SZŰCS ERIKA
SZŰCS ERIKA
SZŰCS ERIKA szociális és munkaügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Először is szeretném megköszönni az általános vitában a hozzászólásaikat, mert úgy gondolom, ebből teljesen egyértelműen kiderült, hogy mindannyian érezzük azt, hogy helyzet van, és mindenképpen cselekvésre van szükség annak érdekében, hogy a társadalom azt lássa, értjük, hogy a helyzet változtatást igényel, és képesek is vagyunk ebben az ügyben valamit csinálni. Azt gondolom, hogy a legrosszabb verzió az lenne, ha nem történne semmi. Én látok arra esélyt, hogy egy nyitott, konstruktív és felelős együttgondolkodással történjen valami, és történjen olyan valami, ami, azt gondolom, hogy minden elhangzott kritikával és aggállyal együtt is jó lesz.
Az összes olyan típusú megjegyzéssel, amely arról szólt, hogy ez vagy az nincs rendben, vagy bizonytalan benne a képviselő, vagy nem hiszi, hogy ez lesz az eredménye, összességében teljes mértékben egyetértek, jogos, hogy gondolkodunk, és jogos, hogy jelezzük, hogy ennek a rendkívül összetett, sokrétű problémának hányféle kockázata, veszélye van.
Én azt tudom önöknek mondani, hogy az elmúlt néhány hónapban legalább ezer polgármesterrel, szociális szakemberrel találkoztam, 20-50 fős fórumon keresztül a 200-300 fős fórumig. Ezt a konstrukciót, ezt az elgondolást, de még a normaszöveget is jelentős részben nem a Szociális és Munkaügyi Minisztérium apparátusa találta ki, hanem az érintettek, a polgármesterek és a szociális szakemberek. Minden egyes fórumon hallottam valamit, amivel az egész ügyet gazdagítani lehetett.
Onnan indult, hogy a rendszeres szociális segélyezés szabályozását kellene megszigorítani, és amikor kiderült, hogy bármily érdekes, de a mai szociális törvény is tartalmaz együttműködési kötelezettséget, szankciót, kedves Béki képviselő asszony… - kérdezte, hogy mi lesz, ha szankcionálunk. Hát mi van? Merthogy szankcionálunk a mai törvény szerint is, és mégsem működik. Tehát meg kellett keresni az okot, hogy miért nem működik, és hogyan lehet ezt az elgondolást, ami a rendszeres szociális segélyezés vitatott megoldása a családi segélyezés mellett, egy előremutató része is a 2006-os módosításnak, vagy már korábban itt valaki elmondta, hogy 2000-ben kezdődött a szociális törvénybe történő beemelése a munkába való visszavezetésnek és az ahhoz kapcsolódó kötelezettségeknek. Tehát azt mondom, hogy ez többéves folyamat, hogy ez legyen erősebb benne, ne a pénzbeli támogatás, hanem a foglalkoztatás irányába történő menetelés. Mit kell változtatni, hogyan kell változtatni, hogy ez jelenjen meg a társadalom előtt, s nem pedig a pénzbeli ellátás?
Ezért van az, hogy miközben elkezdtünk azon gondolkodni, hogyan lehet a rendszeres szociális segélyre való jogosultság szigorításán gondolkodni, a kiskapuk bezárásán, aközben jött éppen egy polgármestertől a javaslat, hogy a társadalmi igazságérzettel szerinte az egyeztethető össze a legkönnyebben, ha pénzbeli formában, pénzbeli támogatás formájában a társadalmi szolidaritást azokkal szemben teljesítjük, akik munkára nem képesek; akik munkára képesek, azokkal szemben pedig a társadalmi szolidaritást a munkakínálat megteremtésével teljesítjük. Azt kell mondanom, hogy ez egy világos logika. Onnantól kezdve egyetlen fórumon nem volt soha ezen az ügyön vita. Minden polgármester, minden szociális szakember, minden helyi közösségi ember tudta, hogy ezt el tudja fogadtatni, ezt meg tudja értetni. Ezért úgy gondolom, hogy innentől kezdve egy ilyen struktúrában kellett gondolkodni, és innentől kezdve vált rendkívül fontossá, hogy igen ám, de a munkakínálat növelését milyen formában lehet megteremteni. Innentől kezdődik az ügynek a további bonyolítása, mert még egy dologgal szembesülni kellett.
