DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A környezetvédelmi bizottság ülésén az Állami Számvevőszék ott jelen lévő képviselője elmondta, hogy rendkívüli a helyzet, és azt gondolom, hogy ebben, ami a pénzügyi világválságot illeti, egyet is érhetünk, és egyet is értünk. Egyetértünk a Magyarországra gyakorolt hatásával is, mármint hogy ez is rendkívüli. Én valahogy úgy éreztem, és úgy is gondolom, hogy rendkívüli helyzetben a jó megoldás általában vagy pofonegyszerű, vagy pedig rendkívüli, de egy biztos: nem lehet szokványos. Márpedig aki az elmúlt évek és a mostani, mondjuk úgy, a rendkívüli helyzet költségvetési vitáját figyeli, azzal szembesülhet, hogy még ebben a rendkívüli helyzetben is rendkívül szokványos szereposztásban működik a parlamenti patkó két oldala.
Azt gondolom, ha beláttuk - márpedig talán beláttuk -, hogy nem szokványos a szitu, akkor nem viselkedhetünk úgy, hogy amikor éppen konkrétan egy-egy dologról van szó, akkor abban visszasüppedünk a megszokottság kerékvágásába.
Amikor a Magyar Szocialista Párt legutóbbi, októberi kongresszusán, amikor a politikai közéletben és a közvéleményben is a korábbi elemzésekhez képest sokkal hangosabban betette a lábát a világválság gondolatköre és fogalma, nos tehát, amikor ezzel a kérdéssel foglalkoztunk a Magyar Szocialista Párt kongresszusán, és jöttem ki, megkérdezte tőlem egy tévéstáb sok egyéb kérdés mellett, hogy mégis miről döntöttünk ebben a kérdésben.
(16.30)
Mondom: miben lehet egy ilyen kérdés kapcsán dönteni? Megvédjük - mondtam.
Azt gondolom, hogy minden normális ország minden normális vezetése, függetlenül attól, hogy az országban belül mennyi hozzájárulás volt az adott szituáció kialakulásához, a kialakult helyzetben csak ezt teheti. Meg kell hogy védje; meg kell hogy védje az ország fizetőeszközét, meg kell hogy védje a legrászorultabbak megélhetését, ennek érdekében teljesen természetes, hogy a munkahelyek megteremtésének remélt jövőbeni megvalósításáig is meg kell őrizni a munkahelyeket, meg kell védeni azokat. Magyarországon különös jelentősége van annak, hogy a kis- és középvállalkozások nagyobb védelmet kapjanak, de őket is meg kell védenünk. És ugyan nem mindenkinek telik rá, de rendkívül fontos, hogy akinek van megtakarítása, annak a megtakarítása is védelmet kapjon lehetőség szerint.
Sokféle, sokirányú védelmet kell tehát megvalósítani. Ez a mostani, nem szokványos körülmények között kialakított költségvetési törvényjavaslat erre tesz kísérletet. Ennek megfelelően nem gondolom, hogy bárki is azzal hivalkodhatna, hogy ha ebben a sokszoros védelmet igénylő szituációban a védelmet megvalósítjuk, akkor ez egy ezen túlmenő bármiféle sikertörténet lehet. Egy sikertörténet lehet: ha sikerül a védelem. Erre még szeretnék visszatérni.
Ahhoz azonban, hogy egy valamilyen helyzet kezelését, ha tetszik, a védelmet megvalósítsuk, először a diagnózist kell górcső alá venni. Mert a védelemnek, ahogy mi magunk is több hozzászólásunkban megfogalmaztuk, persze ára van, és ez az ára, függetlenül attól, hogy majd mi is fog szerepelni az IMF-fel kötendő végső szerződésben, teljesen nyilvánvaló, hogy van olyan ára is, hogy az állam kevesebbet kell hogy költsön. Elhangzott, abban a kényszerhelyzetben, amelyben a szokásos retorikát folytatták nagyon sokan, például a nemzeti csúcson, ahhoz nyúlt a kormány, ahonnan a siker reményével összehozható volt a védelem ára. Ez a közszféra, illetőleg a nyugdíjasok meghatározott köre.
Fel kell tenni ugyanakkor a kérdést, hogy igen-igen, de ez meddig tart. Erre a kérdésre csak akkor tudunk válaszolni, hogyha biztonsággal tudjuk, hogy az ok kezelésre került. És, tekintettel arra, hogy bár az ellenzék számára egyértelmű, hogy Gyurcsány a hibás, azért a világ erről másképp gondolkodik, hiszen a világválság kezelését nem azzal kezdte, hogy Gyurcsány leváltását követelte (Dr. Szabó Zoltán közbeszól.), hanem - mint ahogy ezt sikerként könyvelte el az ellenzék is - a segítségére sietett, nyilván azért is, mert, igen, ez a világválság van, és ezen a magyar költségvetés, az igen szigorú kényszerköltségvetés elfogadása sem fog változtatni.
