DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egészen biztosan nem fogom kihasználni a rendelkezésemre álló 20 percet, annál is inkább, hogy szinte valamennyi elemét annak a véleménynek, amit ki kívánok fejteni, valaki már az eddigi előterjesztők, véleménynyilvánítók közül elmondta, tehát adott esetben elegendő csak utalni.
Amint Magyar Bálint képviselő úr jelezte, a törvényjavaslat alapvetően a felsőoktatási intézmények működésének négy nagy fejezetét, részét öleli fel, és ezekben kíván változtatásokat elérni. Alapvető véleményem, hogy a javaslatot, a javaslat irányát, szellemét messzemenően támogatom. Én magam is úgy gondolom, hogy a felsőoktatás túl azon, hogy oktatási, túl azon, hogy tudásteremtési vagy -termelési tevékenység, ezen túl ésszerűen egy gazdasági tevékenység is, és ennek a gazdasági tevékenységnek meg kell teremteni azokat a lehetőségeit, rendelkezésére kell bocsátani azokat a jogokat, amelyek más gazdasági természetű tevékenységnek rendelkezésére állnak. Hogy egy adott intézményben nem patkószeget állítanak elő, hanem tudományos ismereteket, illetőleg ilyen ismeretekkel felvértezett koponyákat, ez nem jelenti azt, hogy az utóbbinak több gáttal, több gazdasági megkötöttséggel kellene működnie, mint annak, amelyik - mint az előbbi példában mondtam - mondjuk, patkószöget állít elő.
E tekintetben tehát a törvényjavaslattal semmiféle vitában nem állok. Azt gondolom, a törvényjavaslat alapvetően, szellemét tekintve, céljait tekintve, irányát tekintve támogatható és támogatandó. Mind a négy területtel kapcsolatban van azonban megjegyzésem, helyenként fenntartásom.
Ami a gazdasági tanácsok szerepkörének bővítését illeti, itt egész egyszerűen aggályos az, hogy az Alkotmánybíróság korábbi döntéseinek fényében ez a módosítás megállja-e a helyét. Én a magam részéről nem vagyok alkotmányjogász, ezt megítélni nem tudom. Mindenképpen vizsgálandó azonban, hiszen teljesen felesleges, hogy egy alapvetően célszerű, jó szándékú és a felsőoktatást segíteni hivatott törvény ismételten az Alkotmánybíróság asztalán landoljon, ismeretlen ideig ne léphessen életbe, és azt követően esetleg az Alkotmánybíróság normakontrollján elvérezzék ez a rendelkezés.
Én tehát azt gondolom, a gazdasági tanácsokkal kapcsolatos szabályozást alaposan nem oktatáspolitikusoknak, nem elsősorban oktatásban járatos, hanem elsősorban jogban járatos személyeknek át kell vizsgálniuk. Számomra például aggályosnak tűnik az a rendelkezés, amelyik azt mondja, hogy egy elvileg egyenjogú tagokból álló testületből, bizonyos döntések meghozatalából kizárunk bizonyos személyeket, attól függően, hogy azokat ki delegálta.
Még egyszer mondom: nem állítom, hogy ez alkotmányellenes, nem állítom, hogy ez nem állná ki az alkotmányosság próbáját, mindenesetre érdemes megvizsgálni, és érdemes pontosítani, tisztába tenni abban az esetben, ha bármiféle ezzel kapcsolatos fenntartás volna.
A másik a nemzetközi képzések importálása, hogy így fejezzem ki magam. Én ezt a törekvést messzemenően támogatni tudom. Azt gondolom, hogy a magyar felsőoktatásnak csak javára válhat az, hogyha a világ élvonalába tartozó intézmények nemzetközi porondon megmért és sikert aratott képzései Magyarországon megjelennek, ha ezek a képzések, ezek a tananyagok, ezek a lehetőségek a magyar, illetőleg a Magyarországon tanuló hallgatóknak is rendelkezésére állnak, akár idegen nyelven, akár magyar nyelven, akár vegyesen. Azt gondolom, hogy ezzel csak nyerhet a felsőoktatás.