A rendszeres szociális segélyezettek olyan emberek, akikért nem tüntetnek a munkáltatók, nem kapkodják őket, hanem inkább kerülik őket, vagy legfeljebb feketén foglalkoztatják időnként, alkalmanként, hogy akkor mégis mi lehet az a társadalmi egység, mi lehet az a mód, amivel a munkakínálat megteremtését meg lehet tenni, és ugyanakkor ezt úgy lehet megcsinálni, hogy mégiscsak a nyílt munkaerőpiacra történő átvezetést szolgálja.
Megjegyzem, nekem ezzel kapcsolatban nincs illúzióm, és gondolom, itt önöknek sincs, nem állítom, hogy ez a program képes mindenkit a nyílt munkaerőpiacra vezetni, nem is kell ilyen célokat kitűzni, mert akkor mindig elégedetlenek leszünk, és nem azt fogjuk csinálni, ami elérhető, és ha elérjük, akkor már örülhetünk, hogy elértük, hanem olyasmi után fogunk kapaszkodni, amit nem tudunk megcsinálni. Szembe kell nézni vele, hogy jó néhány olyan polgártársunk van, aki számára a pénzbeli támogatáshoz képest az, hogy a falujában, a településén dolgozhat, ahogy azt Simon polgármester úr, képviselő úr mondta, hogy ott dolgozhat értelmes munkát, az az önazonosságnak, az önbecsülésnek és az önértékelésnek egy jelentős emelkedését fogja jelenteni.
Valószínűleg nem tudunk már olyan környezetet teremteni, hogy ő egyszer valahol a Coloplastnál Nyírbátorban, vagy a jó ég tudja, melyik cégnél folyamatosan, 365 napon keresztül foglalkoztatott legyen, mert arra már nincs mód. De amit meg tudunk tenni, azzal legalább arra a társadalmi kritikára tudunk válaszolni, hogy a gyerek lássa, hogy a szülő felkel és elmegy dolgozni. Legalább ez. Merthogy ebben a problémában annyiféle vetülete a társadalmi gondoknak megjelenik, hogy azért elég széleskörűen kell mérlegelni, hogy lehet, hogy ez nem tökéletes, de ennél jobbat legalább erre nem tudok adni.
A válságról egy rövid mondatot. Nekünk a válságkezeléssel kapcsolatban az a szándékunk, hogy a válsággal érintett munkavállalók problémáját minél nagyobb arányban a munka világán belül kezeljük, ne engedjük átcsúszni a szociális ellátás világába, amiről most beszélünk, mert ha egy ember kicsúszik a munka világából ide, akkor innen vissza az út már nagyon nehéz, bizonytalan és sokba kerül. Ezért a válsággal kapcsolatban most nem azzal számolunk, hogy átjönnek, és itt a szociális rendszerben kell kezelni, hanem azon dolgozunk, és az intézkedések arról szólnak, hogy a munka világában kezeljük ezt a problémát. Remélem, hogy a szociális rendszeren belül az eddig felgyülemlett problémák kezelésével kell döntően foglalkoznunk a közeljövőben vagy legalábbis a következő 2-3 esztendőben, nem pedig újabb százezreknek a szociális rendszerbe történő beáramlásával. Ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni, és azt gondolom, hogy ebben mindenki egyetért, munkavállalók, munkáltatók és kormányzat egyaránt.
