódnak, többnyire ezek a társaságok jobb és hatékonyabb érdekérvényesítésre képesek, mint a közapparátusok. Ebből arányeltolódások keletkezhetnek, és megesik, hogy deklaráltan ingyenes közszolgáltatásból nagyon gyorsan díjfizetéses metódusok nőnek ki. Különösen fennáll a veszélye ennek itt, ahol működőképes és naprakész technikai hátteret kell biztosítani.
Más témára térve, de nem kalandozva el a hozzáférés kérdésétől, a javaslat 21. §-a rögzíti, hogy a kormányzati portál a központi rendszerben való részvételre kötelezett az ahhoz csatlakozásra jogosult és így szolgáltatást nyújtó, illetve külön megállapodás alapján szolgáltatást nyújtók szolgáltatásainak elérési felületére. Itt kell biztosítani a különböző közigazgatási adatbázisokhoz való hozzáférést és a közigazgatási szolgáltatások elektronikus kifizetéséhez szükséges feltételeket. Vagyis a javaslat a kormányzati portált kizárólagos elérési felületként határozza meg arra az esetre, ha ügygondozásról van szó. Mit jelent ez? A jelenlegi önkormányzati vagy APEH-ügyintézési lehetőségek megszűnnek? Vagy nem szűnnek meg, de a kormányzati portál mégis kikerülhetetlen lesz, mert csakis itt lehet követni az ügymenetet a biztosított tárhely alapján? Ezek egyelőre kérdések.
Végezetül néhány általános, elvi szintű problémára szeretném felhívni a figyelmet. A közszféra reformjának korábbi vitáiban és tervezett modelljeiben az állampolgároknak nyújtott szolgáltatás mindig valahogy úgy jelent meg, mint ahogy a csomagküldők eljuttatják a feladott küldeményeket a fogyasztókhoz, azaz az állampolgár a címzett, de magába a termék előállításába nem avatkozhat bele sem gyakorlati, sem előkészítői szinten. Minél összetettebb azonban a közinformációk világa, minél változatosabbak az élethelyzetek, annál kevésbé működik ez a kínálati modell. A fejlődő hálózatiság a közszféra konstrukcióinak társadalmasítása felé visz. A fogyasztóból résztvevőt formál, a passzív felhasználóból viszonyokat alakítani képes partner lesz.
A digitális nemzedék tagjai az információs társadalom bennszülöttjei, az új kommunikációs technológia felhasználói mind azon vannak, hogy saját hasznukra tartalmakat hozzanak létre a nyitottság, az osztozkodás, a részvétel és az egymást kiegészítő szaktudás elvei alapján. Az új web részvételi architektúrájának alapján egy új kultúra tör elő, amelynek nincs eleve megadott struktúrája, alulról felfelé építkezik, és a közösségi önszerveződés mintáit követi. A felhasználó és a szolgáltató közötti aszimmetrikus kapcsolat helyére a hálózat tagjai között kölcsönösség és interaktivitás kerül, akik ugyanolyan gyakran töltik le, mint fel a tartalmakat. A felhasználók nemcsak fogyasztják, hanem elő is állítják a tartalmakat, amelyeket kicserélnek egymás között, miközben újra meg újra felhasználják azokat.
Ez az önszervező világ egyáltalán nem áll távol mindattól, amit a legfiatalabb állampolgárok olyanannyira megszoktak a mindennapi online tevékenységük során. Gondoljunk csak az iwiw-re, vagy más, web2.0-s formákra, mint a blogírás, a videófeltöltés, a levelezőlisták rendszere. Ez az informatikai önszerveződés, ez a társadalmi és szakmai részvételi igény és önkorrekció valami egészen más, mint ami korábban a politikai szótárakban szerepelt. Kiindulópontja az individuális igény, amely testre szabott megoldásokig kívánja eljuttatni a közszférát, de amelynek érdekében az egyének felelősséget is vállalnak, és ha módjukban áll, saját hozzájárulásukkal, erőfeszítésükkel is segítik a legjobb megoldások megtalálását. A kapcsolati teret torzító függőségi viszonyok, vagyis a burjánzó bürokrácia legjobb ellenszere, ha az intézményi megoldások és szolgáltatások helyett az önsegítés és a saját kézben tartott problémamenedzsment válik jellemzővé.
