MÓRING JÓZSEF ATTILA
MÓRING JÓZSEF ATTILA
MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. A Godó Lajos képviselőtársam által elmondottak közül szeretnék először is néhány dologra reagálni. Gyakorló polgármesterként és egy LEADER-közösség tagjaként sajnos ennyire nem tartom és nem látom sikertörténetnek ezt a dolgot, mert szerte az országban hallani arról, hogy a szervezését botrányok kísérték, és sajnálatos módon ez erősen politikai alapon szerveződött.
A vidéki örökség megőrzése és a fenntartható fejlődés jogcímre természetesen a mi településünk is és a környező települések is pályáznának. Ott van előttünk az adatlap, és pillanatnyilag azzal küzdünk, hogy azt hogyan próbáljuk majd megmagyarázni, hogy mondjuk, egy egyébként nagyon szép és értékes templom felújítása hogyan hoz létre új munkahelyeket, és egy templomfelújítással hogyan lehet a zöldterületeket növelni. Benne van a feltételek között. Ha ez nem jó, akkor (Dr. Magda Sándor: Nem kell rá pályázni!)… tessék Magda képviselő úrnak esetleg utánanézni, ez egészen biztosan így van. És a százszázalékos támogatás az önkormányzatok esetében 80 százalékos támogatást jelent, hiszen az áfát mindenkinek magának kell biztosítani. Tehát a menyasszony nem annyira szép, mint amilyennek próbálják láttatni.
Én pedagógusként és egy kistelepülés polgármestereként elsősorban az önkormányzatokat, illetve ezen keresztül a közoktatást érintő néhány kérdésről szólnék, ami az előttünk fekvő törvényjavaslatban ezeket a területeket érinti.
Évek óta azt tapasztaljuk, hogy a költségvetési törvény rendre nem biztosít elegendő forrást a helyhatóságoknak a biztonságos működéshez, és ez sajnálatos módon ebben az esztendőben sincs másképp.
Az adósságtehertől nyögő önkormányzatok ebben az évben további elvonásokra számíthatnak. Az óvodáztatási támogatás, ami mint nagy erény jelent meg a közelmúltban, mindösszesen 260 millió forint jut erre, ez összesen 6 ezer gyerek támogatását jelenti. Nagyon sok olyan hely van az országban, Somogyország is ilyen, ahol az általános iskola eredményes elvégzésére, illetve a későbbi esetleges munkavállalásra csak és kizárólag abban az esetben van reális esély, ha a gyereket már hároméves korától óvodába járatjuk. Ehhez tisztességesen megfizetett szakemberekre és nem utolsósorban megfelelő épületekre lenne szükség. Ehhez képest az óvodák bővítésére, felújítására a pályázható összeg maximum 20 millió forint, ráadásul az átalakítások rendkívül szigorú feltételekhez kötöttek, például ha tetőtér beépítésére kerül sor, akkor az épületbe liftet kell szerelni. Ez meglehetősen nehezen megoldható, mondjuk, 20 millió forintból.
Az ország mintegy 2000 iskolafenntartó önkormányzatának azzal kell szembesülnie, hogy bizonyos oktatási normatívák ötödével, illetve vannak olyanok, amelyek negyedével csökkennek. A művészeti oktatás, ami már most is nagyon nehéz helyzetben van, szinte a kilátástalanság szélére sodródik. Nem tudom, hogy ez lenne az “Új tudás” program?
Tegnap Török Zsolt képviselőtársam nagyon szimpatikusan és támogatható módon arról beszélt, hogy a hátrányos helyzetű családok gyerekei számára nagyon fontos lenne, hogy már az iskolában hozzájussanak olyan információkhoz, tapasztalatokhoz, ismeretekhez, amelyek ahhoz lennének szükségesek, hogy később a rendelkezésükre álló szűkös forrásokból gazdálkodni tudjanak. A törekvés valóban támogatandó, de ebben a költségvetési törvényjavaslatban semmi ilyenre nem nyílik lehetőség.
