DR. KOVÁCS ZOLTÁN
DR. KOVÁCS ZOLTÁN
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mondhatnám azt is, hogy na végre; ez nem arra vonatkozik, hogy az elnök úr 11 óra 7 perckor éjjel megadja a szót nekem, hanem arra vonatkozik a na végre, hogy itt, a Ház asztalán van ez a törvény.
Ez a törvény egyébként nem lenne itt a Ház asztalán, ha ez nem egy kikényszerített törvény lenne, amit a hajdúsági és a Borsod megyei polgármesterek elsősorban a miniszterelnökhöz írt levelükben, a nyílt levelükben, az önkormányzati szövetségekben elmondott tapasztalataik alapján, mondhatom azt, hogy kikényszerítettek. Mert ha ez a kormányon múlna, ha csak a kormányon múlna, ez a törvény ma még nem lenne a Ház előtt, legalábbis azt gondolom, hogy ez így lenne. Mert ha nem így lenne, akkor 2006-ban nem következett volna be az a helyzet, ami ennek a társadalmi szituációnak az alapját képezi, amiről itt ma már, a mai éjszaka folyamán többen beszéltek. Nevezetesen, hogy a munkából elérhető jövedelem és a segély közötti olló gyakorlatilag összeszűkült, időnként össze is ért. Ennek a törvénynek alapvetően a társadalmi igazságosságot kellene szolgálnia. Arról beszéltek itt jó néhányan, különösen a kisebb közösségekben, a kisebb faluközösségekben, ahol ezer, kétezer ember lakik, mindenki ismer mindenkit, mindenki tud mindenkiről mindent, azt is egyébként, mert titok nincs ezeken a településeken, hogy ki mennyi segélyt kap, és mindenki tudja, mert a kocsmában elbeszélik, hogy mennyit keres egyébként a termelőszövetkezet romjain vagy a közeli nagyobb településen.
Ezért aztán a társadalmi igazságosságot szolgáló törvényt kell nekünk megalkotni. Azzal, amire Béki Gabriella képviselő asszony utalt, hogy miként válogatjuk szét azokat a személyeket, hogy kik jogosultak szociális segélyre, mert önhibájukon kívül nem tudnak munkát végezni egészségi állapotuknál fogva vagy egyéb társadalmi helyzetből adódóan, és kik azok egyébként, akik munkát tudnának vállalni, és dolgozhatnának is, de mégis azon dolgoznak ehelyett, hogy miként tudják ezt elkerülni.
Az egyik ilyen szituáció maga a foglalkoztatás-egészségügyi vizsgálat, ahol ma már, ez nem bizonyítható igazából, de azért mégiscsak érdekes, hogy mindenki depressziós és allergiás, így elkerülendő egyébként, hogy a szociális segély helyett közcélú foglalkoztatásra kerüljön sor. Ezeknek a kivizsgálása, ezeknek a bizonyítása gyakorlatilag hosszú orvosi procedúra.
A másik ilyen szituáció, amiről itt többen szintén beszéltek már, az az, hogy a három vagy több gyermeket egyedül nevelők miért kerülnének ki. Erre az volt az indok, hogy kérem szépen, kevés a bölcsőde, és kevés az óvoda, ahova a gyermekeiket egyébként nappali foglalkoztatás céljából betehetnék. Az új jogszabály alkotásának egyik célja az volt, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek elsőként kerüljenek be ezekbe az intézményekbe, pont két okból kifolyólag.
(23.10)
Az egyik, hogy hozzászokjanak egy ilyen jellegű közösséghez, a másik, hogy a szülő el tudjon menni dolgozni. Amennyiben ezt a lehetőséget nem biztosítjuk számukra, és a jogszabály erejénél fogva döntünk arról, hogy ezek a személyek kikerülnek a rendszerből, és örök életükre szociális segélyt kell hogy kapjanak, akkor többen lesznek közöttük olyanok, akiknek nem lesz céljuk a munka világába való visszakerülés, hanem inkább a gyerekszülés és a gyereknevelés - sok esetben a “nevelés” szó is megkérdőjeleződik - lesz a céljuk, és semmi esetre sem a munka világába való visszatérés.
A harmadik téma - ami már jobbára a nagyobb településeket érinti, ahol önkormányzati intézmények vannak -: a közhasznú foglalkoztatásból kivéve az önkormányzati intézményeket pont azoktól az emberektől vesszük el a munka világába való visszatérés lehetőségét, akik nem alacsonyan képzettek, hiszen az önkormányzati intézményekben nem a nyolc osztályt vagy annál kevesebbet végzetteket kívánják foglalkoztatni, hanem lehet ápolói tevékenységet végezni a szociális otthonokban, lehet a különböző város- és településüzemeltetési intézményeknél akár szakmunkásként is foglalkoztatni ezeket az embereket. Ha ezek innen kizárásra kerülnek, az önkormányzati rendszer 75 százaléka kizárásra kerül a közcélú foglalkoztatásból. Ezt nem tartjuk helyesnek.
Néhány mondat erejéig volt már szó arról, hogy sok-e vagy kevés a 60, 70 vagy 90 módosító indítvány. Ha megnézzük a törvényalkotás folyamatát, azt látjuk, hogy - a költségvetést és az adótörvényeket nem számítva - ritkán került benyújtásra ilyen nagy számú módosító indítvány egy törvényjavaslathoz. Ahogy felénk szokták mondani: mégiscsak véres a torka ennek a törvényjavaslatnak, ha ennyi módosító indítványt adnak be akár kormánypárti, akár ellenzéki képviselők.
Engedjen meg egy megjegyzést, kedves Béki képviselő asszony - akit én nagyon nagyra becsülök ebben a szakmában a tudása okán -: amikor megszavazták a 2006-os ilyen jellegű törvénymódosításokat, akkor kellett volna ennek erőteljesebben hangot adni mint kisebbik kormánypárt. Akkor ma talán kevesebb bajunk lenne ezzel a rendszerrel.
Ami a közfoglalkoztatási tervet illeti, amit az ÁFSZ-hez kell benyújtani: én mindig azt mondtam, hogy tekintsük az önkormányzatokat nagykorúaknak. Én ezt például nem tenném kötelezővé. Minden önkormányzat fel tudja mérni, hogy szüksége van-e közfoglalkoztatási tervre, vagy nincs. Én inkább egy “prémiumos” rendszert vinnék be a törvényjavaslatba úgy, hogy akiknek van közfoglalkoztatási tervük - ami nyilván ott fog elkészülni, ahol nagy a szükség -, azokat díjaznám akár a pályázati rendszerben valamilyen formában, azt pedig nem, aki nemtörődöm módon jár el, vagy azért nem készít ilyen tervet, mert nincs rá szükség. Nyugat-Magyarországon minimális a munkanélküliség, és aki munkát keres, az mind talál is, ellentétben az ország keleti felével.
Tudjuk-e foglalkoztatni az 50 év felettieket, vagy sem. Eleve ne mondjunk le ezekről az emberekről! Tudjuk, hogy a munkaerőpiacon a 40, 45, 50, 55 év feletti emberek nagyon ritkán találnak munkát. De ha a törvény erejénél fogva az önkormányzatok vagy a munkaügyi központok segítségével elindulunk egy úton, amit ez a törvényjavaslat mint célt szolgálni kíván, akkor az 55 év felettieknek is adjuk meg a lehetőséget, hogy ebben a foglalkoztatási rendszerben részt vegyenek. Tehát eleve ne mondjunk le róluk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Képzés - a mi településünkön is készítettünk egy statisztikát. Megnéztük, hogy a rendszeres szociális segélyezettek közül mennyi az analfabéta, mennyi végzett 1-2-3-4 osztályt, illetve 5-6-7-8 osztályt, azaz felső tagozatot. Ennek alapján arra jutottunk, hogy legalább két osztálynyi embert kell beiskolázni - ha a mai átlaglétszámot vesszük figyelembe az oktatási ágazatban -, akik közül tíz személy az, aki életében még betűvetést sem tanult. Mellékesen jegyzem meg, szerintem helytelen ágazati törvénymódosítás volt az, hogy a jogosítvány megszerzésénél eltörölték a nyolc osztályt, mert ez korábban arra predesztinálta az öt-hat osztályt végzetteket, hogy legalább a jogosítvány miatt megszerezzék a nyolcadik osztályos bizonyítványt, mert enélkül legálisan nem lehetett jogosítványhoz jutni. Ma ez sincs, ez sem ösztönzi őket az általános iskolai képzésben való részvételére. Pedig a képzés fontos. Gondolják el, hogy 35 évesen iskolapadba bevinni azokat a személyeket, akik gyerekként vagy fiatal felnőttként, amikor lehetőségük lett volna rá, nem végezték el a nyolc osztályt, akár családi körülmények miatt, akár a saját maguk slendriánsága miatt. Ma arra, hogy őket a képzésbe bevinni vagy az eredménnyel elvégzett képzés után köszönteni, sok esélyt nem látok, ezért ebben a témában inkább szigorúságot szeretnék elérni, hogy ez ne csak a jelen javaslat szerinti képzést jelentsen.
Aki a rendszer résztvevője lesz a törvény erejénél fogva és ebben a rendszerben mulaszt, annál ne húzzuk a mulasztás szankcióit, mint a rétestésztát. Ebben szigorúbb szankciókat szeretnék, illetve érjük el azt, hogy ne jusson pénzhez az, aki önhibájából mulaszt ebben a rendszerben. Mert önhibáján kívül történhet olyan, hogy mulaszt, és ezért a rendszerben valóban csak figyelmeztetni kell, hogy több ilyen ne forduljon elő. Szerintem ez a háromlépcsős rendszer eltúlzott, én ennél szűkebbre szabnám ezt a formát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen a késői órán nem kívánom kihasználni a 15 perces időkeretet, de még egy megjegyzést engedjenek meg nekem, amit a való életből kaptam és hoztam magammal a foglalkoztatás-egészségügy vonatkozásában. Ma komoly presszió alá vannak véve azok a háziorvosok, illetve azok az orvosok, akiknek ki kell adni az igazolást, hogy az illető tartósan alkalmatlan a munkavégzésre. Ezek az orvosok több alkalommal is fenyegetésnek vannak kitéve. Meg kellene találni azt a formát, amelyben a településen kívül - és nem egy orvos, hanem egy orvosi bizottság által, még akkor is, ha ez több pénzbe kerül - történne ezeknek az elbírálása. Így elkerülhetnénk a sumákolást és a fenyegetettséget. Azt gondolom, ezt is meg kellene fontolni e törvényjavaslat, illetve a végrehajtási rendelete folyamán.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Azzal fejezem be, amivel kezdtem - s amit már jó néhányan megfogalmaztak -: a társadalmi igazságosság érdekében jó, hogy előttünk van ez a törvényjavaslat, de ezen még nagyon-nagyon sokat kell javítani ahhoz - amit jóhiszeműséget feltételezve az előterjesztőtől hallottam az expozéban, valamint a jelen lévő gyakorló polgármesterektől, szociális szférában dolgozó és tenni kívánó személyektől hallottam -, hogy a végleges célt elérjük ezzel a törvényjavaslattal.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
(23.20)