Természetesen abban, amit elmondtam, benne van mindjárt a fenntartás is. A cél az, és azokat a garanciákat kell a törvénybe beépíteni, hogy valóban a világverseny, a nemzetközi verseny élvonalába tartozó intézmények és azok képzései jöjjenek ide, és ne másod-, harmadrendű - ha szabad ezt a szót használni ilyen viszonylag szűk körben már: gagyi - képzések árasszák el a magyar felsőoktatást. Abból - elnézést kérek - van nekünk hazai gyártmányú is elég, teljesen felesleges, nem szorulunk ebből importra.
Tehát nem gondolnám, hogy ha az Oxford University vagy a Massachusetts Institute of Technology Magyarországra, egy magyarországi intézménybe kívánja telepíteni valamelyik képzését, akkor a Magyar Akkreditációs Bizottságnak felül kell vizsgálni, hogy vajon ez a magyar hallgatók számára is elég jó-e. Ugyanakkor a neve nincs intézmény 127-ed rangú tanszékének kihelyezett képzésénél igenis legyen minőségi kontroll. Tehát valamilyen ésszerű szabályozást a tekintetben bele kellene venni, hogy milyen korlátok legyenek a nemzetközi, más országok felsőoktatási intézményeinek képzését Magyarországra importáló lehetőségek előtt.
Nem tartanám például kizártnak azt, hogy egy teljes akkreditációs eljárást ne kelljen lefolytatni, de a Magyar Akkreditációs Bizottság például az otthoni, a honi, az adott képzés honi akkreditációját vizsgálja meg, és ebből vonjon le következtetést.
(20.20)
Végső soron a Magyar Akkreditációs Bizottság amúgy is egy véleménynyilvánító szerv; miért ne nyilváníthatna véleményt egy korábban már lefolytatott akkreditációs eljárás megismerésével? Ez nyilvánvalóan nem jelent olyan mértékű időveszteséget, olyan mértékű bürokratikus eljárást, mint amit jelentene az, hogyha nulláról kellene indítani az akkreditációt.
Még egyszer mondom: szerintem helyes a törekvés, támogatandó a törekvés, hogy a jó minőségű képzést minél könnyebben, minél kevesebb akadállyal, minél kevesebb bürokratikus gáttal lehessen Magyarországra hozni, de gondoskodni kell arról, hogy valóban ellenőrizve legyen a minőség, tehát a magyar felsőoktatási piacot ne árassza el a honi termelésen túl további, importból származó gagyi képzés.
Harmadszor az intézmények gazdálkodási szabadságát - ezt tulajdonképpen a felvezetőmben már érintettem - én a magam részéről a világ legtermészetesebb dolgának tartom. Azt, hogy egy intézmény, legyen az kft. vagy legyen az tudományegyetem, rendelkezhessék szabadon azzal a pénzösszeggel, azzal a vagyonnal, azzal a tőkével, amit saját maga állított elő és szerzett meg, azt én a világ legtermészetesebb dolgának tartom. Élesen el kell választani - akkor is, hogyha ugyanaz az intézmény használja, és ugyanaz az intézmény kezeli, élesen el kell választani - az állami tulajdonban lévő vagyont, amely az államé, és amelyre nézve az állam meghatározott szabályokat állít fel, hogy azzal mit lehet csinálni, és azt a vagyont, amit saját gazdasági, oktatási, kutatási, tudományos tevékenységével egy egyetem megszerez, mert ez a vagyon az övé, és azt csinál vele, amit akar: hogyha gondolja, akkor kiosztja a professzoroknak fizetésemelés céljára, hogyha gondolja, akkor befekteti, és kollégiumot épít belőle. Én azt gondolom, hogy ahogyan a különféle betéti társaságok által törvényesen megszerzett és leadózott jövedelem felhasználásába sem szól bele az állam, úgy ne szóljon bele egy egyetem által megszerzett, törvényesen felhalmozott és leadózott vagyon felhasználásába se.
A negyedik kérdés - és valószínűleg ez a legérzékenyebb az egész törvényjavaslatban - az állami vagyonnal való szabadabb rendelkezés. Én alapvetően ezt is támogatom, és alapvetően elfogadom Magyar Bálint képviselőtársaim érveit is arra nézve, hogy ha a Magyar Tudományos Akadémiára rá mertük bízni, hogyha - szándékosan nem akarok nevet mondani - X. Y. községre rá mertük bízni azt az állami vagyont a vagyonátadási ceremónia során, amelynek az üzemeltetésével működni tud, akkor egy egyetemre ezt miért ne bízhatnók rá.
