ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány mindenképpen támogatja a beterjesztő képviselőknek azt az alapvető stratégiai célkitűzését, amelyik arra irányul, hogy a magyar felsőoktatás a megváltozott körülmények, az Európában is változó, felsőoktatásról alkotott kép körülményei között, a kialakuló Európai Felsőoktatási Térben is eredményes, sikeres, versenyképes lehessen. Versenyképes lehessen abban az értelemben is, hogy a magyar hallgatókon kívül eredményesen versenyez a külföldi hallgatókért is, hiszen az az ország lesz hosszabb távon ezen a piacon eredményes, amely képes arra, hogy ha tetszik, ilyen áttételes módon szellemi terméket exportáljon. Ebben is ugyanaz a helyzet, mint amit az idegenforgalomról mondanak, hogy azt adjuk el igazán jól, amit itthon adunk el külföldieknek.
Egyetértés van abban is, hogy fontos cél, hogy a felsőoktatás képes legyen arra, hogy a benne lévő szellemi és innovációs kapacitás minél hatékonyabban, minél eredményesebben érvényesülhessen a gazdaságban, minél inkább motorja legyen egy-egy felsőoktatási intézmény az adott térségnek, az adott térség kutatás-fejlesztési vagy éppen gazdaságfejlesztési elképzeléseinek. Azt el kell mondanunk, hogy az elmúlt években számos olyan lépés történt, amelyik ebbe az irányba mozdította el a felsőoktatást, amelyik versenyképesebbé, jobbá tette ezt a felsőoktatási rendszert, amelyik alkalmassá tette arra, hogy sikeres és eredményes legyen, a magyar hagyományokra épülve, a megváltozott körülmények között a XXI. században is.
Érdemes talán megemlíteni néhány ilyen elemet. A bolognai rendszer bevezetését, amelyik ugyan sok gonddal, sok nehézséggel jár, de mégiscsak Magyarországot egy nagyon fontos területen teszi az éllovasok egyikévé, teszi versenyképes, eredményes, hatékony szereplővé. Idetartozik az a nagyon jelentős felsőoktatási fejlesztési program, amelyik részben PPP-ből, most már pedig leginkább európai uniós forrásokból valósul meg, és amelyik lehetővé teszi azt, hogy a magyar felsőoktatási intézmények infrastruktúrájukban, eszközeikben is versenyképesek lehessenek. Idetartozik az a Pólus-program, amelyik a felsőoktatási intézmények tapasztalatait gazdasági szereplőkkel és kutatás-fejlesztő kapacitással ötvözve teszi eredményessé egy-egy regionális központ szerepét, tevékenységét.
Azt is el kell mondanom, hogy a tisztelt képviselő asszony és képviselő úr javaslata valóban létező, a felsőoktatás világát nyomasztó problémákra keres megoldást. Hiszen egyrészt a felsőoktatási intézmények által használt állami vagyonnal kapcsolatos szabályok és az ehhez tartozó újabb jogszabályi és szervezeti rendelkezések, tudniillik a vagyontörvény és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. létrehozása kétségkívül jelentenek nehézséget az intézményeknek a hatékony ingatlanhasznosításban, a vagyonnal való hatékony gazdálkodásban. Azt kell mondani, hogy még az sem kizárt, hogy némi jogi feszültség is létezik a két törvény, tudniillik a korábbi feltételekre kidolgozott felsőoktatási törvény és a vagyontörvény között. Ennek orvoslása mindenképpen parlamenti feladat. Azt hiszem, abban is egyetérthetünk, hogy olyan jogszabályi környezetet érdemes működtetni, amelyik az intézményeket arra ösztönzi, hogy a saját fejlesztési céljaik, tevékenységük érdekében minél hatékonyabban, minél eredményesebben működtessék a rájuk bízott vagyont, hogy valóban ne bürokratikus hercehurcákon bukjon meg egy-egy jó projekt, egy-egy jó terv, hanem mód legyen arra, hogy az intézmények ezzel a vagyonnal eredményesen, hatékonyan gazdálkodhassanak.
Az is fontos kérdés, és ez is több alkalommal felmerült, hogy annak érdekében, hogy Magyarországon az a bizonyos innovációs háromszög, amelyben a kutató szakemberek, a szellemi kapacitás és a gazdasági szereplők egymásra találása hatékonyan működjön, hogyan lehet megváltoztatni a szabályokat. Hiszen valóban olyan helyzetbe kerülünk, hogy uniós pályázatokon nem tudnak az intézmények időnként elindulni, mert nem hozhatnak létre olyan típusú társaságot, ahová bevihetnék ezt az uniós pénzt. Vagy éppen meglévő kutatási eredmények hasznosításában ütköznek nehézségekbe.
