BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztára úgy érzem, mintha ma este én lennék az ügyeletes pesszimista, pedig istenbizony, idegen a természetemtől. És ezen kívül tényleg örülök, ha valaki jószándékúan meg jóhiszeműen áll a javaslathoz, mint ahogy beszéltek fideszes kollégáink a módosító indítványokról. De azért azt látni kell, hogy nem véletlenül van sok módosító indítvány, és nem azért, mert önmagában rossz lenne ez a javaslat, hanem látni kell, hogy nagyon különböző nézőpontból közelítjük. Baloldalon van egy sokkal hangsúlyosabban etatista gondolkodásmód, jobboldalon egy konzervatív gondolkodás. Én liberális nézőpontból közelítem. Nem ugyanazokat a válaszokat adjuk a probléma megoldására, szükségképpen nem ugyanazokat. Tehát én igencsak illúziónak tartom, hogy könnyedén tudunk valami össznépi nagy konszenzussal elfogadható közöset alkotni erre a problémára.
Hogy csak néhány elemében megvilágítsam ezt a nehézséget, én régtől fogva úgy állok hozzá, hogy a munkára a segélyezetteket sem kényszeríteni kell, hanem ösztönözni. Konzervatív oldalon a kényszer eszköze meg a büntetés eszköze számtalan alkalommal előkerült gyerekügyben is - sokszor, megelőző vitákban, évek óta. Én azt gondolom, hogy például a munkára ösztönzésnek van egy kitűnően működő eszköze, egy régi, ősi, jól bevált eszköz. Ez a pénz. Ha egy ember úgy érzi, hogy érdemes törnie magát, mert azt megfizetik, és jobban el tudja tartani a családját, akkor dolgozni fog. Ezt bizonyítja az is, hogy jó néhányan vállalják a feketemunkát, akinek van lehetősége s a többi. Most araszolhatunk abba az irányba, hogy nosza, őket is büntessük meg, mert feketén dolgoznak, ami káros az államnak, káros mindahányunknak, pontosan tudjuk, jó lenne ezeket kifehéríteni, de azért fordítva ülünk a lovon, ha mindenáron a munkavállalót akarjuk büntetni.
Mert mi történt eddig? Eddig az történt, hogy a kicsi segélyéből, meg a kicsi feketemunkán keresett pénzéből eltartotta a családját. Nosza, vonjuk meg tőle azt a pici segélyt büntetésből, ami az egyetlen fehér jövedelme! Mi lesz utána vele? Kizárólag a feketéből szedhet össze, vagy valahonnan máshonnan, és ezt sem zárom ki.
Pontosan ezt a kérdést tettem föl az önkormányzati bizottság ülésén, ahol jelen voltak a polgármesterek urak, néhányan, hogy mondják meg nekem, mi lesz azokkal a családokkal, azokkal a munkanélküliekkel, azokkal a régi segélyezettekkel, akik most át lesznek minősítve rendelkezésreállási támogatásra, nem férnek bele a közhasznúmunka-keretbe, jó alaposan megbüntettük őket, hogy feketemunkán kaptunk őket abban az árnyalt fokozatosságban, hogy amikor már harmadszor lebuktak, akkor vettük el tőlük a segélyt. Mi lesz velük utána? Ezt a kérdést szegeztem a polgármestereknek, sajnálom, most éppen elment az a polgármester úr, aki az előbb Szabolcsból beszélt. (Soltész Miklós: Van még itt polgármester.) Az volt a kérdés, hogy ők ezt a súlyosbodott problémát hogyan fogják kezelni, és belegondoltak-e ebbe a helyzetbe. És a bizottsági ülésen nem volt válasz, de a bizottsági ülés után, amikor odamentem hozzájuk, és négyszemközt beszélgettünk még utána, volt olyan közülük, aki egyből azt a súlyos szót használta, hogy katasztrófa. Katasztrófa! Mert ezeknek az embereknek egy ponton túl már tényleg csak a jogszabályok áthágása a rendelkezésre álló lehetőségük, hogy tudniillik törvénytelen eszközökkel vegyék el azt, amire szükségük van.
Tényleg ezeket a folyamatokat fontos most erősítenünk? Tehát én azt szeretném, tényleg nem visszaélve senkinek a türelmével, összefoglalásképpen mondani, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége lényegében két okból kifolyólag nem támogatja ezt a törvénymódosítást, ezt a javaslatot.
Egyrészt azért, mert komolyan úgy gondoljuk, hogy nem vezet ki a munkaerőpiacra, a nyílt munkaerőpiacra, ami pedig cél lenne. Ahhoz, hogy kivezessen, a közfoglalkoztatásnak úgy kellene működni, mint egy inkubátornak. Pontosan úgy kellene működni; az inkubátorban a csecsemőt addig őrizgetjük, dédelgetjük, tápláljuk, amíg megerősödik annyira, hogy ki lehet belőle venni. Ezek a közmunkák, amiről most beszélünk, amiről tapasztalatunk van s a többi, nem erről szólnak. Nem kisegítenek, hanem pontosan abban tesznek érdekeltté minden szereplőt, hogy benne maradjanak ebben a közmunkarendszerben. Ahogy Czomba képviselő úr az előbb elmondta, már az a mechanizmus, ahogy a kiegészítő segélyt számolni lehet, hogy tudniillik ezt a közmunka-jövedelmet nem tekintjük jövedelemnek, eleve abban teszi érdekeltté, hogy ki ne lépjen a munkaerőpiacra, mert mindjárt sokkal rosszabbul jár, feltéve, de meg nem engedve, hogy lenne lehetősége kilépni; sajnos nincs, azt is hozzá kell tenni.