Miért pont a közfoglalkoztatás kínálkozott annak a terepnek, amely a munkakínálat növelésének a bázisa lehet? És ez fontos: nem az egyetlen, nem a kizárólagos, nem a végleges és nem a végső - a kályha, ahonnan ez az új folyamat és ez az új program elindulhat. Azért, mert az önkormányzat a magyar közjogi berendezkedés alapján rendkívül sok feladattal felruházott mind az önkormányzati törvényben - ez lehet kötelező, önként vállalt -, mind egyéb ágazati törvényekben. Ráadásul ezek között a feladatok között jó néhány olyan van, amit nem lehet paraméterezni, tehát nem lehet azt mondani, hogy az önkormányzat akkor teljesíti a feladatát, ha pontosan ennyit teljesít belőle. Teljesíthet belőle keveset, teljesíthet belőle sokat, tehát van egy elég széles fázis. Tehát nem kell berendezkedni az önkormányzat hivatalának és költségvetési intézményeinek számos ember foglalkoztatására, mert feladatteljesítésről van szó, amely változhat évről évre, évszakról évszakra. Tehát van egyfajta nagy feladatmennyiség, és van egyfajta rugalmassága a feladatellátásnak. Ezért azt gondoltuk, hogy az önkormányzat lehet az a bázis, ahonnan el lehet indítani.
Itt sokan elmondták, és teljes mértékben egyetértek, kistelepüléseken valószínűleg nem lesz annyi az önkormányzat érdekkörében fellelhető feladat, hogy valamennyi szociális segélyezettnek a munkakínálatot biztosítani tudja. De ezért gondoljuk azt, hogy ez egy fölfelé épülő foglalkoztatási rendszer lesz, hogy úgy csináljuk meg a szabályozást, hogy ez a közfoglalkoztatott felajánlható legyen akár más településre, akár kistérségi szinten elkészített közös programokban, tehát nemcsak az önkormányzat saját érdekkörében felmerülő feladatokban foglalkoztatható, hanem másokban is, még akkor ha, ha a hozzá tartozó forrásokat településszinten tudjuk allokálni vagy kívánjuk allokálni, ahogy eddig.
Nagyon fontos, hogy az önkormányzati szintre be kell hogy kapcsolódjanak a vállalkozások. Ez itt nagyon sokszor elhangzott. Ez az a szál, amin keresztül ez a folyamat, indulva a helyi önkormányzat munkakínálatától, eljut a helyi gazdaság munkalehetőségeihez. Egy nagyon érdekes dologgal találkoztam a viták során. Azt hittem, hogy a helyi vállalkozásokat elsősorban az ingyenmunkaerő fogja motiválni. Kétségtelen, hogy amit Czomba képviselő úr mondott, hogy ha nemcsak járulékkedvezményt adnánk, hanem 5 százalékos költségű munkaerőt, az valószínűleg ilyen munkaerő-kölcsönzés jellegű dolog lenne, sok ilyen kezdeményezés jött.
(0.10)
Erre a kollégák azt mondták, hogy ez ilyen EU-s támogatási ügyekbe ütközik, de ha bejön egy ilyen módosító, akkor én szívesen még egyszer nekimegyek. Alapvetően ők nem azt mondták, hogy ebből ez a legfontosabb, hanem azt, hogy számukra az önkormányzat egy olyan partner a foglalkoztatásban, ami kockázatcsökkentő ezeknek az embereknek az esetében. Tehát ha egy vállalkozó face to face találkozik egy ilyen munkavállalóval, akkor nem tudja, hogy bejön-e reggel hatkor, lehet-e vele foglalkozni, lehet-e vele beszélni, hogy fog viselkedni.
Úgy látom, hogy rendszerben látják ezt a dolgot, és azt mondják, hogy lesz egy partnerük, akivel, ha kooperálnak a munkaerő foglalkoztatása vagy akár a feladat önkormányzathoz történő kiszervezése esetén, akkor egy olyan partnerük van, aki ezt a fajta kockázatot csökkenti, a munkaerő használhatósága vagy biztonsága tekintetében számára fontos tényező.
