BÉKI GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Azt gondolom, az utolsó felszólalásban nagyon sok téves információ hangzott el, mert 40 ezer ösztöndíjas roma hallgató sosem volt még, a liberálisok nem vonták el a tanulmányi ösztöndíjakat. De én tényleg nem gondolom, hogy egy ilyen fárasztó, nehéz nap után nekünk még a közoktatási és felsőoktatási, ezerszer lefolytatott vitáinkat is meg kellene ismételni. Elég volt ma estére a szociális segélyezés vitája.
Abban, ahogy Soltész képviselő úr vitatkozott velem, illetve ahogy beszélt a segélyezettekről, sajnos megint felszínre jött az a típusú előítélet, amivel nekem vitám van. Felírtam, képviselő úr, így fogalmaz, hogy megkapja a segélyt, és röhög a markába, mintha ez lenne a tipikus. Hát, nem az! Nem öröm segélyen élni. Azt gondolom, senkinek nem öröm. Én is azt szeretném, ha értelmes munkához lehetne juttatni minél több embert. Összeér a véleményünk azzal, amit az előbb például Simon képviselő úrtól hallottunk. Azt gondolom, az államnak, a szociális szolgáltató rendszernek éppen abban kellene segítséget nyújtani, hogy az alkoholisták találjanak kivezető utat a maguk számára, hogy szocializálódjanak olyan típusú feladatokra, amelyek mentén a nyílt munkaerőpiacon is tudnak majd munkát vállalni. De ez nemcsak rajtuk múlik. Ha kistelepülésről, hátrányos térségről van szó, akkor pontosan tudjuk, hogy az a probléma, és ennek a javaslatnak is az a legnagyobb problémája, hogy a legjobb jó szándék mellett sem fog tudni mindenkinek közfoglalkoztatást sem biztosítani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mert ha naponta vagy hetente háromszor kitakarítják az árkot, akkor is legfeljebb harminc embernek lesz munkája, és nem háromszáznak.
Elnézést, és köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem