DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Pelczné világossá tette, hogy az ok-okozati összefüggéseket kell vizsgálnunk. Sajnos miközben ő élesen bírálta a kommunikációs tevékenységet, maga is erre a területre tévedt, nem ok-okozati összefüggéseket próbált feltárni, hanem olyan kommunikációs eszközökkel élt, amelyeket olyannak ítélt meg, hogy azok a tévénézőket, rádióhallgatókat a Fidesz irányába pozitívan tudják befolyásolni. Ugyanakkor kétségtelen, hogy ez a kommunikációs tevékenység nem igényel többletforrásokat, ami már önmagában is pozitívum.
Térjünk azonban át az ok-okozati összefüggésekre, és vizsgáljuk meg, tulajdonképpen mi is az a válság, ami jelenleg a világgazdaságban uralkodik, valódi válságról vagy pedig csak egy úgynevezett hitelválságról vagy pénzügyi válságról van-e szó, és azt is vizsgáljuk meg, hogy ez a válság hogyan viszonyul a klasszikus túltermelési válságokhoz, valamint azt is, hogy miként érinti Magyarország pozícióját, és valóban érinti-e úgy Magyarország pozícióját, ahogy ezt a Fidesz igen tisztelt képviselője meg kívánja fogalmazni.
Első gondolatmenetként azt kell levezetni, hogy tulajdonképpen mi is történik, mi zajlik jelenleg a világban. Azt kell erre mondanunk, hogy ami a világban most történik, az ugyan válság, de semmiképpen nem hasonlítható a nagy klasszikus válságokhoz, semmiképpen sem azonos azzal, ami 1929-33-ban zajlott, és tulajdonképpen azokhoz sem, amelyek a XIX. századot vagy a XX. század elejét jellemezték. Ez a válság ugyanis egy sajátos, a fogyasztási-beruházási ciklusokon alapuló válság, ami az Egyesült Államokból indult ki, mint más hasonló válságok is, és nemcsak 2007-ben, hanem a korábbi időszakokban is.
Mi ennek a válságnak a jellemzője? Mindenekelőtt az a jellemzője, hogy az Amerikai Egyesült Államokban és néhány más országban is a konjunktúra élénkítését alapvetően a fiskális politikával, illetőleg a monetáris politikával kívánják biztosítani, ugyanakkor a túlfűtött vagy annak vélt konjunktúrát hűteni kívánják. Ilyen konjunktúrajavító intézkedés volt a 2001-es terrortámadás után az a döntés, hogy a Fednek a kamatlábat 2003 júniusában sikerült levinnie 1 százalékra, és egy éven keresztül ezen a rendkívül alacsony szinten mozgott, azután viszont elég jelentősen emelkedett. Amikor ezek a hitelfelvételek történtek, amelyek jelenleg a másodlagos jelzálogpiacon komoly problémákat okoznak, akkor ezzel az alacsony kamattal történt meg a hitelfelvétel, és a hitelek visszafizetése már egy jóval magasabb kamatszinten következett be, ily módon az amerikai hitelfelvevők közül nagyon sokan nem tudták ezeket a hiteleket törleszteni.
Ugyanakkor - mint mindenki nagyon jól tudja - az ilyen jelzálogkötvényeknek másodlagos piaca van, ilyen kötvényekhez hozzájutnak olyan bankok és más pénzügyi intézmények is, amelyek közvetlenül hitelezési tevékenységet nem folytatnak. Tehát amikor a visszafizetés megnehezült jórészt a kamatok emelkedése következtében, akkor bekövetkezett egy úgynevezett pénzügyi vagy bankválság. Ez a bankválság 2007 nyara és 2008 nyara között nem mutatott igazán heveny tüneteket, úgyhogy feltételezni lehetett, hogy ez a bankválság el is múlhat. 2008 késő nyarától és különösen kora őszétől kezdve azonban nyilvánvalóvá vált, hogy egymás után dőlnek be nagy amerikai pénzintézetek, ezek megsegítése hatalmas mentőcsomagokkal történt - tehát a mentőcsomag nem egy magyarországi sajátosság, hanem a mai pénzügyi válság kezelésének egy eszköze -, majd kiderült az is, hogy ez Európában számos országot érint, érintette Nagy-Britanniát, Franciaországot, Németországot, és érintette Izlandot is. Én nem kívánnám most Magyarországot Izlandhoz hasonlítani sem pozitívan, sem negatívan. Hiszen megtehetném ezt negatívan is abban az értelemben, hogy ott valódi bankcsőd és valódi valutaválság zajlott le, de pozitívan is meg tudnám tenni Izland javára abban az értelemben, hogy Izland mindenféle válságjelenség ellenére a világ egyik fejlett gazdaságának minősül, a történelem során mindig messze magasabb szintet képviselt, mint a kelet-közép-európai térségben bármely más állam, ezért Izlandot nem kell oly mértékben sajnálnunk, ahogy azt a kommunikációban néhányszor megteszik és esetenként mi is megtesszük.
Nézzük meg, hogy ebben a szituációban Magyarország milyen pozícióba került, és miért került abba a pozícióba, amelyikbe került. Először is egyetértek Burány Sándorral abban, hogy Magyarországon a szó klasszikus értelmében jelenleg nincs válság. A tavalyi költségvetési vita során már elég részletesen kifejtettem, hogy abban az esetben beszélhetünk recesszióról, ha a GDP két egymást követő negyedévben csökken, és abban az esetben beszélhetünk válságról, ha ez huzamosabb ideig tart, és a GDP csökkenése rendkívül jelentős mértéket ölt.
(14.10)
Hogy mondjak néhány nagyon régmúltba visszatekintő adatot: amikor Magyarországon 1929-33-ban lezajlott a nagy válság a világgazdasági válság közepette, akkor négy év alatt a nettó nemzeti termék - akkor még GDP-t nem számítottak - több mint 11 százalékkal esett. Igaz, ehhez hozzá lehetne tenni, hogy 1991-ben egy év alatt esett ugyanennyivel, de az ilyen összehasonlítások mindig bizonyos politikai célzatosságot is magukban foglalnak, ezért nem fejtegetném tovább ezt az összefüggést. Látnunk kell azt, hogy ilyen értelemben nem beszélhetünk válságról. Egyébként ugyanezen '29-33 közötti időszakban az ipari termelés 24 százalékkal, az ipari árak 25 százalékkal, a mezőgazdasági árak 47 százalékkal estek, és így tovább. Ilyen válság természetesen nincs. Olyan válság sincs jelen pillanatban Magyarországon, amelyet recessziónak nevezhetünk, hiszen 2008-ban nem következik be csökkenés, sőt, bár visszafogottan, de a gazdaság növekszik, a korábbi 2,4 százalékos növekedést most a kormányzat 1,8 százalékra korrigálta. (Tállai András: Lemaradt egy előterjesztéssel!)
Mi a helyzet 2009-cel? Amikor 3 százalékos növekedést feltételezett az első tervezet, akkor nagyon erősen, Tállai képviselőtársam különösen, de mások is tiltakoztak ez ellen, mondván, hogy erről szó sincs, és a gazdaság teljesítménye csökkenni fog. Amikor 1,2 százalékos volt a második verzióban a jövő évre előfeltételezett GDP, akkor megint tiltakoztak, mondván, hogy ez is túlzottan magas. Amikor mínusz 1-et állapított meg a harmadik tervezet - ami egyébként módosító indítványok formájában jelent meg, nem pedig új törvényjavaslat formájában -, akkor a Fidesz nagyon hangosan tiltakozni kezdett az ellen, hogy miért nincs egy növekedésorientált politika, hogy miért nem akarjuk azt, hogy a GDP megugorjon egy 5000 plusz 5000 milliárdos nagy csomag hatására.
Ha megnézzük, hogy a környező országokban és Nyugat-Európában mi zajlik, akkor azt kell mondjuk, hogy lehet, hogy ez a mínusz 1 nem egy rossz teljesítmény, lehet, hogy rossz teljesítmény, mert nem tudjuk jelenleg pontosan megmondani, hogy mekkora is lesz a jövő évi növekedésünk.
Korábban azt mondtam - ezt majd képviselőtársaim az ellenzéki oldalról fel is vethetik ellenérvként -, hogy akár a 3 százalékos növekedés sem kizárt, de ez egy más szituációban történt. Ezzel együtt a válságot én nem tartom olyan mélynek, a jövő évre vonatkozóan, természetesen, hiszen az idén nincs ilyen még, mint ahogy azt a költségvetés feltételezi. Tudniillik mit mond a költségvetési törvényjavaslat módosítóindítvány-csomagjának az indoklása? A legpesszimistább vagy a pesszimista változatot terjesztik elő. Ez azt jelenti, hogy a kormányzat arra a forgatókönyvre készül fel, amelyik a legnegatívabb, és nem arra, amely jóval pozitívabb lehet.
Itt kell megjegyeznem, hogy ha már hivatkozunk a külföldre, tegnap Joaquín Almunia pénzügyi biztos úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon akár 0,7 százalékos növekedés is előfordulhat, ami persze nem egy magas összeg, de ha megnézzük, hogy Almunia ugyanakkor azt mondta, hogy Franciaországban nulla lesz a növekedés, Németországban nulla lesz a növekedés, Nagy-Britanniában mínusz 1 lesz a növekedés, akkor ez nem is egy olyan rossz adat.
Ha pedig azt nézzük, hogy min alapulhatott Almuniának ez a vélekedése, akkor semmiképpen sem azon, hogy hiteltelennek tartotta a mostani kormányzatot, és alkalmatlannak mindenféle pénzügyi problémának, netán válságnak a kezelésére, hanem azon, hogy a kormányzatot felelősnek tekintette, hitelesnek tartotta, és úgy ítélte meg, hogy a kormányzat pesszimista forgatókönyvénél a valóság sokkal pozitívabban is alakulhat.
Itt térnék arra vissza, amire már az előbb is utalni kívántam, hogy hogyan is került Magyarország ebbe a helyzetbe. Megítélésem szerint nem azért került ebbe a helyzetbe, mert a jelenlegi makrogazdasági mutatói olyan rendkívüli mértékben rosszak lennének. Azonban, ha egy országról azt állítják, hogy abban válságjelenségek találhatók, és ezt rendszeresen kommunikálják, akkor a befektetők menekülni kezdenek.
Amikor 1997-ben Thaiföldön és Dél-Koreában elterjedt egy olyan hír, hogy néhány nagy cég, amely nyugatra exportált, veszteségeket szenvedett és netán csődbe juthat, erre a hírre már önmagában Thaiföldről is, Dél-Koreából is, majd ezt követően a Fülöp-szigetekről, Indonéziából, Malajziából, sőt még a nagyon fejlett Szingapúrból is kezdett a tőke menekülni, és a térség abba a helyzetbe jutott, hogy 150 milliárd dollár IMF-támogatást, -hitelt kellett igénybe venniük. Brazília helyzete sem volt 1999-ben a makroökonómiai adatok szerint rossz, mégis a tőke onnan is menekült, részben egyébként az orosz pénzügyi válság hatására. Brazília egy 41 milliárdos IMF-csomagot kapott.
Igen ám, mondja erre a Fidesz elnöke, csak harmadik világbeli országok szorulnak arra, hogy valutaalapi hitelt vegyenek fel, pontosabban fogalmazva, hogy egy valutaalapi hitelkeret rendelkezésükre álljon. De ha megnézzük, hogy mi történt 1976-ban Nagy-Britanniában, akkor világosan látjuk, hogy Nagy-Britannia, amely valaha a világ műhelye volt, és ma sem egy fejletlen ország, ugyancsak valutaalapi hitelkeretre szorul. És itt kell tisztában lennünk azzal, hogy mit is jelent valójában egy valutaalapi hitelkeret, és hogy ez mennyire nyilvános.
Mindenekelőtt azt jelezném, hogy a Valutaalap, amikor különféle országokkal tárgyal és egyezségeket köt, akkor mereven ragaszkodik ahhoz, hogy a tárgyalás folyamata ne a nyilvánosság előtt történjen. Ezt Magyarországon a szakirodalom magyar vonatkozásban nem tárta fel, de bemutatta azt az általam előbb említett példákkal kapcsolatosan, hogy amikor Brazília, Thaiföld, s a többi felvett ilyen hiteleket, pontosabban hitelkereteket bocsátottak a rendelkezésükre, akkor a tárgyalások nem voltak nyilvánosak, sőt előfordult számos alkalommal az is, hogy a megállapodás tényéről és az összegről sem adtak ki információkat.
Ehhez képest a magyar kormány azonnal bejelentette, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz fordul - és természetesen az Európai Központi Bankhoz is fordult, nem csak a Valutaalaphoz -, tudomására hozta a magyar társadalomnak és különösen a képviselőknek azt, hogy a tárgyalások miről folynak, mi ezeknek a tárgya. A konkrét feltételekről folyamatban lévő tárgyalások alatt nem adnak tájékoztatást.
Miért ekkora ez a keret, miért 25,1 milliárd dollár? - ebből a Valutalap 15,7, az Európai Központi Bank 8,1 és a Világbank 1,3 milliárd dollárral részesedik. Nekem sincs arról ismeretem, hogy pontosan miért ennyi, de meg kell jegyeznem, hogy arról viszont van ismeretem, hogy ennek a döntő többségét a magyar kormányzat nem fogja igénybe venni, sőt az is elképzelhető és eléggé valószínű, hogy ebből semmit nem vesz igénybe.
Nem az állam jutott abba a helyzetbe, hogy egy 27 milliárd eurónyi törlesztést kell a jövő évben teljesítenie, hanem itt a döntő tényezőt a bankok, illetve a devizahitelt felvett magánszemélyek jelentik. Magának a magyar államnak körülbelül 3 milliárd eurónyi a jövő évi kötelezettsége, lehet, hogy ennél valamivel kisebb is.
Az már egy specialitás, és az anyabankok és a leánybankok közötti viszonyt jellemzi, hogy a leánybankokat az anyabankok nem működőtőke-import formájában, hanem hitel formájában támogatják, és ezeket vissza kell fizetni; a magyar nemzeti adósságnak, nem államadósságnak, egy nem jelentéktelen hányada ebből származik.
A devizahitelt felvevők problémáira nem térnék ki, ezt eléggé ismerni lehet.
Világosan láthatjuk tehát, hogy nincs szó államcsődről, nincs szó arról, hogy Magyarországnak ezt az úgynevezett stand-by vagy készenléti hitelt nagy valószínűséggel le kellene hívnia. Arról viszont szó van, hogy a Valutaalap valóban támaszt feltételeket, de itt meg kell jegyeznem azt, hogy Járai Zsigmond, korábbi nemzeti banki elnök úr, aki nem áll távol a Fidesztől, hiszen a Fidesz egyik gazdaságpolitikai koncepcióját dolgozza ki, a múlt héten, ha jól emlékszem, a Nap-keltében úgy nyilatkozott, hogy Magyarország nem vette eléggé figyelembe a Valutaalap intéseit, tehát nem elég nagy a megszorítás, és nem tervezi eléggé alacsonyra a jövő évi GDP-t. Ugyancsak Járai Zsigmond úr a nemzeti csúcson úgy fogalmazott, hogy évről évre a költségvetésből a GDP 4-5 százalékát, olyan 1250-1300 milliárd forintot kellene kivonni. Ez egy sokkal keményebb, sokkal drasztikusabb kivonást jelent, mint amit a most előterjesztett költségvetési javaslat tartalmaz.
(14.20)
Ugyanakkor pontosan amiatt, mert a világgazdaságban nem reálgazdasági, hanem pénzügyi hitelválság van, és noha a következő évre nulla meg mínusz 1 százalékos növekedéseket feltételeznek fejlett országok esetében is, azt azért ma is valószínűsíteni lehet, hogy ez a recesszió nem tart sokáig, nem fog 10-15 évig tartani, sőt 2-3 évig sem. És amennyiben a gazdasági növekedés - nem függetlenül a világgazdasági folyamatoktól - megindul, akkor kedvezőbb eredmények is születhetnek jövőre, mint amit a költségvetési törvényjavaslat tartalmaz.
Ez azonban előfeltételezi azt, hogy mi magunk ne állítsuk magunkról azt, hogy válságban vagyunk, mert egy ilyen hír többet árthat, mint több év úgynevezett felelőtlen költekezése.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
