DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kicsit anakronisztikus ez a megszólítás most, amikor, ha jól számolom, az elnökség kivételével, tehát hogyha őket nem veszem ide, akkor mindösszesen heten vagyunk ebben a teremben. Ezért talán megengedik, hogy a “Tisztelt Országgyűlés!” kötelező formula után most kivételesen azt mondjam, hogy tisztelt előterjesztők, kedves Sándor Klára és Magyar Bálint, inkább önökhöz fogok szólni, hogy megosszam a gondolataimat és a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját önökkel.
Magyar Bálint elmondta, hogy az elmúlt időszakban számos egyetemi vezetővel konzultált, és arról is tájékoztatott bennünket, hogy hogyan vélekedtek a törvényjavaslatról.
(20.30)
Nos, az elmúlt időszakban én is ezt tettem, annak ellenére, hogy legnagyobb sajnálatomra a bizottsági vitában nem tudtam részt venni, ezért csak most van alkalmam elmondani a véleményemet. Az egyetemi rektorokkal én is többel konzultáltam, gazdaságitanács-vezetőkkel, szakértőkkel és értelemszerűen a frakciómmal, illetve a frakciószövetséggel, azért annál sokkal árnyaltabb a kép, mint ahogyan ön ezt elővezette.
A bevezetőjében vázolt egy komoly problémát, amely valós probléma, az tudniillik, hogy mennyire bürokratikus, nehézkes az egyetemeknek a vagyonukkal való, nem létező vagyonukkal való gazdálkodás, milyen bürokratikusan lehet csak elintézni, esetleg évek tortúrája során egy-egy ingatlanvásárlást vagy cserét. Ez valós probléma, mindazonáltal nem állhatom meg, hogy ne vegyem számba, hogy meglátásunk szerint mik a felsőoktatásnak a legégetőbb problémái. Komoly problémája az, hogy évek óta zuhan a bejövő évfolyamok színvonala - az okainak a taglalására itt most nem térnék ki -, és értelemszerűen a finanszírozási elvek miatt nem várható, hogy ez a csökkenő színvonalú mindenkori kezdő évfolyam majd nagy számban kiesik a képzés során, hiszen az egyetemek abban érdekeltek, hogy bent tartsák őket.
Köztudott, hogy tíz év alatt mintegy megnégyszereződött az egyetemi oktatásban részt vevők létszáma. Ezalatt lényegében a rendelkezésre álló költségvetési források nem változtak, vagy csak minimális mértékben nőttek, ami nagyon komoly forráshiányokat idézett elő. Ma számos olyan, például tanárképzést folytató felsőoktatási intézmény van, amely a legkorszerűbb technikákra kellene hogy megtanítsa a hallgatóit, és emellett van neki néhány írásvetítője, jó esetben egy-egy videója vagy éppen laptopja.
Megkezdődött a felsőoktatás átalakítása, a mi álláspontunk szerint nagyon gyorsan, nem megfelelően előkészítetten és erőltetetten egységesítetten. Ismereteink szerint sok európai ország már a revíziójánál tart, mi még idáig sem jutottunk el. Ott vannak már a 3. évben azok az egyetemisták, akik az új szerkezetű felsőoktatásban kezdték el a tanulmányaikat, és számos kérdőjel van előttük. Ezeket nem akarom sorolni, mert az idő gyorsabban telik, mint ahogy szeretném, de hogy mi lesz velük, ez most a legnagyobb kérdés, és a kérdések zömére nincsen válasz. Megkezdődött az akkreditáció is évekkel ezelőtt, és folyik rettenetesen sok bizonytalansággal, nagyon lassan, sok ismeretlen, állandóan változó tényezőkkel, és az egyik legsúlyosabb gondja az akkreditációnak, hogy időben elvált egymástól az alapszakok és a mesterszakok akkreditációja, holott ezeknek egymásra épülése indokolt volna.
Mindezek tehát alapvetően minőségi problémák és finanszírozási problémák, amelyek meglátásunk szerint súlyosabbak, mint az ön által joggal említett működésbeli probléma. Ez a törvényjavaslat ezekre a súlyos problémákra nem reflektál, jóllehet nem is vállalta föl, természetes, ezt nem vállalta, mindazonáltal egy törvényjavaslat megítélésénél az is egy fontos szempont, hogy mérlegeljük, hogy a meglevő valós gondokra megfelelő választ ad-e ez a törvényjavaslat. Tehát meglátásunk szerint nem a legsúlyosabb gondokra ad választ, ezért tehát az indokoltsága talán vitatható.
