HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy ez az ország oda jutott, ahova jutott, ez 386-unk közös felelőssége is; az egyik oldalé az igen szavazataival, a rossz döntésekre hozott igen szavazataival, a másik oldalé pedig, mondjuk, a kétharmados törvények jó részének a nem szavazatokkal való elutasításával. Akkor elvárható a Magyar Országgyűlés minden tagjától, ha a magyar társadalomra olyan terheket zúdítottunk, ami mondjuk, a nyugdíjasok nyugdíjának befagyasztását jelenti, vagy a közalkalmazotti bérek legalább 7 százalékos reálértékvesztését, hogy a szolidaritásból kivegyük a részünket.
A Magyar Demokrata Fórum választmányának elnöksége tegnap egy javaslattal, egy felhívással élt, hogy az országgyűlési képviselők mondjanak le a költségtérítésük 18 százalékáról a szolidaritás jegyében. Ezt én természetesen a mai napon megteszem. De a mi költségtérítésünket törvény rendezi, és azért, hogy ennek a jogi formáját megtaláljuk, ötpárti egyeztetést kezdeményezek. Ennyivel tartozunk a magyar társadalom szegényebb és egyre nehezebb sorban szenvedő rétegeinek.
A másik, amiről érdemes szót ejteni, az IMF-hitel. Egészen furcsa értelmezéseket volt szerencsém megtapasztalni tegnap és ma is. Ez egy készenléti hitel. Eszébe ne jusson a kormánynak akkor igénybe venni, ha erre nincs különösen nagy szükség, ha a magyar forint vagy a magyar pénzügyi rendszer nem kerül ismételten válságba. Reméljük, hogy nem kerül abba. De ez azt a célt szolgálja, hogy a pénzügyi egyensúlyunkat, biztonságunkat, kiszolgáltatottságunkat megelőzzük és megvédjük. Már maga a hitelhez való jutás ténye rendkívül jó hatást gyakorolt Magyarország megítélésére a nemzetközi pénzpiacon.
Tegnap a költségvetési bizottság ülésén az egyik oldalról, a Fidesz részéről elhangzott, hogy juthassanak hozzá az önkormányzatok is - szó sem lehet róla. A baloldalról pedig elhangzott a szocialisták részéről, hogy akár gazdaságfejlesztési és élénkítési forrásként is tekinthetünk erre az alapra. Szó sincs erről! A lehető leggazdaságosabban, legracionálisabban kell gazdálkodnunk ezzel az alappal, és csak arra lehet felhasználni, amire szól és amire kaptuk, mert különben tényleg tovább növeljük az ország eladósodását.
De mégis úgy érzem, mintha nem történt volna semmi, hiszen az a költségvetési törvényjavaslat, amelynek ma kezdjük meg a tárgyalását, eredendően olyan volt, mint a szokásos esztendők rossz szerkezetű, rossz struktúrájú költségvetési törvényjavaslata. Tehát az égadta világon semmi nem változott. A világ hirtelen megváltozott - erre beterjesztette a kormány a második változatot, amely gyenge reagálás volt, és talán három nap múlva már hatályát, érvényét vesztette, hiszen az idő meghaladta, és most tárgyaljuk az IMF-feltételeket már figyelembe vevő a harmadik változatot. Na de ez mind külső kényszer.
Hát hol a felismerés, hol a belső kényszer, hogy valamit 18 éve csinálunk, és idejuttatta az országot, és változtatni kellene rajta, és nincs kellő politikai bátorság, hogy ennek a szerkezetét megváltoztassuk?! A miniszterelnök úr beszélt arról, hogy gazdasági csúcsot kíván összehívni. Arról is beszélt, hogy ennek a gazdasági csúcsnak a későbbi válság kezelése lenne az elsődleges feladata. De hadd idézzem önt! Múlt héten az ötpártin, amikor az IMF-feltételek egy részét ismertette vagy a hitelfelvétel tényét közölte velünk, a bevezetőjében a 3. pontban azt mondta, hogy “készülj a válság utáni időszakra”. A válság utáni időszak pedig megkerülhetetlenné teszi a reformok, a reformdöntések meghozatalát. Nem várható el egy olyan kormánytól még 50 százalékos reformdöntések meghozatala sem, amely éppen kisebbségben van. Az idő viszont szorít, és óriási politikai felelősség terheli a teljes parlamentet, mert az idő nem vár, hogy mikor fogjuk ezeket a reformlépéseket meghozni.
Csak a három legfontosabbat hadd említsem, ahol a legtöbb pénzt szórjuk ki. Az első az államháztartás. Az államháztartási reformról 18 éve beszélünk, de igazán drasztikus, áttörő lépés ebben az ügyben nem történt. A másik az önkormányzati világ kérdése. Mikor vesszük észre, hogy Magyarország túl kicsi ahhoz, a magyar költségvetés túl szegény és szűkös ahhoz, hogy 3200 önkormányzatot tartson el? A harmadik az egészségügy és a társadalombiztosítás kérdése, amelynek egyszer nekiszaladt a kormány - rosszul előkészítve, politikai, társadalmi egyeztetés, széles körű egyetértés és konszenzus nélkül ez így nem megy. Ennek a gazdasági csúcsnak azonkívül, hogy majd igyekszik kezelni a gazdaságra váró válságjelenségeket, elodázhatatlan és megkerülhetetlen feladata, hogy beszéljen a reformok fontosságáról, előkészítettségéről, és igyekezzen megteremteni annak a politikai és társadalmi konszenzusnak az alapjait, amit ha nem ismerünk fel, akkor a külső körülmények fognak ránk kényszeríteni és kikényszeríteni belőlünk.
Hát nem szégyen az, hogy a magyar parlament a legfontosabb döntéseit, például a költségvetés harmadik módosítását, ami abszolút reális igény, csak külső kényszer hatására képes megtenni? Hogy a magyar politikai elitből, belőlünk hiányzik az a politikai bátorság, hogy egyszer szembenézzünk azzal a 18 éves eseménysorral, ami ide juttatta az országot? Ennek akkor lesz értelme, miniszterelnök úr, ha ezekről is szót ejtünk ezen a csúcson, és akkor érdemes ezen részt venni.
Befejezésképpen - talán van még ennyi időm -: a kereszténydemokrata frakcióvezető úr mameluknak nevezte a Magyar Demokrata Fórum frakcióját. Hadd idézzem, honnan származik ez a kifejezés! Tisza Kálmán miniszterelnöksége idején azokat a képviselőket illették ezzel a jelzővel, akik mindenféle kritika nélkül hajlamosak voltak folyamatosan a többség szavazatát követve azzal azonosulni. A Kereszténydemokrata Néppárt szavazati jegyzőkönyvét megvizsgálva eléggé messze kellene visszamennünk, hogy eltérő szavazati arányokat leljünk, mint a Fideszé volt. A Magyar Demokrata Fórumról ez nem mondható el. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