Mindez azokon a területeken működhet leginkább, ahol az állampolgárok közvetlenül is érintettek, mint például az egészségügy, oktatásügy, adófizetés, környezet, közbiztonság. A 2.0-web mintájára elnevezett 2.0-közigazgatás mint a részvétel platformja, sok új szempont szerint szerveződhet. Ezek közül kiemelnék néhányat. Az állampolgár nem fogyasztó vagy felhasználó, hanem résztvevő. Ez nem jelenik meg a javaslatban, bár az elektronikus ügykövetés lehetősége ezt felkínálja. A pénzügyi-költségvetési keretek elosztásában nemcsak a technikai csúcsfejlesztéseknek kell elsőbbséget biztosítani, hanem az állampolgári részvétel növekvő arányát elősegítő projekteknek is. Ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert a javaslat nagyon sokszor helyezi előtérbe a technikai megbízhatóságot, a biztonságot, és ez könnyen technocizmushoz vezethet. Sok példát láttunk már erre, szerintem olyan rendszerre van szükség, amely nem teljesítményközpontú, hanem szolgáltatásorientált.
Az ügysegédi megfogalmazás helyett megfelelőbbnek tűnik a tanácsadói, megoldásközvetítői, közvetlen szolgáltatást nyújtói, kockázatelemzői és ügyauditori elnevezés. Ez jobban kifejezi a bürokratikus és túlhangsúlyozott felelősségi kötelmektől megszabaduló, kreatív munkára alkalmazott munkatársak foglalkoztatási modelljét. A szolgáltatások értékelésének új elvei és módszerei alakulhatnak ki az elektronikus ügyintézés kialakulása folyamán. A valódi teljesítményt és hasznosságot a mennyiségi szempontok miatt valójában nem is tükröző, makroszintű értékelés helyett előtérbe kerülhetnek a személyközpontú, egy emberre vagy kis csoportokra szabott megoldások. A felhasználók nagyobb választási szabadságán keresztül kirajzolódó direkt értékelési módok lehetővé tehetnék a kereskedelmi weblapokon megszokott azonnali és közvetlen visszajelzések kultúrájának meghonosodását is.
Úgy gondolom, a törvényjavaslat beterjesztésével a kormány egy nagyon fontos témakört, az elektronikus közszolgáltatások kiterjesztését, központi menedzselését kívánja szabályozni. A szándékkal teljesen egyetértünk, a javaslat több pontját nagyon előremutatónak, értékesnek tartjuk. Meg kell azonban mondanom, hogy az előterjesztés egy nagyon konzervatív informatikai szemléletet tükröz, mert nem veszi figyelembe sem az ügyintézési formákkal és tartalmakkal szembeni változó igényeket, sem az internet fejlődéséből következő új webhasználati modelleket sem. A szabályozás egy új, mindenekfelett álló gigabürót, óriás hivatalt hozna létre egy központi rendszer és kormányzati portál képében. Ez nagy veszélyeket is rejthet magában.
Szeretnénk elkerülni, hogy az internet a digitális kormányzatiság formájában egy esetlegesen megjelenő központosítást, centralizációt, államapparátusi törekvést szolgáljon. Szeretnénk arra is felhívni a figyelmet, és erre vonatkozóan módosításokat is beadtunk, hogy a tervezett intézkedések határidejének több évre, egészen 2012-ig kinyújtása teljesen indokolatlan. Ez a lassúság lomha folyamatokat és előkészítéseket jelentene, különösen annak fényében, hogy az internet technikája és az életmód-befolyásoló potenciálja milyen gyorsan változik. Attól tartunk, hogy a kormány által javasolt határidőkre elkészült adatbázisok és ügygondozói felületek éppen az elavulás szélére jutnak, mire évek múlva fogadni tudják az ügyfeleket. Lehet, hogy addigra már teljesen már internet lesz, teljesen más igényekkel, gyökeresen megváltozott felhasználói szokásokkal.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