Ezért kell tehát feltennünk a kérdést, hogy vajon igaz-e az, hogy ezzel most mindent megoldottunk. Tartok tőle, hogy nem, mert az okokhoz mi a költségvetés során nem tudunk hozzányúlni. De beszélni kell róla, mert félreértésekre adhat okot, mint ahogy a parlamenti vitában is több vezérszónok emlegette, hogy egyesek állítólag tévúton járnak akkor, amikor arról beszélnek, hogy a kapitalizmus bajban van. De, a kapitalizmus bajban van, határozottan állítom, és ezt önmaga is állítja magáról. Azt hiszem, hogy nem kellene fetisizálni ezt a fogalmat. Oly mértékben ellenőrizhetetlen ma már a globális tőke, hogy tud olyat csinálni, amit csinált is, dróton rángatja az összes nagyhatalmat, kis- és nagyhatalmat, hát még egy olyan kis országot, mint amilyenek mi vagyunk.
Én tehát azt gondolom, hogy nem feltétlenül demokráciafelfogás kérdése és a szocializmus visszalopódzása az, amikor egyre többen beszélnek a piacgazdaság válságáról, valamint arról, hogy a szabadkereskedelem nem oldja meg a problémákat. A globalizált tőke szerintem beigazolta, hogy nem alkalmas a társadalom igazgatására. Tehát miközben a mi költségvetésünkben a mostani válság valamilyen kivédésének technikáját fontolgatjuk, erről sem szabad megfeledkeznünk, mert egyébként nem lesz tartós a védelem, és ezért kell ilyen körülmények között is foglalkozni vele. Demokratikus ellenőrzés alá kell tudni tenni a globális tőkét ahhoz, hogy a végső megoldást megtaláljuk.
Állami alattvalókat gondolnak sokan akkor, amikor valaki szóvá teszi ezt a bizonyos globális tőkeválságot. Nem erről van szó. De nem szeretnénk azt sem, hogy piaci alattvalók legyek az állampolgárok. Ezért kell tehát demokratikus ellenőrzés alá helyezni. Ez nyilván nem a mi költségvetésünk dolga; annyiban igen, hogy - mint ahogy a vitában is felmerült - ez a mostani intézkedés, ez a költségvetésben megfogalmazott intézkedés egyszeri. Ennek ugyan vannak távlatosabb kihatásai, de korántsem látszik, hogy elegendő, azaz reformerejű lépésekre lenne szükség. Ehhez azonban nem a szokásos, szokványos vádaskodás - a másik oldalról ide, esetleg onnan ide - a helyes megoldás, hanem a hasonló nagyságrendű tételek felsorolása lenne a helyes feladat. Én szívesen vitatkoznék arról képviselőtársaimmal, hogy azt a néhány száz milliárdot mondjuk, az önkormányzatok pazarlásából hogyan lehetne visszavonni.
Azt gondolom, ez lenne a nem szokványos és - mondjuk úgy - rendkívüli megoldás, ami valóban tartalmas is lehetne, függetlenül a világválság elhúzódásának szakától.
De mint környezetvédő nagyon határozottan állítom, hogy semmiféle védelemnek nem lehet ára az, hogy csökkentsük a környezetvédelmet. Nem szabad teret adni tehát az ebben való lazításnak. A benyújtott költségvetés nem is ilyen, mert miközben nagy a visszafogás, a környezetvédelmi feladatokat ellátó intézmények finanszírozása a tavalyihoz képest is növekszik egy picit, biztosított az árvízvédelem, és - mint erről több képviselőtársam szólt - a programok, amelyek nem feltétlenül a tárcánál vannak betervezve, finanszírozása is jelen van. Én ezek közül mindenképpen kiemelném a parlagfű-mentesítés kérdését, amivel kapcsolatban bár vitatható, hogy lesz-e vagy nem lesz lehetőségük felajánlaniuk az adózóknak 1 százalékot erre a célra, a költségvetés mégis tartalmazza az ezek megvalósításához szükséges pénzeket.
Az elmúlt években én azzal zártam a költségvetési hozzászólást, hogy ez egy jó költségvetés, egy jó zöldköltségvetés. Az előbbiek alapján azt tudom mondani, hogy most is valami hasonlót kell megfogalmaznom. De tudják, kedves képviselőtársaim, a szín egy érdekes dolog, lehet látni sötétet is meg világosat is. Erről a mostani költségvetésről én azt tudom mondani, hogy zöld ez is, de most egy picit a kényszerek hatására világosabb, mint amilyen talán a tavalyi volt.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