De nézzük akkor most már konkrétan a törvényjavaslatot! 2005 óta él ez a felsőoktatási törvény, három éve annak, hogy a gazdasági tanácsok működnek. Mi eleve elleneztük a gazdasági tanácsokat több ok miatt: először is nem szerencsés, ha az oktatásirányítás és a működés ilyen mértékben kettéválik. A gazdasági tanácsok tagjai zömükben a gazdasági szférában aktívan dolgozó, elfoglalt, túlterhelt, nagyon felelősségteljes munkát végző emberek, akik nem győzik időben, hogy operatív munkát végezzenek a gazdasági tanácsban. Kifogásoltuk annak idején azt a tételt is, amely a költségvetésből hasznosabb célra fordítható lett volna, ez, ha jól emlékszem, 160 millió forint volt.
Most ez a javaslat megerősíti a gazdasági tanácsok szerepét, miközben ezeket a problémákat nem orvosolja. De kérdezem, hogy az eltelt három év időszaka alatt vizsgálta-e bárki autentikus szervezet vagy személy a gazdasági tanácsok működésének az eredményességét. Volt-e bármilyen átvilágítás? Felmérték-e, hogy meghozták-e ezeket a gazdasági tanácsok a megfelelő eredményt? A kérdés kissé költői részemről, mert akikkel beszéltem, senki ilyenről nem tudott, úgyhogy vélem, hogy ilyenfajta felülvizsgálat vagy átvilágítás nem történt, ami, meg kell mondjam, súlyos hiba. Egy alapvető minőségirányítási szempont, elv, minden alapkurzuson tanítják: az úgynevezett PDCA-ciklus, amelynek az idevonatkozó lényege az, hogy mielőtt a folyamatba beavatkozol, azelőtt végezzél kontrollt, és a kontroll eredményének megfelelően avatkozzál be a folyamatba. Itt ilyen nem történt, és most ez a törvényjavaslat a gazdasági tanácsoknak a működésébe avatkozik be anélkül, hogy világosan látnánk, hogy elérték-e az eddigi céljukat. Nos, ez számunkra így bizony nem fogadható el.
Fel lehet tenni a kérdést, hogy hogyan lehetne akkor erősíteni az egyetemeknek a gazdasági irányítását. Meglátásunk szerint erre van lehetőség azáltal, hogyha a gazdasági főigazgatói posztot erősítjük meg a gazdasági életben jártas szakemberekkel, akik az egyetem belső munkatársaként megfelelő kontroll alatt felelősségteljes döntéseket tudnak hozni. De ha már működnek is a gazdasági tanácsok, és a működésükben adott esetben zavarok lehetnek, a jelenlegi rendszer is lehetőséget ad a szakértelem érvényesülésére a működésükben. Ezért úgy látjuk, hogy hiba növelni a jogkörüket.
Azt sem tartjuk helyesnek, hogy jóllehet csak a rektor által megbízott, illetve kiválasztott személyek hozhatnak döntést, illetve a szenátus által megbízott személyek hozhatnak döntést a gazdasági tanácsban, nem szerencsés, hogy a szenátusnak és a gazdasági tanácsnak ugyanakkor az a rektor az elnöke, akik egzisztenciálisan voltaképpen függ a gazdasági tanácstól, hiszen ők döntenek a honoráriuma, a jutalma és egyebek felett. Tehát ez az egész működés számos problémát vet fel, ez a mostani javaslat ezeket a problémákat pedig nem orvosolja.
Másik vitatható pontja a törvényjavaslatnak a törzsvagyon egyetemek tulajdonába való kerülése. Ez tetszetős, első szempontra még támogatható javaslat is. Nagyon tetszetős Magyar Bálint érvelése, amikor a Tudományos Akadémiát vagy az önkormányzatot hozza fel példának. Igen ám, de a Magyar Tudományos Akadémiának nincsenek oktatási feladatai, miközben a felsőoktatási intézményeknek állam által feladatként vállalt oktatási feladatai vannak, ami egy kicsit árnyalja a képet. Az önkormányzatok vagyonba vételével kapcsolatban pedig azt tudnám megemlíteni, hogy az önkormányzatok fölött azért mégiscsak ott van egy közösségi kontroll, ez a mindenkori választók, a testület kontrollja, tehát a garanciális elem ott megvan. Állami tulajdon esetében ilyen garanciális elem, ilyen kontroll lehet a parlament, az egyetemek esetében ilyen nincsen.
Aggályosnak tartjuk mi is, ahogy az előttem szólók is többen említették, jóllehet látjuk, hogy törekvés van arra, hogy itt garanciák legyenek a vagyon át nem játszására, mégis ezeket a garanciákat kevésnek tartjuk, nem látjuk annak lehetőségét vagy annak biztosítékát, hogy a hallgatóhiánnyal küzdő vagy éppen a dologi költségekben szegény, elszegényedő, főleg vidéki kis egyetemek nem fogják-e vajon felhalmozás címén, mondjuk, karbantartási feladatokra az átvett vagyontest jelentős részét fordítani.
(20.40)
Az állami tulajdon meglátásunk szerint közvagyon, amit védeni kell, a minden előző hónapokbeli történés arról szól, hogy a magyar társadalom már nem híve semmiféle átvételnek, és az állami tulajdon mellett szavaz.
Nos, szeretnék válaszolni arra, hogy miért van igazuk azoknak, akik itt esetleg valamiféle burkolt privatizációs lehetőségre gyanakszanak. Miután a szöveg törvényszövegekre utal, ezért felolvasnám, mi lehet itt az érv. A T/6573. számú törvényjavaslat a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról 29. §-a új 7/A. fejezettel egészítené ki az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényt. Ennek 100/K. § (1) bekezdése a)-j) pontjaiban meghatározza azokat a feltételeket, amelyek együttes fennállása esetén állami tulajdonú, állami részesedéssel működő gazdálkodó szervezet is elláthatja a jogszabályban meghatározott közfeladatot. Az együttes feltételek mindegyike megvalósulni látszik a felsőoktatási intézmények esetében. Ez azt jelenti, hogy ha a törvényjavaslatot elfogadják, és ezzel az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényt kiegészítenék, ezzel párhuzamosan pedig lehetővé tennék, hogy a felsőoktatási intézmények tulajdonába kerüljenek az eddig csak vagyonkezelt ingatlanaik, semmiféle elvi vagy gyakorlati akadálya nem lenne annak, hogy a felsőoktatási intézmények tulajdonába került ingatlanok tulajdonjoga állami tulajdonú, azaz állami részesedéssel működő gazdálkodó szervezetre szálljon át. Amennyiben tehát először módosítjuk a felsőoktatási törvényt, és a felsőoktatási intézmények tulajdonába kerülnek az általuk vagyonkezelt állami tulajdonú ingatlanok, másodszor módosítjuk, kiegészítjük az államháztartási törvényt, és a közfeladatot ellátó, részben vagy egészben állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek tulajdonába kerülnek az addig a felsőoktatási intézmények tulajdonában álló ingatlanok, majd a gazdálkodó szervezeteket eladják, előállhat az a helyzet, hogy a jelenleg állami tulajdonú ingatlanvagyon teljes egészében magánkézbe kerülhet.
Korántsem állítom, hogy ez a szándék vezérelte a törvény előterjesztőit, de ha majd ennek a logikai sornak utánagondolnak, akkor feltételezem, önök is belátják, hogy ez a lehetőség fennáll. Ha pedig egy törvény, amelynek az előterjesztői ugyan nem léptek fel azzal a szándékkal, hogy valóban privatizálásra kerüljön az állami vagyon, de a törvénymódosítások - itt nemcsak a jelenleg tárgyalt törvény, hanem az általam említett második törvény is idetartozik - erre a lehetőséget megteremtik, akkor az nem jó, akkor azon valamit változtatni kell.
Tisztelt Magyar Bálint! Ön a bizottsági ülésen is és itt is hangsúlyozta, hogy ez a törvényjavaslat bizalmi kérdés is. Igen, de nemcsak az egyetemek irányában, hanem az előterjesztő irányában is és a következmények irányában. És ma a magyar társadalom olyan bizalomhiányos állapotban van - (Dr. Magyar Bálint felé:) bármennyire is ingatja a fejét, azért ezt önnek tudnia kell, és vélem, hogy tudja is -, hogy joggal él bennünk az a gyanú, hogy ennek a törvénymódosításnak a legjobb szándék mellett is olyan következményei lesznek, amelyek nemkívánatosak. Ezért tehát a bizalomra apellálni, úgy vélem, ilyen körülmények között, amelyekben vagyunk - utalok itt elsősorban az őszödi beszéd óta bekövetkezett állapotra -, ezért ez nem indokolt.
Szeretnék rátérni az akkreditáció kérdéseire. Az akkreditáció lassú, nehézkes, havonta változtak a kiírási feltételek. Az egyébként is agyonterhelt egyetemi oktatói gárdát bizony elég sokszor bosszantotta, de ha az akkreditáció körül hibák vannak, akkor változtatni kell a Magyar Akkreditációs Bizottság működésén vagy az ezt szabályozó szabályokon.
Ön elmondta a bizottsági ülésen azt a nagyon tetszetős példát, és ez nyerő is volt, hogy például évekbe telt, amíg a gyógyturizmus szakot itt akkreditálni lehetett. Nos, ez egy élő példa, de nem igazolja azt, hogy átvegyünk Európai Unióban akkreditált szakokat, hiszen a Magyar Akkreditációs Bizottságnak azt is vizsgálnia kell, hogy az adott szakra itt szükség van-e, mennyire illeszkedik bele a magyar felsőoktatásba, egyáltalán tartalmilag mennyire illeszkedik, és lehet mondani nemet is olyan szakra, amiről úgy ítéli meg, hogy egy tízmilliós országnak nincs rá szüksége, hiszen sok olyan európai ország van, amely eleve egyetemet sem működtet, mert azt mondja, neki erre nincs szüksége. Nos, ez is lenne az Akkreditációs Bizottság szerepe, ezért nem tudjuk azt támogatni, hogy az Európai Unióban bárhol akkreditált szakot, voltaképpen eljárás nélkül az Oktatási Hivatal akkreditáljon, és csak az indításhoz vizsgálja azt, hogy a személyi és egyéb feltételek megvannak-e. Az egész akkreditációs folyamatnál egyébként célszerű lenne sokkal inkább azt vizsgálni, hogy milyen tudástartalommal távoznak a diplomások, mintsem meglehetősen formálisan csak a kompetenciáknak való megfelelést, illetve az oktatói gárdát.
Az akkreditációhoz tartozik az is, hogy a társulásból kilépő intézmények akkreditációjának az elengedését is rossz javaslatnak tartjuk, éppen hogy szigorítani kellene az akkreditációjukat. Itt a személyi feltételekre és minden egyébre gondolni kell.
Nos, végül egy eléggé mellékesnek tűnő észrevétel: a munkáltató az intézmény saját bevételéből határozott időre erőteljesen differenciálhatja dolgozóinak a bérét. Ez helyes, eddig is így volt, ha jól látom, akkor a jelenleg hatályos törvényben az alapszorzó vagy a számítási alap háromszorosáról, itt most a négyszereséről van szó. Helyes, bár éppenséggel azért egy zárójeles megjegyzést azért itt is megengedek: amikor minden területen a megszorítások korát éljük, akkor ez nem feltétlenül szükséges javaslat, de nyilvánvalóan ez ellen nem szavaznánk.
Összegzésképpen tehát: a Kereszténydemokrata Néppárt ennek a törvényjavaslatnak bár látja a pozitív elemeit, de az egészét támogatni ebben a formában nem tudja az elmondottak miatt, ami elsősorban a gazdasági tanácsok hatáskörének átvilágítás nélküli megerősítése. Másodszor: az állami vagyon egyetemi tulajdonúvá tétele a jelen formában, miközben az elvet nem opponáljuk. Harmadszor: az akkreditációval kapcsolatos javaslatai miatt. Végül amiatt, hogy nem tér ki - jóllehet, ezt nem vállalta fel - a felsőoktatás említettnél sokkal súlyosabb gondjainak orvoslására.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