Azt is el kell mondanom, hogy képviselőtársaink nagyon jelentős érdemi szakmai munkát is végeztek. Akik ezt a törvényjavaslatot megnézik, látják, hogy képviselőtársaink ennek az egyáltalán nem egyszerű, bonyolult problémakörnek számos vonatkozását, számos összefüggését vizsgálták meg, és próbálnak összefüggő rendszerben választ adni ezekre a kérdésekre.
Ugyanakkor abban mindenképpen egyet kell értenünk, és ezt fontos hangsúlyoznunk, hogy a felsőoktatás működtetése, az állami felsőoktatás célja több, mint az intézmények öncélja. Az Alkotmánybíróság határozatai és a józan ész egyaránt azt mondja, hogy a felsőoktatási intézményhálózat fenntartása, ennek ésszerű működtetése egyaránt fontos a tanuláshoz való jog biztosítása érdekében, és fontos lényeges gazdasági és társadalmi célok elérése érdekében. Fontos azért, hogy ez a felsőoktatási intézményrendszer betölthesse a már említett gazdaságfejlesztő, gazdasági potenciált megalapozó szerepét, és fontos azért, mert komoly társadalmi szerepe, társadalmi feladata is lehet egy jól működő, esélyteremtő felsőoktatásnak.
(20.00)
Éppen ezért szeretném világosan elmondani, a kormány álláspontja az, hogy a felsőoktatási intézményrendszer működtetése, fenntartása állami feladat, ebből az állam nem vonulhat ki, nem vonhatja ki a vagyonát, és nem nézheti tétlenül, hogy olyan folyamatok induljanak el, amelyek a felsőoktatási intézményrendszert működésképtelenné tehetik. Éppen ezért a törvényjavaslat konkrét javaslataival összefüggésben számos aggály, számos kérdés merül fel, elsősorban abban az összefüggésben, hogy elég erősek-e azok a garanciák, amelyek a törvényjavaslatban szerepelnek. Elég erősek-e ezek a garanciák arra, hogy biztosítsák, az ilyen módon átadott állami vagyon valóban a felsőoktatás céljait szolgálja, hogy ez a vagyon úgy hasznosuljon, ahogy azt a felsőoktatási intézmények megkapják?
Nagyon erős kérdések merülnek fel a tekintetben, és erős garanciák kellenek arra, hogy a felsőoktatási intézményeket ilyen vagy olyan okból, önhibájukból vagy elháríthatatlan külső tényezőkből elérő negatív gazdasági hatások, finanszírozási gondok ne járhassanak vagyonvesztéssel, ne járhassanak olyan nehézségekkel, amelyek aztán az intézmény létét, működését veszélyeztetik. Ebből a szempontból a települési önkormányzatok példája sem megnyugtató, hiszen számos településen tapasztalhatunk vagyonvesztést, számos alkalommal tapasztalhatjuk azt, hogy a települési önkormányzatoknak átadott vagyon nem feltétlenül az alapvető feladatra, az alapvető célra hasznosul.
Félreértés ne essék, nem azt gondoljuk - se én, se a kormány egyetlen tagja sem -, hogy a szenátusokban vagy az egyetemek gazdasági tanácsaiban ne kiváló szakemberek ülnének. Azonban minden alkalommal előfordulhatnak előre nem kiszámítható körülmények, minden alkalommal előfordulhatnak a legjobb szándék mellett is vezetői hibák, ezért olyan felelősségi rendszert és működési módot kell kialakítani, amelyben ezek a hibák nem sújtják vagy legalábbis nem tehetik tönkre az intézmények, az intézményhálózat működését.
(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Hasonló a helyzet a vállalkozás szabadságával is. Ez egy nagyon rokonszenves érv. Valóban indokolt az, hogy az egyetemek józan korlátok között részt vehessenek vállalkozásokban, hasznosíthassák az általuk felhalmozott szellemi tőkét, hasznosíthassák az általuk megszerzett vagyont és bevételeket. Azonban itt is azt a kockázatot kell mérlegelni, hogyan lehet elejét venni annak, hogy a vállalkozás, az ilyen módon létrejövő gazdasági társaság esetleges negatív eredménye magával rántsa vagy jelentős hátrányba hozza az adott felsőoktatási intézményeket. Ne felejtsék el képviselőtársaim, hogy ebben az esetben éppen az a felhalmozott szellemi tudás és korábban befektetett állami vagyon mehet kárba, amelynek a megőrzését biztosan közös feladatunknak érezzük.
Éppen ezért ebben a kérdésben nagy megfontoltságot javasol a kormány az Országgyűlésnek, azt, hogy gondosan mérlegelje, egyik vagy másik megoldásnak mi az előnye és mi a hátránya, hogy hogyan egyensúlyozható ki az intézmények autonómiájához tartozó gazdálkodási szabadság és az állami felsőoktatási intézményrendszer fenntartásához fűződő közérdek, hogyan teremthető olyan egyensúly, amelyik nem bürokratikus szabályokkal korlátoz egyik vagy másik irányba, hanem valódi, érdemi közös döntési folyamatokat és megnyugtató megoldásokat hoz.
Szeretném elmondani azt is, hogy két pontot mindenképpen különösen megfontolandónak tartunk. Az egyik a gazdasági tanácsokkal kapcsolatos szabályozás. A javasolt szabályozás szerint az állam által delegált tagok a gazdasági tanácsban tanácskozási jogú részvevőkké válnak. Ez azt jelenti, hogy az a fenntartói felelősség, amit a jelenlegi gazdasági tanácsi struktúra sok szempontból az eredeti szándékokhoz képest gyengébb állapotában is betölt, tovább gyengül, ugyanakkor a gazdasági tanács jogkörei erősödnek, sajátos módon a szenátus által választott gazdasági tanács kerül a szenátussal szemben diktáló pozícióba. Például a költségvetés előterjesztésére csak neki van joga. Ennek a megoldásnak mind a pontos jogi szabályai, mind a valódi célszerűsége vitatható, de legalábbis megfontolandó. Kialakulhat olyan helyzet, amikor a gazdasági tanács és a szenátus között valamilyen ok miatt megbomlik az összhang, és ilyen esetben kérdésessé válhat az intézmény költségvetésének elfogadása. Az ilyen helyzeteket megfelelő átmeneti szabályokkal kell kezelni és megoldani.
Hasonlóképpen megfontolást igényel az a javaslat, amelyik azt mondja, hogy az Európai Unióban megszerzett akkreditációk, szakakkreditációk, illetve doktoriképzés-akkreditációk a Magyar Akkreditációs Bizottság véleménye nélkül kerülhessenek az Oktatási Hivatal elé döntésre, lényegében a Magyar Akkreditációs Bizottság kerüljön ki ebből a folyamatból. Ez is bizonyos aggályokat kelt. Egyébként Európában szinte minden országban létezik nemzeti akkreditáció, ennek felelőse a nemzeti akkreditációs testület. Ráadásul a magyar szabályozás szerint ez a felsőoktatás mint egész belső autonómiájának a része, s erről szintén az alkotmánybírósági határozat szól. Azt gondolom, itt ismét azt kell mérlegelni, hogy nem öntjük-e ki a fürdővízzel együtt a gyereket is. Magyarán szólva, annak érdekében, hogy könnyítsük azt - egyébként indokoltan -, hogy a jól működő külföldi képzéseket ne kelljen nulláról akkreditáltatni, cserében elveszítsük a Magyar Akkreditációs Bizottság által képviselt felsőoktatási minőségi kontrollt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalóan a kormány nevében szeretném üdvözölni, hogy ez a törvényjavaslat a parlament elé került, mert módot kínál arra, hogy az új felsőoktatási törvény életbelépése óta végbement változásokról elsősorban a vagyon vonatkozásában, másrészt pedig az azóta felmerült problémákról - mind a vagyon, mind a vállalkozások, mind az akkreditáció kérdésében, mind az intézmények belső hatalommegosztásában - beszéljünk, és vitassuk meg. Ugyanakkor úgy látjuk, hogy a törvényjavaslatban számos olyan elem van, amit érdemes továbbgondolni, átgondolni a parlamenti szakaszban, adott esetben módosítani, kiegészíteni vagy másképp megfogalmazni. Tehát miközben a kormány egyetért azzal, hogy a törvényjavaslatban megfogalmazott szándékok helyesek, aközben az az álláspontja, hogy végleges véleményt erről a törvényjavaslatról csak akkor tud kialakítani, ha lezajlott a parlamenti vita, és megismerjük azt, hogy a parlament maga a parlamenti munkában milyen módosító indítványokkal, milyen javaslatokkal fejleszti tovább és pontosítja ezt a törvényt. Köszönöm szépen, elnök úr.