Ez volt az, ami arra világított rá, hogy miközben indultunk onnan, hogy az alacsony iskolai végzettségűeknek a munkaerő-piaci helyzetét javítsuk, eljutottunk odáig, hogy ehhez módosítani kell a rendszeres szociális segélyről szóló törvényt, hogy itt alapvetően egy helyi foglalkoztatási program kialakítása a végső cél; nem pusztán közfoglalkoztatási terv, innen indul. De ha ott minden jelentkezőnek az információját és igényét figyelembe tudjuk venni, akkor egy közfoglalkoztatási program és egy foglalkoztatásért létrejövő kooperáció az, ami ennek az egész ügynek a végeredménye.
Szerintem ma a foglalkoztatás bővítése Magyarországon a legfontosabb nemzeti közügyeink egyike, de közös feladat és közös felelősség is, és nem találtuk meg eddig azokat a módszereket, hogy tényleg rá tudjuk mozdítani a társadalom és a gazdaság minden érintett és érdekelt szereplőjét, hogy közösen tegyen ennek érdekében. A kormányzatnak ebben természetesen döntő a felelőssége, hiszen anyagi forrásokat, szabályozást a kormányzat csinál. De a végrehajtás mindennapjaiban azokat az ötleteket, kezdeményezéseket, amelyekkel a helyi munkaerő foglalkoztatása javulhat, azt ott tudják az emberek, ha kialakul egy ilyen tartós kooperáció, aminek az a célja, hogy a helyben történő foglalkoztatás bővüljön, és ez hasznos legyen az érintett munkavállalónak, hasznos legyen az önkormányzatnak, és hasznos legyen a helyi vállalkozásnak is.
Úgy gondolom, hogy természetesen az elképzelésnek és a programnak ez a része ebben a törvénycsomagban, ebben a módosításban nincs benne, mert nem illik ide. A szociális segélyről és a foglalkoztatásról van szó. Az, hogy ebből hogy lehet foglalkoztatási partnerségek rendszerét kialakítani, hogy lehet egy új szemléletű helyi gazdaságfejlesztést megalapozni és elkezdeni megcsinálni, az majd a munka következő szakasza lesz; mint ahogy az önök által említett sok minden más kapcsolódó dolog, a családtámogatás célba juttatásának a kérdése, vagy az első vitaszakaszban a szociális járadék, a rehabilitációs járadék és egyebek ügye is volt.
Én azt tudom mondani, hogy a minisztérium dolgozik ezeken az ügyeken. Úgy gondoljuk, hogy ez az első lépés, és nem lehet itt megállni. Ha a szociális rendszerben egy munkára ösztönző vagy munkába segítő és támogató reformot szeretnénk végrehajtani, akkor nagyon sok mindennel kell foglalkozni, közte az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szerepével is, tehát ezt maximálisan elismerem. De úgy gondolom, hogy az Állami Foglalkoztatási Szolgálat kevés, ahhoz a munkáltatók szükségesek, hogy ebben a dologban változás legyen.
Körülbelül két hete került a kezembe egy felmérés, amit magyarországi vállalkozásoknál készítettek, és arról szólt, hogy hogyan látják a társadalmi felelősségvállalás ügyét a magyar vállalkozások, milyen társadalmi és közösségi feladatokat tesznek első, második, harmadik, huszadik helyre.
Farkas Képviselő Úr! Az utolsó a vállalatok szerint, amit társadalmi felelősségvállalásként csinálniuk kell, az a romák munkába segítése. Hátulról a harmadik az, hogy a hátrányos helyzetű emberek munkához segítése. Tehát itt óriási feladatok vannak, és ezt az Állami Foglalkoztatási Szolgálat önmagában biztos nem fogja tudni megoldani, mert itt egy egészen más közgondolkodás kell ahhoz, hogy a munkáltatók ezekre az ügyekre nyitottabbak legyenek, meg nekünk is nyitottabbnak kell lennünk, hogy miért fél ő ettől a dologtól, mi neki a problémája, hogyan tudunk abban segíteni, hogy ezek a dolgok előresorolódjanak. Mert ezeknek a magyar vállalkozások legelső társadalmi felelősségvállalási programjainak kellene lenniük ahhoz, hogy itt ténylegesen változás tudjon történni.
