TASÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Soltész Miklós képviselőtársamnak nincs már ideje, csak egy rövid gondolat, hogy ne felejtsük el, hogy ki is hazudik egyébként. Az Orbán-kormány idején egyébként 22,6 százalékkal nőttek a nyugdíjak. (Zaj az MSZP-s padsorokban.) Az elmúlt öt évben pedig önök által 19 százalékkal növekedtek összességében. Ha tehát hazugságról van szó, még egyszer: 22,6 százalékkal nőttek egyébként '98-tól 2002-ig. (Kovács Tibor: 10 százalékos infláció mellett!) Mióta önök kormányoznak, azóta pedig 19 százalékkal nőttek.
A másik. Higgyék el nekem, hogy amikor a 2009-es költségvetésről beszélünk, és önök még mindig az Orbán-kormányról akarnak beszélni, és párhuzamot vonnak az Orbán-kormány tevékenysége és a mostani helyzet között, higgyék el, ez már nagy baj, ez már nagyon nagy gond. Ilyenkor nyugodtan lehet fordulni a kezelőorvoshoz meg a gyógyszerészhez.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban. - Keller László: Menjél!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem