LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Velünk egy időben most a világ számos döntéshozó testületében ugyanezt teszik, mint mi: átírják a tegnapi számaikat, áthúzzák a régi terveiket, kedvezőtlenebb becsléseket fogadnak el 2009-re, és ők sem jó dolgukban teszik. Soha ennyi korábbi számítás nem került még Európa szemétkosaraiba; soha ennyi lefelé módosított gazdaságnövekedési szám és kiadási tétel. És igen, mindenkinek igaza van a magyar parlamentben is, aki azt mondja, hogy soha ilyen hektikus körülmények között nem készülhetett költségvetés.
Kísértet járja be Európát, na, nem az a bizonyos régi kísértet, hanem egyrészt a világválság kísértete, másrészt Keynes kísértete, aki annak idején a tapintatos beavatkozás eszközeit, az új szabályokat, a kitörés új lehetőségeit próbálta keresni, amikor - ahogy most is - a növekedés régi motorjai, ha átmenetileg is, de leálltak. De Keynes és újsütetű követői ide vagy oda, a motorok - legyen akármilyen szerencsés a beavatkozás - egy ideig mindenképpen lassabban pörögnek, mint ahogy akár pár hete tervezhettük.
Hogy mi olyan költségvetésről beszélünk, amit az élet már harmadjára írt át, nem példátlan Európában. Sajnos, ugyanígy húzta át éppen tegnap vastag piros ceruzával az Európai Bizottság a korábbi európai tervszámokat is.
Én persze tudom, amit ők nem tudnak, mármint hogy Gyurcsány a hibás. Én tudom, mert nekem sokszor elmondták, és lassan képes voltam megjegyezni. Szegény Almunia, európai biztos, mindezt nem tudja, ezért ő nem ehhez a magyarázathoz folyamodott, amikor tegnap bejelentette: a gazdasági látóhatár jelentős mértékben elsötétült, ahogy az Európai Uniót utolérte az ősz folyamán elmélyülő pénzügyi válság, és ennek megvan a következménye mind az üzleti, mind a fogyasztói bizalomra nézve. “Az eurózóna technikailag recesszióba süllyedt” - mondta ő. Még egyszer mondom: nem tudja, ki a hibás, neki lesz a nehezebb kiküszöbölni a hiba valódi forrását.
Jócskán át is írták az európai számokat, de nem csak az európaiakat. Az Egyesült Államokban 2 százalékos GDP-csökkenést jeleznek.
(8.50)
Az OECD-tagországok számára a korábbi 2 százalékos növekedés helyett most 0,5 százalékos csökkenést becsülnek. Szintén tegnapi híre az Európai Bizottságnak, hogy Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Portugália, Dánia, Svédország a korábban jósolt növekedés helyett stagnálni fog, Nagy-Britannia, a balti államok és Írország pedig negatívra vált. A nemzeti jövedelem ott tehát nem nő, hanem csökken. Spanyolországban máris 12 százalékra nőtt a munkanélküliség, pedig szerintem ott ki sem tudják mondani azt a szót, hogy Balatonőszöd, akárhogy igyekeznek. Szemben velünk, az Unió egészében nőnek a hiányok. Almunia biztos úr azt is bejelentette, hogy Franciaországban az idei hiány eléri a 3 százalékot, jövőre pedig a 3,5 százalékot, a franciák - fogalmaz ő - nem juthatnának be az euróövezetbe, ha most kellene jelentkezniük. Sehol sem könnyű. Sehol sem jószántukból írták át a számokat. Ez tehát hasonló a magyar parlamenthez.
De szemben velünk, az Unióban azt is tudják, méghozzá általában a pártok összefogásából következőleg tudják, hogy lépni kell. Ott nem várnak a csodákra. Mindenütt speciális terveket alkottak, mindenütt a védelem költségvetését alkották meg, ahogy mi is ezt tesszük, és ott tudják, hogy a védelemhez együttműködés kell. Kell védelem az általános veszély ellen, a világgazdaság mindenkit fenyegető kockázatai ellen, és kell külön védelem az adott ország legsebezhetőbb pontjai számára. Amerikában a legsebezhetőbb pont a bankrendszer, Nagy-Britanniában is. Európában, tőlünk északra is például a gépjárműgyártásra szakosodott ipar a gyenge pont.
Nem akarom tagadni, hogy a mi speciális magyar sebezhetőségünk ennél mélyebb és összetettebb, és ebben - igen - van politikai felelősség, amit nekünk, a kormányoldalnak és nyilván másoknak is, akik részesek benne, vállalnunk kell. A mi immunrendszerünket, a magyar gazdaság immunrendszerét több minden, de a vállalati és a lakossági adósságszerkezeten túl az állami oldalon főleg két korábbi betegség gyengítette meg. A bevételeket mindig meghaladó kiadások - amelyek mindig túl optimista gazdasági feltételezésen alapultak - az egyik ilyen betegség. A Fidesz-kormány idején az optimista feltételezés az volt, hogy majd a belső fogyasztás önmagában a hajánál fogva felhúzza a hazai gazdasági növekedést. Ez volt a Münchausen báró-féle modell a mi időnkben - és ez a kormányzati idő volt hosszabb -, ezért a dolgok ebben a részében a mi felelősségünk a nagyobb. Abban bíztunk, hogy majd felvirágzik a német gazdaság, és ez nagyobb gazdasági növekedést indít be itthon is. Erre vártunk, ez volt a “Godot-ra várva” modell.
Így maradt ránk ma, mai magyar parlamentre csupa jóhiszeműségből és reményből szőve, de jó néhány teher: például a 2001-2002 között odaítélt kedvezményes lakáshitelek mai 200 milliárdos öröklött terhe vagy a mégoly méltányos és szép tervet jelentő 13. havi nyugdíj éves 210 milliárdos tétele. Jó helyre mentek-e ezek a kiadások? Hát persze, hogy jó helyre, többségükben jó helyre. Nemes társadalmi célokat követtek, és nagyon sok társadalmi hasznot is hoztak. A méltányosság alapján mindez járt, csak a bevételek szerint ennyi nem jutott; vagy ha jutott, akkor hát részben a kelleténél kevesebb ember által fizetett, kelleténél nagyobb adóból, részben pedig hitelből.
Hogy hogy jött össze ebből két évvel ezelőtt a 10 százalékos költségvetési hiány? Az egyik magyar elemző ahhoz hasonlította ezt - krimiolvasók fogják tudni -, ami Agatha Christie “Gyilkosság az Orient expresszen” című könyvében szerepel, ahol is az áldozatba minden gyanúsított - voltak vagy egy tucatnyian - csak egyszer beleszúrt egy kést. Nem lehet tudni, pontosan melyik késszúrástól halt meg. Elismerem, mivel mi voltunk kormányon többen, ebben a tekintetben a mi késszúrásunk volt mélyebb, mint ahogy a mi szociális jóléti intézkedéseink váltották ki a nagyobb hatást is.
De éppen tegnap figyelemmel hallgattam Herényi Károly frakcióvezető úr napirend előtti hozzászólását. Ő azt mondta, hogy a hibák részben igenekből, részben nemekből álltak össze, ha jól idézem a frakcióvezető úr gondolatmenetét. Az igenek, a nem mindig fedezettel megszavazott kiadások a mindenkori kormányoldalt terhelik; a nemek többnyire az ellenzéket. A nemek megakadályozását jelentették azoknak a változásoknak, amelyeket már mind végre lehetett volna hajtani a szükséges és - ma bizony milyen sok hasznot hozna, ha volna - lehetséges alkalmazkodások érdekében.
Politikai akadály állta útját az önkormányzati reformnak; annak az önkormányzati reformnak, ami több hasznot hozna, mint amit most keresünk a költségvetés minden rovatában. Hangos ellenkórus és sistergőre gerjesztett indulatok kísérték, ha bármi mozdult vagy mozdult volna a felsőoktatásban, az egészségügyben, a társadalombiztosításban, ne adj' isten, a nyugdíjrendszerben; akkor a 300 forintos vizitdíjból lehetett élet-halál népszavazást csinálni, hazaárulók, nemzetrontók, istentelenek vádját hangoztatni, az országot jókra és rosszakra kettéosztani.
Hogy nézünk vissza most, amikor az, akit a 300 forintos - elismerem, kellemetlen és sokaknak nehéz - vizitdíjtól akartunk megszabadítani, jóval nagyobb kockázatokkal, munkahelyvesztéssel, egzisztenciális tönkremenéssel kell hogy szembenézzen? Megérte, uraim? Egészen biztos? Tényleg megérte? És biztosan megérte minden kórház köré élőláncot szervezni, ahová nem az adott párt csókosai viszik be a tőkét? Megérte? Ezt is megérte? Megérte az országot rászoktatni, hogy a változtatás önmagában bűn, hogy nem kell felkészülni semmire, hogy majd a csoda segít? Nem! Nem gondolom, hogy ettől lett a világválság; se Gyurcsánytól nem lett, se Orbántól nem lett.
De itt az ideje, ha már ennyi hibát kölcsönösen elkövettünk, hogy a védelmet végre ne egymással szemben, hanem a világválsággal szemben próbáljuk, amennyire lehet, legalább kiépíteni. Igen, ez itt most az ország védelmének költségvetése kell hogy legyen. Minden eszközt arra mozgósít, hogy erősítse a munkahelyek védelmét, a hazai vállalkozások védelmét, a forint védelmét, az emberek megtakarított pénzének védelmét, az elmúlt két évben kiszenvedett költségvetési egyensúly védelmét, a fenntartható nyugdíjrendszer védelmét. Nem fognak a válság hatásai mégoly jó költségvetés eredményeként sem megállni a határoknál. Nem ígérhetjük, hogy elkerülnek minket. De azt igen, hogy megpróbáljuk a lehető legnagyobb védelmet adni, hogy megpróbáljuk enyhíteni, csökkenteni a várható sebeket.
A védelemnek mindig ára van. Ezt az árat csak közösen fizethetjük meg. De sokkal nagyobb árat fizetnénk, ha most semmit sem tennénk. Ára van, de megvédjük a pedagógusok, az ápolónők, az orvosok, a közalkalmazottak munkahelyét azon az áron, hogy jövőre nem nő a fizetésük, és nagyon fájdalmas, de nem kapnak 13. havi juttatást. Tizenkét havi munkahelyet és biztos bért javaslunk, amelynek ára a lemondás a 13. havi juttatásról. Megvédjük a 13. havi nyugdíj intézményét, méghozzá sértetlenül kétmillió ember számára. Pedig sok olyan jó szándékú javaslatot kaptunk, ami teljesen megszüntetné azt.
Azon az áron tudjuk megvédeni a leginkább rászoruló idősek és rokkantak, az átlagos és kisnyugdíjasok csorbítatlan 13. havi nyugdíját, hogy maximáljuk 80 ezer forintban a juttatás összegét, és a 62 éven felüli öregségi nyugdíjasoknak biztosítjuk csak.
(9.00)
Fáj, ez nagyon fáj. 80 ezer fölött nem magas a nyugdíj. Akinek 90 ezer forint a nyugdíja, annak - tudjuk - hiányozni fog az a 10 ezer forint, amennyivel kevesebbet kap 13. havi nyugdíjként. (Dr. Hargitai János: Másfél millió ember!) De nem lépünk vissza a nyugdíjemelés törvényes mértékében, és nem lépünk oda vissza, ahol például a sokat idealizált Szlovákia tart, ahol az átlagos öregségi nyugdíj mértéke csak kétharmada a magyar átlagos öregségi nyugdíjnak. Idáig nem lépünk vissza, mert azt akarjuk, hogy az elmúlt évek szaldója pozitív legyen minden nyugdíjas számára.
Megvédjük a család- és gyerektámogatásokat, az Európában példátlan három évig tartó gyest, a gyed és a gyet intézményét, a családi pótlékot; igen, azon az áron, hogy a családi pótlék csak szeptembertől jön, és a gyes összege nem emelkedik. De nem megyünk vissza megint csak a szlovák példa szintjére, ahol az egy főre jutó szociális és családtámogatások összege 20 százalékkal kevesebb a magyarnál.
Megvédjük, amennyire csak lehet, az életképes és tisztességes hazai vállalkozásokat. Segítünk a munkahelymegőrzésben, a piachoz és hitelhez jutásban, igen, azon az áron, hogy 2009-ben nem tudunk adót csökkenteni, akármennyire is szükség volna erre a vállalkozások számára.
Megvédjük, amennyire csak lehet, a piaci szférában dolgozók többségének munkahelyét, mert a világválságban őket fenyegeti a legnagyobb veszély. Az állam nekik garanciát nem adhat - de segítséget igen. Ezt a segítséget szolgálják a munkahelymegőrzéshez és -teremtéshez járó új járulékkedvezmények és uniós fejlesztési támogatások.
Megvédjük a betétesek pénzét. Ezért vállalt az állam százszázalékos garanciát. És ezért próbál a bankokkal olyan megállapodást kötni, ami az ellehetetlenüléstől megvédi ezeket az embereket.
Megvédjük az uniós fejlesztések soha vissza nem térő lehetőségét. Nem faragunk le, akármilyen nehéz év következik, a nemzeti önrész költségeiből. De fő célnak itt is a munkahelyek megőrzését, a gazdaság segítését tekintjük, ennek érdekében átcsoportosítunk, gyorsítunk, ahol kell, változtatunk, és könnyítünk a föltételeken.
Megvédjük az államháztartás stabilitását, mert egy államcsőd esetén veszélybe kerülnének a nyugdíjasok, a kórházak, a rendelők, az iskolák, az óvodák, gyakorlatilag mindenki. Igen, keserves ára van. Az az ára, hogy visszafogjuk a kiadásokat, hogy finanszírozhatóvá tegyük a hiányt. Az ár nem kicsi. Már most, idén, 2008-ban a tartalékok zárolásával 100 milliárddal csökkentettük az idei kiadásokat. A benyújtott új költségvetési változat újabb 160 milliárddal csökkent, és most a módosításokkal újabb 400 milliárdot kell megspórolnunk. Rengeteg pénz! Ekkora összeget, bár lehetne, de nem lehet úgy megtakarítani, hogy ezt ne érezze meg senki, aki nem gazdag. Nincs ennyi gazdag ember Magyarországon.
Az árat közösen fizetjük. De nagyobb lenne az ár, és nagyobb lenne a fájdalom, ha mindezt nem tennénk, és összeomolna a magyar gazdaság, a magyar forint és a magyar államháztartás. Igen, azt még tudomásul veszik a józan gondolkodók, hogy ennek ára van. De természetes, hogy senki sem akar felárat fizetni, senki sem akar mások helyett fizetni. Szolidáris még csak lesz az ember, de balek nem akar lenni senki. Ezért minden okos javaslatnak helye van, az ellenzéki pártok részéről is, ami ebben a nagyságrendben más, kevésbé fájdalmas, de reálisan teljesíthető kiadáscsökkentést ajánl.
És a nyitottság jegyében én mindjárt egyetértek a legnagyobb ellenzéki párt két javaslatának az irányával és szellemével - mármint, ha komolyan gondolják. Egyetértek a luxuskiadások lefaragásával, és egyetértek a gazdaságélénkítés, a vállalkozássegítés feladatával is, egyetért vele az egész szocialista frakció. Még egyszer mondom: már ha komolyan tetszenek gondolni. Egyetértünk, ha luxuskiadáson mindent értünk, ami valódi politikai luxus, amit azért fizetünk, mert valaki vagy valakik pártérdekből fütyülnek a közös vagyonra és a közös kasszára. Ha politikai dackorszakát élve egy ellenzéki párt nem szavaz meg kétharmados törvényt, olyan kétharmados törvényt - már utaltam az önkormányzati reformra -, amellyel hosszú távon jóval többet lehetne spórolni, mint amit most a 13. havi nyugdíj 80 ezer forint feletti része jelent, akkor ez bizony luxuskiadás, politikai luxus. Kérjük lefaragni! Kérjük segíteni ennek a luxuskiadásnak a megszüntetését!
Tessék végre velünk együtt változtatni a tízmillió magyarra jutó 3200 - jogokkal, feladatokkal, intézményekkel megáldott vagy inkább megvert - külön önkormányzat rendszerén, amelyben az önkormányzatok is csak sínylődnek. Benne volt a változtatás a Fidesz választási programjában is, de luxuskiadást fizettetett meg az országgal, mert nem ő nyert. Ez luxuskiadás! És most újabb, kizárólag politikai okú luxuskiadást akar megfizettetni Magyarországgal közel egymilliárd forint értékben, amikor nem hajlandó a közigazgatási hivatalok rendszerét kétharmados törvénnyel úgy ésszerűsíteni, hogy egymilliárd forinttal kevesebbe kerüljön. Mi ez, kérem szépen, ha nem luxuskiadás, a politikai luxus semmivel sem magyarázható többletterhe az ország számára?
És igen, a bekerülésnél jóval nagyobb összeget jelentő luxuskiadás volt a népszavazás is, ez volt aztán kérem az igazi politikai luxus. És luxuskiadás az is, amit a pártfinanszírozás tisztába tételének elmaradása jelent. Mert a már minden szavában egyeztetett szöveget a legnagyobb ellenzéki párt azért nem engedte képviselőinek aláírni, mert akkor éppen, már nem is tudom, hogy miért, de valami politikai haragszomrádot játszott. Ez volt az igazi politikai luxus, a luxuskiadás. Segítsenek nekünk lefaragni! Szüntessük meg őket! Nyitottak vagyunk, készséges partnerek leszünk hozzá.
És nyitottak vagyunk arra is, hogy állapodjunk meg végre, mit gondolunk a képviselői jövedelmekről, mit gondolunk arról, hogy hogyan tudnak a képviselők is arányos részt vállalni a válságelhárításban. Mert nagy politikai luxus lenne, igazi erkölcsi és anyagi luxus, ha mások megegyezésképtelensége miatt kellene mindnyájunknak szégyenkezni.
És egyetértek az összes ellenzéki párt - mert ezt mindegyik mondta - másik igényével is: nem elég a kiadáscsökkentés, nem elég a költségvetést stabilizáló csomag, kell egy másik csomag is: a gazdaságot élénkítő, a vállalkozásokat segítő, a munkahelyeket védő csomag. Olyannyira egyetértünk, hogy még ennek a nagyon nehéz évnek a költségvetésébe is beterveztük a pluszfedezeteket ahhoz, ami gazdasági kitörési pontot jelenthet. Beterveztük a pluszfedezetet az “Új tudás” programhoz, a tudományos kutatásokhoz, az uniós pénzek lehívhatóságához. Beterveztük a pluszfedezetet a “segély helyett munka” programhoz, hogy lehessen munkaalkalmat biztosítani, ha kell, közhasznú munkát szervezni azoknak, akik eddig - maguk számára is kellemetlenül - segélyre szorultak.
És vannak további javaslataink is a piacmegőrzésre, az exportdoktori szerepvállalásra. Már bejelentettük a pénzhez, a hitelhez jutás új lehetőségeit. A munkahelyek megőrzését és létesítését szolgálják az újfajta átcsoportosított uniós támogatások és az új járulékkedvezmények.
A vállalkozói szervezeteknek tetszett ez a csomag. De a csomagot nem kötöztük össze, még nincs bezárva, várjuk bele az új javaslatokat, de konkrétan és komolyan gondolva, nem csak úgy általában. Jöjjön el személyesen a gazdasági bizottság által szervezett gazdasági csúcsra pártelnök, frakcióvezető, szakpolitikus, mindenki, aki a gazdaságélénkítő csomagot gazdagítani és dúsítani tudja.
Kevés az az eddig elhangzott recept, az általános elnöki nyilatkozat, hogy a válságot nem túlélni, hanem legyőzni kell. Nahát, sose gondoltam volna! De ha egy picit bővebben tetszene kifejteni, az valóban gazdagíthatná ezt a csomagot. És sajnos kevés, akármilyen kitűnő fideszes szakpolitikustól származott, az a mondat, hogy tartsuk meg a pénzügyi egyensúly, a gazdasági növekedés és a szociális biztonság arany háromszögét, mert ez nagyon rokonszenves hármas célkitűzés, de konkrétumok nélkül nem lehet megérteni, hogyan lehet egész Európa olyan debil, hogy ezt a hármat az istennek sem tudja 2009-ben végrehajtani.
(9.10)
Hogy lehet az, hogy ha olyan egyszerű a hármas recept egyszerű betartása, hogy lehet az, hogy akkor Franciaországban nő a hiány, romlik az egyensúly? Hogy lehet az, hogy a gazdasági növekedés helyett Európa sajnos stagnálni fog? Hogy lehet az, hogy mindenütt visszafogják a szociális kiadásokat? Mitől van az, hogy ők nem tudják ezt a receptet követni? Megengedem, lehet, hogy csak az az ok, hogy a recept nem volt kifejtve részletesen. Várjuk a gazdasági csúcson a recept részletes kifejtését.
Igen, ne fizessünk többet, mint amit kell, de ne állítsuk azt, hogy mi itt egyedül Magyarországon valamilyen csodagyógyszer, ráolvasás vagy varázsital segítségével ingyenvédelmet kaphatunk. Ingyenleves, ingyenvédelem nincsen. Különösen vigyáznunk kell erre, mert most nem csak egymásnak beszélünk, és nem csak egymással vitatkozunk. Valamit mondanunk kell azoknak is, akik most a maguk családi költségvetésén gondolkodnak, akik a maguk háztartásának válságkezelő csomagját tervezik meg.
Mit kell, mit tudunk nekik mondani? Elsősorban persze köszönetet, először is meg másodszor is. Először is azért, mert a nemzeti csúcson és azóta is úgy tűnt, úgy tűnik, hogy sokan értik az országban a felelősség és az összefogás parancsát. Munkavállalók keresik a sztrájk és a konfrontáció fenyegetése helyett a párbeszédet. Munkaadók mondtak le az adócsökkentésről. Pártok, pártok egy része érezte úgy, hogy a válság nem eltörli, de fölülírja hagyományos ellentéteiket. Másodszor meg azért kell köszönetet mondanunk, mert ha az ország nem izzadta volna ki, nem szenvedte volna ki az első két év konvergenciaprogramját, akkor ma 10 százalékos költségvetési hiánnyal már nem nagyon volna mit megvédenünk. Ezért a kettős köszönet.
De a köszönet mellett segítsünk összeállítani a családi költségvetések válságkezelő programját is. Hívjuk fel a figyelmet, ki hol keresse a védelem neki kínált eszközeit. Mondjuk el, hogy a betétesek milyen védelmet találnak. Mondjuk el, hogy a feketegazdaságtól eddig is viszolygók most jól járnak, ha számlát kérnek a mosógépszerelőtől és a szobafestőtől, mert 30 százalékot leírhatnak a személyi jövedelemadójukból. Mondjuk el a panellakóknak, hogy élhetnek, már ha a törvény eljut a végszavazásig, az új lehetőséggel, mérhetővé és szabályozhatóvá tehetik fűtésüket és olcsóbbá számlájukat. Mondjuk el a dolgozóknak, hogy jövőre ellenőrizhetik a bérjegyzéken, befizették-e utánuk a társadalombiztosítást. Mondjuk el annak, akinek a munkahelye veszélyben van, vagy munkát keres, hogy mik az új járulékkedvezmények, amelyek segíthetnek a munkahelyén maradásban vagy az elhelyezkedésben.
Mondjuk el a kisvállalkozóknak, hogy a 6 milliós mikrohitel 10 millióra nőtt, és a futamideje is hosszabb. Mondjuk el az uniós fejlesztésre pályázóknak, hogy könnyítettünk a föltételeken, hogy a leghátrányosabb kistérségekben akár 25 százalékkal is csökkent a korábbi árbevétel követelménye. Mondjuk el a dolgozni akaró munkanélkülieknek, hogy a “segély helyett munka” program keretében számukra is becsületes munka és járulékszerző munkaidő vár; hogy ne egymást gyepáljuk csak a parlamentben, hanem őket, 4 millió család válságkezelő költségvetését is segítsük, ez a mi dolgunk igazán ebben a költségvetési vitában.
Hogy szeretjük-e mi, szocialista képviselők ezt a költségvetést vagy ezt a vitát? Dehogy szeretjük, de vállaljuk és csináljuk, mert ezt kell tennünk. Szívünk szerint rengeteg rokonszenves módosító indítványt írnánk. Megnövelnénk a családi pótlékot, a 13. havi nyugdíjat, a közalkalmazottak bérét, a gyest, a gyedet és mindent, és csökkentenénk az adókat is. De most nem a szívünk szerint, hanem az eszünk szerint fogunk eljárni. Pártérdekeink szerint meg még több módosítót adnánk be, tele népszerű változtatásokkal. Esküszöm, imádnának minket érte. De most nem a pártérdek, hanem a nemzeti érdek parancsa lesz az erősebb. A szocialista képviselők ezt fogják követni a költségvetési vitában és a költségvetési szavazásokkor. Ehhez kérünk partnerséget a parlament felelős képviselőitől is.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