Csak néhány dologra szeretnék direktben reflektálni. A rátos nem játszhat, hogy rátos lesz vagy nem lesz rátos. Én úgy képzelem a végrehajtási utasítást, hogy az együttműködési kötelezettség az Állami Foglalkoztatási Szolgálattal úgy fog szólni, nem arról, hogy keresünk közösen valakit, akinél majd dolgozni fogok, hanem hogy a következő egy esztendőben az önkormányzatnál rendelkezésre állok ilyen és ilyen munkákra, amik az önök közfoglalkoztatási terveiben szerepelnek; tehát amikor szól, akkor megyek és csinálom című történet. Tehát innentől kezdve a dolog irányítása nem az ő kezében van, hanem éppenséggel az önkormányzat kezében.
Szó volt itt arról, hogy miben érdekelt. Most ösztönözzük - én is inkább a “motiváció” szót használnám. Azért - hogy mondjam - a motiváció, az nem csak úgy lehet, hogy még több pénzt és még több pénzt adok, sőt fordítva, valamikor a kevesebb pénz az igazi motiváció. Azt tudom mondani, hogy én sajnálom, hogy a rendelkezésreállási támogatás fogalma keveredett ide, de kollégák meggyőztek, hogy ezt másként, mint a szociális törvény oldaláról, nem lehet szabályozni. Tehát ez annak az alkotmányos kötelezettségnek a teljesítése, hogy munkaképes korú, saját jövedelemmel nem rendelkező, önmaga eltartásáról gondoskodni nem képes embernek a Magyar Köztársaság a segítségére siet. Csak eddig csak pénzben tudta elképzelni ezt a segítséget, most meg munka felkínálásával vagy több munka felkínálásával is. De azért most arról szól a történet, hogy a munkára képes emberek pénzbeli ellátásként 28 500 forintot kaphatnak a minimálbér helyett. Hát azért ez kétszeres, tehát valami távolítás van.
Én ebben az ügyben azt tartom fontosnak, hogy a gyermeket nevelő családok foglalkoztatására az önkormányzatok különös gondot fordítsanak, pont azért, hogy lássák a gyerekek, hogy fölkelnek. És a fiatal, mobilizálható, tanulni képesek pedig pont a 28 500 forint miatt kapcsolódjanak be képzésbe, olyan szakképzésbe, amit a törvény is tartalmaz, hogy van munkahely kimenete. Azon szeretnénk jövő év elején dolgozni, hogy egy jóval erőteljesebb mobilitási támogatást tudjunk adni annak érdekében, hogy képes legyen meg hajlandó legyen a munkavállaló messzebb menni a szomszéd településnél - tehát utazni, de ehhez fedezetet kell biztosítani -, tehát hogy legyen egy olyan motiváció, ami ebből a körből a még mobilizálható részt mobilizálja, aki nem, annak pedig helyben legyen minél több és minél hosszabb munkaalkalom évente.
Ezért van az az első törvényhely, amit - itt valamelyik képviselőtársuk mondta - szeretnének kiiktatni. Szeretném elmondani, hogy engem is meglepett ez, hogy a jövedelembe nem számít bele a ráton felüli. Ez azért van, hogy ne hulljon ki a rendszerből, mert ha beleszámítanánk a ráton felüli jövedelmét, akkor elvesztené az ilyen típusú támogatásra való jogosultságát egy év után. Mert ott az van, hogy az jogosult ilyenre, akinek a családjában az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem a nyugdíjminimum 90 százalékát nem éri el.
Tehát ez pontosan azt célozza, hogy bent tartsa a rendszerben az embereket, még akkor is, ha a nyílt munkaerőpiacon nincs helye, de legalább a közfoglalkoztatásban maradjon, hogy legyen arra is lehetőség, amit a polgármesterek mondtak, hogy miért csak egy évig lehet. Nem egy évig, lehet forgatni, nem veszti el a jogosultságát arra, hogy ilyen minősítéssel újra és újra foglalkoztatási lehetőséghez jusson.