Nyilván felmerül a kérdés, hogy mi az üzenete ennek. Csupán arról van-e szó, hogy a fűnyíró, amit végigtoltak ezen a tervezeten, a közoktatást sem kíméli, vagy az új tudásban nem lesz már szükség a vidéki kisiskolákra, csupán az kell, hogy a nagy bevásárlóközpontok elérhetőségeit ismerje mindenki.
Az elmúlt évek forráskivonása után újabb 40 milliárd forinttal kevesebb jut a helyhatóságok működtetésére. Sovány vigasz, hogy az önkormányzati miniszter szerint a leghátrányosabbakra kiemelt figyelem fordítódik. A 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség ugyan rendelkezik elméletileg elkülönített forrásokkal, de a gyakorlatban ezek nagyon nem látszanak.
Létrejöttek kistérségi fejlesztési bizottságok, amelyeket szakértők, ügynökségek, tervezők és koordinátorok segítenek, közben az önkormányzatoknak nincs pénzük arra, hogy egy építés vagy bővítés terveit, tervdokumentációját elkészíttessék, nincs pénzük a saját forrásra, és nincs pénzük már az említett áfa befizetésére. És az a legnagyobb baj, hogy pont azokra az infrastrukturális fejlesztésekre nincs lehetőség, amelyekre pedig ezeken a kistelepüléseken a legnagyobb szükség lenne.
Évek óta azt halljuk, hogy ha az önkormányzati reform végigvitelében partner lenne az ellenzék, egy csapásra minden bajunk megoldódna. De mit is takar ez az önkormányzati reform, és mi vele a cél?
Általános vélemény, hogy ha megszűnnek a kistelepülések hivatalai, vagyis körjegyzőségbe tömörülnek, akkor rengeteg pénzt lehet megspórolni. De tényleg olyan sokat? Hiszen már az elmúlt években számos összevonás történt, és meggyőződésem, hogy a rendszerben ezen a területen nincsen tartalék, illetve egyetlenegy helyen van, méghozzá nem kevés: ez pedig Budapest, ahol ráadásul nemcsak racionalizálni lehetne, hanem a hatékonyság növelése is indokolt lenne.
Mindig a kistelepüléseket nyaggatják, hogy vonjuk össze az iskoláinkat, meg vonjuk össze a jegyzőinket. Hogyha ezzel nincs más cél, nincs kiforrott koncepció, mint a pénzkivonás, akkor ez semmilyen módon nem támogatható.
Kialakult a kistérségi rendszer, ez működik is, jól-rosszul, vagyis működött, mert most a kistérségi normatívák is csökkennek, tehát a kistérség központjába telepített feladatellátás is veszélybe kerül.
(8.50)
A gesztor önkormányzatok nem lesznek képesek finanszírozni a többletfeladatot, a kisebb települések pedig hiába vállalják azt is, hogy azonnali inkasszóval le lehet emelni a számlájukról a szükséges pénzt, ha azon nem lesz megfelelő forrás, és nem tudnak fizetni. Hova fog ez vezetni?
Én egy olyan kistérségben élek, ahol tíz település van, és folyamatosan arról megy a vita, hogy kinek nehezebb a helyzete: a gesztor önkormányzatnak, akinek a végén, úgymond, mindig el kell vinni a balhét; vagy a legkisebbeknek, akiknek semmi más dolguk nincs, mint a különböző hozzájárulásokat befizetni, és döntési lehetőséggel nem bírnak; vagy azoknak a mikrotérségi központoknak, akik a két településméret között bizonyos feladatokat még önállóan is képesek ellátni.
A kellemetlen döntéseket a kistelepüléseknek kell meghozni, akaratuk ellenére; velünk mondatják ki a költségvetés kapcsán. A vidéki képviselő-testületeknek gyakorlatilag semmi mozgásterük nincs. Nincs döntési helyzet, csupán a központi elképzelések végrehajtására nyílik mód, amelyeket a pénzügyi prés nyomán kénytelenek elviselni. Merthogy döntési helyzet-e az, hogy kapnak a közalkalmazottak, köztisztviselők 13. havi fizetést, vagy megmarad a munkahelyük? Ki okozta, mi okozta vagy kik okozták ezt a helyzetet?
Szintén Gyenesei miniszter úr mondta tegnap, hogy ha széthúzás van a térségben, akkor a pénzek elveszhetnek. Nagyon jó lenne, ha ennek az ellenkezője is igaz lenne, tehát azokban a kistérségekben, ahol jó az együttműködés a települések között, akkor lenne lehetőség a források felhasználására. De a költségvetés tervezetéből az tűnik ki, hogy csökkennek a beruházások, tehát hiába a jó együttműködés, ez még nem fog igazából lehetőséget biztosítani. Pedig pontosan tudjuk, hogy egy település addig él, amíg a legalapvetőbb szükségleteket képes kielégíteni, tehát van egészséges ivóvíz, közvilágítás, óvoda, iskola, és lehet közlekedni. Minden területre kevesebb jut jövőre. De tudomásul kell vennünk, hogy az erre utaló törekvések ellenére mindenki nem költözhet Budapestre.
Szintén a miniszter úr mondta, hogy az önhikire biztosított összeg, valamint a működésképtelen önkormányzatok támogatására elkülönített forrás állítólag belső átcsoportosításokkal majd év közben növelhető lesz, de mindannyian tudjuk, hogy ez csak tűzoltásra szolgál, és ráadásul a helyhatóságoknak a kormánytól való függőségét erősíti, ami nem egy kívánatos vonal.
Az is elhangzott, hogy ösztönözni kell az önkormányzatokat a felelős gazdálkodásra. Azt gondolom, hogy ezt akkor lehetne elérni, ha lenne miből gazdálkodniuk a kistelepüléseknek. Nem elég kimondani ezt a jól hangzó szlogent. A működőképesség akkor nem kerül veszélybe, ha ehhez megfelelő forrásokat is biztosítanak.
Tisztelt Országgyűlés! Ha valaki figyelemmel kísérte a költségvetési vitában eddig elhangzott kormánypárti felszólalásokat, annak részben azzal kellett szembesülnie, hogy az ország minden bajáért a Fidesz és a világgazdasági válság a felelős, részben pedig meg kellett állapítani, hogy ebből a tervezetből nem derül ki, merre is akar menni a kormány, van-e más célja a túlélésen kívül. Az első állítás nyilvánvalóan nem igaz, a második pedig több mint elkeserítő. Nem az a legfontosabb kérdés, hogy az előttünk fekvő változat hanyadik a sorban, legfeljebb az lehet érdekes, hogy ez-e már a végleges, vagy még további módosításokra kell számítanunk.
Mindenféle jelző is elhangzott már a vita során. Az tény, hogy kapkodva készült, és az Állami Számvevőszék véleménye szerint is erősen aggályos, nagyon komoly kockázatokkal kell számolni. Ebben a helyzetben az ellenzék képviselőinek kritikáját riogatásnak nevezni nem egyéb, mint zsigeri elutasítása a miniszterelnök úr által hirtelen nagyon fontosnak tartott összefogásnak. Tehát, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, önök megint mást mondanak, és mást cselekszenek.
A költségvetési törvényjavaslat hektikus benyújtása, az abban lévő tartalmi problémák, ellentmondások magyarázataként többször elhangzott, hogy ez a kényszer költségvetése, és a kormány nem akar mást, mint megvédeni a nyugdíjasokat, a gyerekeket, a vállalkozókat, a munkahelyeket, a forintot. Illő tisztelettel kérdezem: mitől van a kényszer? A világon végigsöprő pénzügyi válságtól, ami úgy ért minket, mint a felkészületlen bokszolót az első ütés, aki edzés helyett, mondjuk, cigivel és piával hangolt a meccsre, vagy az elmúlt hat esztendő rossz gazdaságpolitikájától? És ha meg kell védeni a munkahelyeket, a vállalkozásokat, a nyugdíjakat, a gyerekeket meg a forintot, leginkább a saját rossz döntései következményeitől kell megvédeni, amíg nem késő.
Ez a költségvetési törvénytervezet rossz üzeneteket tartalmaz, rossz úton járunk. Tilki képviselőtársam egy idézettel fejezte be a hozzászólását. Engedjék meg nekem, hogy kedvenc zenekarom, a Kormorán egy sorát idézzem: “Elég! Elég! Legyen már elég!”
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
