SZABÓ GYÖRGY
SZABÓ GYÖRGY
SZABÓ GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Hallgatván az eddigi vitát azt hiszem, helytálló az a megállapítás, hogy nem könnyű kormánypárti képviselőnek e mellett a költségvetés mellett érvelni, amelynek vitathatatlanul az a sajátossága, hogy egy nehéz gazdasági helyzetre alapozott költségvetés, azaz több területen kényszerül visszalépésekre, és megszorításokkal kell számolni. Főleg akkor nem könnyű mellette érvelni, ha az ember azt tapasztalja, hogy ellenzéki képviselőtársaink döntő többsége - tisztelet a kivételnek - nem akarja vagy nem tudja megérteni, hogy ez nem valamifajta gonosz kormányzati ármány, hanem egy olyan kényszerű és az egész világgazdaságot sújtó válság következménye, amilyent közel száz éve nem tapasztaltunk.
Ha van kivétel, ami egy kicsit hálásabb szerepet ad a felszólaló képviselőnek, akkor az feltehetően a fejlesztéspolitika kérdésköre. Tudom én azt, hogy a jó hír általában nem sokakat érdekel, mert mindig arra fogékony mindenki - a médiától az állampolgárokig -, hogy hol van valamifajta gond, panasz és probléma, de azt hiszem, hogy a jóról is kell beszélnünk, annál is inkább, mert ezek fontos üzenetet fogalmaznak meg a következő esztendővel kapcsolatban.
Ha elővesszük a költségvetést és megnézzük, azt látjuk, hogy a fejlesztési források tekintetében nemhogy megszorításokról nincs szó, hanem egy folyamatos és jelentős forrásbővülést tapasztalhatunk. Ha kicsit visszatekintünk, azt látjuk, hogy 2007-ben fejlesztésre összesen - s ez természetesen csak a költségvetésben megjelenő számokat tartalmazza, nem ideértve mondjuk, az alapvetően pályázati rendszerben működő támogatások önerejét - 592 milliárd forint állt rendelkezésre. A tavalyi évben ez 868 milliárd, ebben az évben pedig 950 milliárd forint. Ha tényleg számolunk azzal, hogy itt jelentős önerő is megmozdul, akkor mondhatjuk, hogy bőven 1000 milliárd fölött vannak azok a lehetőségek, amelyek rendelkezésre állnak ahhoz, hogy számos beruházást valósítsunk meg a kistelepülésektől egészen a megyeszékhelyekig, illetve a fővárosig.
Ha azt is megnézzük, hogy ezek mögött a számok mögött milyen sajátos forrásmegosztás áll, akkor azt tapasztaljuk - és ezt szeretném kiemelni -, hogy a nehéz helyzetben még a hazai támogatású rendszerek pályázati kerete is bővül, hiszen míg tavaly erre csak 89 milliárd forintot tudtunk fordítani - illetve ebben az évben -, a következő költségvetési esztendőben ez jóval meghaladja a 90 milliárd forintot. S ha hozzáteszem, hogy ezen belül a hátrányos helyzetű kistérségek kerete jelentősen bővül, és meg fogja haladni a 6 milliárd forintot, akkor azt látjuk, hogy van egy olyan markáns vonulata is a fejlesztéspolitikának, amely a leghátrányosabb kistérségek felzárkóztatását szolgálja, méghozzá jól szolgálja. A tavalyi pályázati tapasztalatokból ugyanis azt a következtetést lehet levonni, hogy ezek az önkormányzati keretek maradéktalanul fel lettek használva, azt is mondhatom, hogy a legtöbb esetben szinte minden kisebb fejlesztési igényt ki lehetett elégíteni. Pénz tehát, úgy tűnik, van, a kérdés természetesen az, hogy amikor a végrehajtáshoz érkezünk, akkor hogyan tudjuk a költségvetés realizálását megoldani.
S itt van néhány olyan kérdés, amit óhatatlanul fel kell tenni egy költségvetési vitában. Talán emlékeznek képviselőtársaim arra, hogy tavaly még mind a két oldalról nagyon sokszor felvetődött az a kérdés, hogy lesz-e elég jó pályázat, ki tudjuk-e használni azokat a kereteket, amelyeket döntő többségében az Unió biztosít számunkra. Kérem tisztelettel, jelenthetjük, hogy ma már ez a kérdés tulajdonképpen egyáltalán nem kérdés, hiszen azt tapasztaltuk - s a 2008-as év volt istenigazából a pályázatok meghirdetésének és lebonyolításának az induló markáns esztendeje -, hogy sokkal, de sokkal több szakmailag kifogástalan - hadd húzzam alá, hogy tényleg kifogástalan - pályázat jelent meg ebben a rendszerben, mint amennyi rendelkezésre álló forrás volt. Az Állami Számvevőszék főigazgatója fogalmazott úgy, talán éppen a legutóbbi bizottsági ülésen, amikor tárgyaltuk a költségvetést, nyugodtan el lehet mondani, hogy azok, akik potenciális kedvezményezettjei a pályázatnak - ideértve akár a kistelepülések sokaságát -, megtanultak pályázni. Ezt a kérdést tehát nyugodtan levehetjük a napirendről.
Aztán a legutóbbi hozzászólásból is kiolvasható volt, hogy az önkormányzati szférát is fogja érinteni a megszorítások köre. Ilyenkor mindig felvetődik a kérdés - s ez a kérdés talán még ma is aktuális lehet -, hogy lesz-e elég önerejük főleg a szegény önkormányzatoknak arra, hogy tudják biztosítani azt a saját forrást, amit a pályázatnál előírnak. Kérem tisztelettel, itt mondhatnám azt, és mondom is, hogy az önerőalap, amely pontosan az ilyen helyzetek feloldását szolgálja, ebben a költségvetésben 17,5 milliárd, és ez 2,5 milliárddal több, mint amennyi a tavalyi esztendőben volt. De igazából nem ezt akarom aláhúzni, hanem azt, hogy az én választókerületemben 37 település van, amelyek három, úgynevezett leghátrányosabb helyzetű kistérségből verbuválódnak. Tagjai vagyunk az ország 33 legrosszabb helyzetű kistérségének. Egyetlenegy alkalommal sem fordult elő, hogy akár csak egy önkormányzat is azt fogalmazta volna meg, azért nem tudott pályázni, mert nincs önereje. Nyilván azért is, mert a pályázati önrész nagyon minimális, adott esetben csak 5-10 százalék, amit egy ilyen önkormányzattól igényel, és ha megnézzük, hogy milyen fejlesztéseket lehet megvalósítani, akkor látható, hogy ezt nyilvánvalóan ki is tudják gazdálkodni az önkormányzatok.
Van egy újabb aktuális kérdés, ami az utóbbi időben sokszor felvetődik, tőlem is kérdezték újságírók: a gazdasági-pénzügyi gondok egyik következménye az lesz, hogy a bankok nehezebben, szőrösszívűbben fogják adni a hitelt, s nem fogja-e ez azt eredményezni, hogy akár már odaítélt pályázatok esetében is, ha számítottak arra, hogy banki hitelt kell saját erőként felmutatni, akkor a bank nem fogja azt biztosítani, és ez gondokat fog okozni. Ha reálisak akarunk lenni, akkor azt kell mondani, hogy előfordulhat ilyen eset, ezt tehát nem lehet kizárni. Viszont azt is gondolom és meggyőződésem, hogy ha valaki ezekre a fejlesztésekre, uniós támogatásokra pályázik, akkor a banki elbírálás szempontjából is előnyben van, két okból. Egyrészt mert megjelenik egy igen jelentős támogatás, amit, ha versenyszféráról van szó, 30-50 százalék mértékig tudunk csatolni a pályázók számára, másrészt pedig a bank tisztában van azzal, hogy ezek a pályázatok már egy nagyon szigorú, szőrösszívű, rigorózus bírálaton átmentek, ha nyertes pozícióba kerültek. Tehát mondhatni, hogy a bank számára is egy pozitív szelekciót eredményez, ezért én ilyen gondot generálisan egészen biztosan nem látok.
A negyedik kérdés - s talán ez a legfontosabb, ezzel szeretném zárni a mondandóm -, hogy fel tudjuk-e használni ezeket az igen jelentős, ezermilliárdos kereteket. Ez egy tényleges kérdés, főleg ha azt is figyelembe vesszük - és erről is beszélni kell -, hogy 2007-ben és 2008-ban a kereteinket annak ellenére - s erre utalt miniszter úr is az expozéjában -, hogy uniós viszonylatban mi nagyon jól állunk, az elsők között vagyunk, nem tudtuk maradéktalanul felhasználni, ami persze nem annyira jó hír. Aki végignézi ezt a folyamatot, hogy a 2007-2013 között megvalósuló fejlesztések első két évében milyen feladatot kellett végrehajtani, azt látja, hogy a tizenöt operatív programnak és az Új Magyarország vidékfejlesztési programnak hozzávetőlegesen mintegy háromszáz pályázatát kellett nagyon aprólékosan és akkurátusan kidolgozni, ezeket meghirdetni, kiépíteni a döntésben részt vevő intézményrendszert, és természetes, hogy ez nagyon hosszú és időigényes folyamat volt.
De hadd tegyem hozzá, hogy ez az év egészen biztosan már egészen más megalapozású, mint a 2009. évi felhasználások, hiszen ma ott tartunk, hogy ebben az évben a meghirdetett pályázati források - amiket 2007-re és 2008-ra egy kétéves akcióterv keretében a különböző operatív programokban meghirdettünk - döntő többségéről döntés fog születni. Hogy konkrét példát mondjak: az észak-magyarországi régiónak a saját regionális operatív programja keretében 76 milliárd forint állt rendelkezésére.
(9.50)
Hetven milliárd forintról ebben az évben, kérem tisztelettel, döntés születik - és mondhatnám a többi programot is -, ebből pediglen az következik, hogy a következő esztendőben sok-sok építkezés, mondhatni, hogy építkezések, fejlesztések százai, ezrei fognak megindulni az országban. Legyünk akkor nyugodtak? Én azt mondom, nem. Mindenféleképpen szükség van arra, hogy gyorsítsuk az egész döntési eljárási folyamatot. Az egészen biztosan nem elfogadható, hogy mondjuk, egy pályázat elsőkörös odaítélésétől adott esetben akár még egy esztendő is eltelik, amíg a tényleges beruházás megindulhat.
Azt is mondhatnám, hogy erre minden lehetőségünk megvan, hiszen most már ismerjük azokat a tapasztalatokat, amiket ez a rendszer produkált, és azt is pontosan látjuk, hogy hol lehetne beavatkozni, a pályázati kiírások egyszerűsítésétől kezdve a szakértői bírálati szempontok radikális csökkentésén át a döntések célszerű és ésszerű decentralizálásáig bezárólag. Ennek a lehetőségét az is megteremti - az előbb utaltam rá -, hogy nagyon sok olyan jó pályázat született ebben az esztendőben, amit csak forráshiány miatt nem tudtunk kielégíteni. Hát, kérem szépen, nem kell őket még egyszer megpályáztatni. Ugye? Rendelkezésre áll, már csak a döntést kell meghozni.
Az egyik országos napilapban olvastam pont az uniós fejlesztési támogatásokkal kapcsolatban egy vezércikket a közelmúltban, amelyik ahhoz hasonlította ezt az egész uniós támogatásokkal kapcsolatos jelenlegi helyzetet, mintha kialakítottunk volna, megterveztünk volna egy valóban kiváló, minden szempontból elsőrangú versenyautót, de ez a versenyautó bent áll valahol a szalonban, és csak arra vár, hogy kitoljuk, és üzemanyaggal feltöltsük. Én azt hiszem, hogy ez a hasonlat nem teljesen pontos. Ahogy én látom, pillanatnyilag az a helyzet, hogy a versenyautó már kint van a garázsból, fel is töltöttük üzemanyaggal, csak rá kell lépni a gázra.
Kérem tisztelettel, azt javasolom, hogy tegyük meg ezt a nem túlságosan bonyolult lépést, és akkor biztos vagyok abban, hogy a 2009-es esztendőben a fejlesztéspolitika sikertörténetként fog majd megjelenni, és azt is mondhatnám, hogy ez most nem egyszerűen lehetőség, hanem szükségszerűség és kényszer, hiszen ma istenigazából a gazdaságélénkítés egyetlen, nem elhanyagolható, hanem nagyon jelentős eszközéről beszélünk. Én azt mondom, hogy ha ebbe az irányba haladunk, akkor jó döntéseket fogunk hozni, úgyhogy tegyük meg, és támogassuk a költségvetést, mert ez is a része, és ki az, aki ez ellen felszólalna.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