Hogy az önkormányzatok helyt fognak-e tudni állni vagy sem. Én megmondom őszintén, egykori önkormányzati emberként hiszek a polgármestereknek. Itt a polgármesterek nyár elején azt mondták, hogy ők tudnának több munkát adni, ha kapnának hozzá megfelelő feltételeket. Finanszírozást, érdekeltséget változtattunk, a 3 ezer fő foglalkoztatását finanszírozó 3 milliárd forintról a Munkaerő-piaci Alap tanácsa döntött, tehát rendelkezésre áll. Vannak itt ilyen dolgok, hogy hogy lehet eszközfejlesztést, anyagbeszerzést csinálni. Erre mondtam, hogy nem mindegy, hogy lapátot kell venni vagy erőgépet kell venni. Úgyhogy az egész finanszírozást ebben az irányban teljesen természetesen tovább kell, lehet és szeretném is építeni.
Hiszek benne, hogy az önkormányzatok mindent el fognak követni, hogy egyrészt a saját településük érdekében minél több munkát tudjanak elvégezni a helyi emberekkel, hiszen ez a település képén, szolgáltatásainak minőségén és kiterjedtségén meg fog mutatkozni, és amit meg nem tudnak, abban pedig együtt fognak működni a többi településsel, hogy csináljanak erdőtelepítési programot, kistérségi programot, vízelvezetést, utat, turisztikai helyek rendbetételét. Már a jegyzők listájából, ahol jelzik, hogy milyen típusú feladatok vannak önkormányzati érdekkörben - nagyon sok -, messze a fűnyírást és az utcaseprést meghaladó feladatsor és lista létezik.
(0.20)
Valaki itt kifogásolta, hogy nem lehet az intézményekben foglalkoztatni. Közcélút lehet, a közhasznúból kívántuk kizárni az önkormányzat polgármesteri hivatalát és intézményeit és kedvezményezni az önkormányzat gazdasági társaságait, erről is volt szó, amelyek képesek lennének a nyílt munkaerőpiacra sokkal jobban átvezetni az embereket. Szoktam mondani, hogy egész más a munkára való szocializációja annak a karbantartó János bácsinak, akinek csak az iskolaigazgatóra kell figyelni, hogy mikor szól, hogy elromlott a villany vagy valami, és ki kell cserélni, egyébként jól elvan az intézményen belül. Ez Miskolcon igaz, lehet, hogy több ilyen település nincs az országban, és egészen más a munkaszocializációja, ha egy gazdasági társaság keretén belül, egy munkafolyamat részeként kooperálni kell, fegyelmezetten, határidőre dolgozni, teljesítményértékelésben részt venni. Nyilvánvaló számomra, hogy az intézményi karbantartónak sokkal nehezebb a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedni, mint annak, aki gazdasági társaság formájában reszocializálódik újra a munkához.
Nagyon sok problémát felvetettek, ezen a késői órán nem szeretnék mindegyikre részletesen válaszolni. Csak azt szerettem volna az eddigi megjegyzéseimmel jelezni, hogy nyitott vagyok ezekre a kérdésekre. Nagyon sok mindenben egyetértek, hogy kockázatos. Egy dolgot tudok mondani: szerintem nincs az a jogszabály, amivel ezek a kockázatok kiküszöbölhetők. Minél részletesebben szabályozunk, annál több problémát keletkeztetünk. Egy dologra tehetünk kísérletet. Felmérjük, hogy milyen kockázatok vannak, megpróbáljuk lefedezni már most, és ahogy itt Soltész képviselő úr mondta, a dolog próbája a gyakorlat lesz.
Meg kell csinálni a szükséges korrekciókat. Én hiszek benne, hogy jobb lesz, mint most, és hiszek abban is, hogy kell majd még néhány korrekciót tenni annak érdekében, hogy annyira jó legyen, mint amennyire mindannyian meg az ország is szeretné.
Köszönöm szépen a türelmüket.