A másik ok, amiről eddig korábban beszéltem, az az, hogy azt gondolom, nem segít a segélyezetteken, mert vagy ugyanabban az állapotban tartja meg őket, vagy kicsit rosszabb állapotba kerülnek, mint előzőleg voltak.
És befejezésül tényleg röviden szeretnék egypár szót arról is szólni, hogy ha ezt nem, akkor mit igen. Ezt azért szeretném mindenképpen hozzátenni, mert magam is mindig nagyon elégedetlen vagyok akkor, amikor egy ellenzéki képviselő csak azt hajtogatja, hogy ez miért rossz, ez miért rossz, ez miért rossz, és nem teszi hozzá, hogy ha nem ezt kéne csinálni, akkor mit igen.
Én ebben a törvényben egyetlen olyan elemet találtam, amit fenntartás nélkül tudok támogatni, ez pedig a 35 év alattiak képzése kötelezettségének az előírása. Vitatkozom Soltész képviselő úrral, aki az aggályait fogalmazta meg, miközben ő is nagyon jól tudja, hogy fontos lenne, hogy általános iskolai szintre legalább eljussanak ezek az emberek, mint ahogy az még kevés is. De előtte, azt hiszem, megint csak Czomba képviselő úr azt mondta, hogy itt van pénz, paripa, fegyver, minden, ott van a kistelepülésen, ott van az iskola, minden elintézhető. Nem igaz, nem intézhető el.
(23.40)
Ahhoz, hogy ezek az emberek, ezek a fiatal felnőttek még sikerrel képezhetőek legyenek, ahhoz igen, azt gondolom, hogy speciális pedagógiai módszerek kellenek. Nem tudja az a kisgyerekekhez szokott pedagógus megtanítani nekik a kistelepülésen azt, amire éppen szükségük van, tehát nincs meg a pénz, paripa, fegyver, arra külön áldozni kellene. De én, ha csak arról szólna a törvénymódosítás, hogy a jelenleg is részletesen és meglehetős szigorúan előírt feltételek mellé, hogy tudniillik, milyen feltételek esetén jár valakinek a szociális segély, betegyük ezt is, hogy ha fiatal, akkor igenis képeznie kell magát, ezzel fenntartás nélkül elégedett lennék, és ezt tudnám támogatni.
De hogy tényleg arról beszéljek, hogy mit kellene csinálni: van egy jól fejlett Állami Foglalkoztatási Szolgálatunk. Hihetetlenül nem hatékony, ahogy dolgozik. Milliárdokat használ föl, és nincsen eredményességmérése a munkájának. A képzés egy kulcselem az aktív foglalkoztatáspolitikában - de megnézzük valaha, hogy azoknak a képzetteknek hány százaléka tud elhelyezkedni műkörmösként meg kosárfonóként és a többi, és a többi? Hányszor pellengéreztük már ezt a Házban, hogy nem olyan foglalkozásokat, szakmákat tanítanak, amik jobban tudnak hasznosulni! Az egésznek a logikáját kellene megfordítani, és arra képeztetni az embereket, amire a munkaerőpiac bejelentette az igényét. Jelen állapotban ezek a képzési pénzek nem hasznosulnak, elfolynak. Hihetetlenül sok pénz elfolyik, miközben a szerencsétlen rendszeres szociális segélyezetteken akarjuk megspórolni még a közfoglalkoztatás árát is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Van olyan előírása is a jelenlegi hatályos jogszabályunknak, hogy beilleszkedési programban kell részt vennie annak, aki segélyre pályázik, segélyre jogosult. Most ez a törvény a rendszeres szociális segélyezetteknél otthagyja a beilleszkedési programbeli kötelezettséget, miközben ők azok, akiket igazából mentesít afelől, hogy dolgozniuk lehessen, természetesen lehet, ha úgy alakulnak a körülmények, de ők az esélytelenebbek. Azoknál, akik rendelkezésre állnak, nem írja elő a beilleszkedési programban való részvételt. Miért is nem? Hiszen eddig is arról beszéltünk, hogy milyen súlyos szocializációs problémák akadályozzák, hogy ők tényleg és érdemben és sikerrel és eredményesen tudjanak dolgozni.
És végül, de nem utolsósorban nem vagyok benne biztos, hogy ezeket a kérdéseket egységesen lehet szabályozni, függetlenül attól, hogy milyen településről gondolkodunk. Hiszen egészen másképp jelenik meg a munkanélküliség és a segélyezés problémája egy nagyvárosban, Budapesten egy kerületben, és egészen másképp azokban a kicsi falvakban, amik tényleg nagyon hátrányos helyzetben vannak, leszakadtak. Egészen másképp! Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ugyanazokat a kritériumokat kell előírni és feltételül szabni, amik sokak számára egyszerűen teljesíthetetlenek.
Azt gondolom, hogy jelenleg is a legrászorultabbak, a legelesettebbek már a jelenlegi segélyezési rendszerből is kiestek, mert valamilyen kritériumot nem tudnak teljesíteni, és hogy ez a jövőben csak romlani fog, ha ezt a törvénymódosítást így elfogjuk. Mi magunk is írtunk néhány módosító indítványt, de nem abban a reményben, hogy érdemben befolyásolni tudjuk, hogy milyen is legyen a végtermék, mert még egyszer mondom, és ez a fontos belőle, hogy a liberálisok nem ebbe az irányba indulnának el a probléma kezelése érdekében, hanem mondjuk, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkájának a hatékonyabbá tétele irányában.
Köszönöm a figyelmet.