Nem gondolom, hogy a szellemi felkészültséggel volna baj, van azonban baj, feltétlenül, érdekviszonyokkal. Abban a reformfolyamatban, amit az előterjesztő képviselő úr is említett, abban a reformfolyamatban fontos állomáshoz érkeztünk, amikor a képzési kapacitások nagy valószínűséggel csökkenni fognak, a minőségi szelekció az előttünk álló években fog lezajlani. Amikor felszabadítottuk azt a lehetőséget, hogy az államilag finanszírozott képzés aszerint osztódjék szét az adott képzési ágat folytató intézmények között, hogy hány hallgató kívánja ezt a szakképzettséget, ezt a végzettséget az adott intézményben megszerezni, csak a minősége számít, a hallgató felkészültsége, a hallgató tudása számít, és az ő döntése alapján osztja szét az állam az államilag finanszírozott képzéseket, ennek a folyamatnak óhatatlanul lesznek vesztesei. Óhatatlanul lesznek intézmények, amelyek nem tudják kellő számban vonzani a hallgatókat, amelyek nem tudják az így megszerzett államilag finanszírozott képzés támogatásából, illetőleg a költségtérítéses képzésből fenntartani, finanszírozni saját magukat. És természetesen létezik intézményi érdek, amelyik ilyen esetben nem a rossz minőségű, fölösleges vagy zsákutcás kapacitásokat próbálja leépíteni, hanem ezek különféle érdekből való fenntartását úgy kívánja megoldani, hogy különféle, a rendelkezésére bocsátott vagyontárgyakat elad, megterhel, nem felsőoktatási célra, hanem piaci célra hasznosít.
Azok a garanciák, amelyeket a képviselő hölgy és úr, tehát Sándor Klára és Magyar Bálint képviselőtársaink ebbe a törvénybe beépítettek, megnyugtatóaknak látszanak, de nem föltétlenül elegendőeknek. Én azt gondolom, hogy gondolkozzunk további lehetőségeken. Nyilvánvaló, nem gondolja senki azt, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem - vagy mondjuk, bármelyik ilyen nagy, neves, nemzetközi összehasonlításban is sok tekintetben a helyét megálló egyetem -, tehát egy ilyen egyetem arra fog kényszerülni hallgató hiányában, hogy, mit tudom én, eladja a főépületet és az auditorium maximumot, de bizony előfordulhat ez olyan intézményekkel, amelyek nem ilyen minőségű képzést folytatnak. Érthető, világos, hogy a felsőoktatás most zajló szelekciós folyamatában ezek a nem megfelelő képzést folytató intézmények nyilvánvalóan..., reményeink szerint, nem nyilvánvalóan, reményeink szerint be fognak olvadni olyan egyetemekbe, amelyek ezeket - hogy mondjam? - ilyen felhordó intézményként tudják hasznosítani, a bachelorképzéseket, az alapképzéseket ki tudják ide helyezni, maguk a masterképzésre állnak majd rá, de az a cél, hogy valóban ebbe az irányba menjen a szelekció és a koncentráció, és ne abba az irányba menjen, hogy az intézmény a saját elszigetelt, külön világát fenn tudja tartani, érdeklődés hiányában, piaci megfelelés hiányában, pusztán azáltal, hogy a rendelkezésére bocsátott vagyont fokozatosan feléli.
Még egyszer mondom: vannak garanciák a törvényjavaslatban ennek megakadályozására, én fontosnak tartanám, hogy ezeket tekintsük, gondoljuk át együttesen, és amennyiben szükséges, akkor erősítsük meg őket.
Úgy gondolom tehát, hogy a javaslat minden pontjában van megfontolnivaló, ettől függetlenül - még egyszer mondom - a törvényjavaslat egészét támogatásra alkalmasnak tartom. És ha ezekre a fenntartásaimra egyfelől megnyugtató választ kapok, másfelől amelyekre nem, azokat módosító indítványokkal kezelni tudjuk, akkor a törvényjavaslatot mindenképpen elfogadásra ajánlom.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban. - Babák Mihály: Egyhangú taps.)
