ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném megköszönni a képviselő úr hozzászólását, hiszen azt gondolom, akkor, amikor egy eltávozott kollégánknak - hiszen a hitoktatók pedagógusok maguk is - állított emléket, akkor felhívta a figyelmet arra, hogy egy-egy hitoktató, tanító, óvónő, népművelő, tanár milyen fontos szerepet játszik egy-egy közösségben. Milyen fontos az a kötelező feladatokon túli áldozatvállalás és feladatvállalás, ami nagyon sok kollégánkat jellemzi. Milyen fontos az a személyes példamutatás, amit egy-egy ilyen ember élete mutat.
Gyakran úgy van, hogy sok fontos emberről csak a hiánya az, ami megmutatja számunkra a családban is azt, hogy milyen lényeges, milyen sorsdöntő volt a szerepe az életünkben. Ez így van a közösségek életében is: egy-egy közösség akkor érzi, hogy kit vesztett el, amikor már nincs közöttünk. De arra biztatom a képviselő urat és tágabb értelemben a parlamentet is, hogy törődjünk azokkal is, akik még köztünk vannak. Figyeljünk jobban azokra az emberekre, akik a helyi közösségeinket a vállukon viszik! Azokra az értelmiségiekre, azokra a lelkészekre, papokra, azokra a pedagógusokra, tanítókra, hittanoktatókra, közösségi emberekre és - hozzáteszem - egyszerű polgárokra, akik többet vállalnak, akik egy kis pluszt, egy kis többletfeladatot vállalnak azért, hogy embertársaikra figyeljenek, és köztük talán a legfontosabbakra, a leglényegesebbekre, a leginkább rászorulókra, támogatásra szorulókra: a gyerekekre és az idős emberekre.
Azt hiszem, egy társadalom szövetét az érdekviszonyok mellett mindig az értékek is összetartják, és ezeknek az értékeknek a hordozói elsősorban emberek. Olyan emberek, akik valamilyen módon vállalkoznak arra, hogy ne csak saját érdeküket nézzék, hanem a közösség érdekeit is.
A képviselő úr hozzászólása arra is alkalmas, hogy arra emlékeztessek: miközben gyakran viharok, viták jellemzik az egyházak és a mindenkori kormányzat viszonyát, gyakran politikai színezetet kapnak ezek a viták, van egy olyan terület, egy nagyon érzékeny terület - néhány héttel ezelőtt emlékeztünk meg itt Wekerle Sándorról, és ennek kapcsán érintettük a múlt század, mármint a XIX. század végének egyházjogi vitáit is -, szóval van egy olyan terület, ami egyébként a magyar történelemben mindig nagyon érzékeny terület volt, és a rendszerváltás után olyan megnyugtató megoldás született benne, amely tulajdonképpen komolyabb viták, komolyabb nehézségek nélkül képes működni, ez pedig a hittanoktatás területe.
Talán emlékeznek a képviselőtársaim, hogy a ’90-es évek elején ez a terület sem volt politikai vitáktól mentes. De mára kialakult egy olyan jó értelemben vett, nem is kompromisszumnak mondanám, inkább egyensúlynak, egy olyan jó értelemben vett egyensúly, amelyikben a vallásos közösségek szabadok a hittanoktatásban. Szabadok abban, hogy azoknak a szülőknek és az ő gyerekeiknek, vagy azon szülők gyerekeinek, akik ezt igénylik, azokhoz eljuttassák az egyes egyházak vallási tanításait, de ugyanakkor nem korlátozza, nem sérti azoknak a szülőknek a jogait sem, akik nem igénylik ezt a típusú, ezt a fajta vallási tanítást a gyerekeik életében. Azt gondolom, ez egy jó és szerencsés egyensúly. Vitákban született meg, de megnyugtató jogi szabályozást nyújt. Olyan jogi szabályozást, amelyik elsősorban védi a diákok és a családok jogait, szabadságát abban, hogy megválasszák a gyerekek számára nyújtott nevelést. És védi természetesen az egyházi közösségek feladatellátását, azt is, hogy ők betölthessék társadalmi küldetésüket.
Érdemes erről ma itt megemlékezni, amikor sokat vitatkozunk, amikor gyakran keressük más területeken az egyház és állam viszonyában az egyensúlyokat, hogy lám, van olyan terület, amelyik jogilag szabályozott, pénzügyileg megnyugtatóan működik, és amelyikkel nincsenek problémák, nincsenek gondok, amelyek között nincs vita. Ezért köszönettel tartozunk a helyi közösségeknek, ahol az intézmények, az iskolaigazgatók megtalálják a jó egyensúlyokat, megtalálják a jó megoldásokat, és természetesen köszönettel tartozunk a hittanoktatóknak, az egyházak vezetőinek, a felekezetek papjainak, akik ezen a területen is próbálnak mérsékletet tanúsítani, és olyan megoldást találni, amely nem kelt feszültségeket; épp ellenkezőleg: a társadalmi béke irányába hat.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)
