GULYÁS DÉNES
GULYÁS DÉNES
GULYÁS DÉNES, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Miniszter úr jó néhány szervezetet megjelölt, olyanokat, amelyek akartak együtt gondolkodni. Kérem önt, hogy az előttünk álló rövid időszakot, amíg erről a törvényről vitázunk, tekintse akkor is együttgondolkodásnak, ha a véleményem bizonyára sokban különbözik majd az önétől, illetve a kormánypárti képviselőkétől. Ugyanakkor remélem, hogy nem csak az ön által felsorolt, a törvény megszületését támogató művészek számítanak az ön szemében kiemelkedőnek; ezt a törvényt ellenző művészek nevében mondom.
Néhány szó a törvényjavaslatról, bár az idő nagyon rövid. A célok között szó sem esik a művészekről, a művészekkel kapcsolatos állami viszonyról, így az sem érthető, hogy a művészek sajátos foglalkoztatási szabályainak mi a célja. Egyébként a művészek a legnagyobb vesztesei szerintem a törvénynek, semmiféle munkajogi védelemben nem részesülnek ezentúl, így a kirúgás veszélye nélkül érdekeiket sem tudják védeni. A művészeti élet szabadsága mint törvényi cél véleményem szerint lózung. A törvény semmiféle önrendelkezési, önszabályozási jogot nem ad a művészeti szervezeteknek. A törvény az alapelveknél semmitmondó rendelkezéseket tartalmaz, a tényleges alapelvek nincsenek lefektetve, például a művészi hivatásgyakorlás védelme, a támogatási elvek s a többi.
Az előadó-művészeti tanács a törvény szerint tanácsadó testület, mégis részben miniszter kéri fel a tagjait, részben delegáltakból áll. Ez fából vaskarika. Ha tanácsadó testület, akkor csak a miniszter kérje fel a tagjait, ha pedig érdekegyeztető testület, akkor csak delegáltakból kellene állnia. Így az egész tanács teljesen felesleges, a miniszter jelenleg is azt kér fel véleményezésre, akit akar. Formalizált testület, sőt véleményem szerint még uniformizált is.
A támogatási kategóriák és így a támogatások mennyiségi elv alapján kerülnek meghatározásra, márpedig egy színház nem attól jó, hogy sok előadást tart. A másik szempont a fizető nézők száma, pedig a törvény az egyébként meg nem határozott tömegkultúra ellen kíván fellépni. Persze fontos, hogy hány nézőt vonz egy előadás, de csak ez nem lehet a szempont. A szakmai minőségbiztosítási modellt a színházi szakmának kellene kidolgoznia, de ilyen joga, mint látjuk, nincs. A támogatások hasznosulásának nincs ellenőrzési mechanizmusa sem. A szakmai szervezetekre e tekintetben sem számít a törvény. Ez pedig a visszaélések, a korrupció melegágya lehet. Csak egy példa a sokból: fizető néző az is, aki 1 forintért vesz jegyet.
A törvény egyik jellemző hiányossága, hogy míg a nemzeti és etnikai kisebbségek hagyományait ápoló színházakat külön nevesíti és támogatja, addig a többségi magyar hagyományőrző színházakat egyáltalán nem említi, így persze ilyen célra nem is lehet támogatásért pályázni. Ez szerintem egyedülálló a világon. A speciális művészi foglalkoztatásokra vonatkozó szabályok művészellenesek és szerintem alkotmányellenesek is.
Néhány kis zsenge; az értelmező rendelkezések 38. pontja a zenés színpadi művet az alábbi módon fogalmazza meg: az operett, a musical, a rockopera, a daljáték és a zenés játék - ezek szerint az opera nem. 16. § (6) bekezdés: a művészeti ösztönző részhozzájárulás akkor jár zenés színpadi mű - tehát az előbbi megfogalmazás szerint - előadása esetén, ha a mű zenéjét zenekar, énekkar élő közreműködésével szólaltatják meg. Mint látjuk, az opera nem zenés színpadi mű, tehát ha a zene és az ének magnóról megy, akkor is kaphat támogatást. No comment.
De hadd ugorjak előre a preambulumra! A törvény azt a felismerést fogalmazza meg, hogy az élő és jelen idejű előadó-művészeti alkotás olyan semmi mással... s a többi, nem helyettesíthető... A lényeg ebben, amit megjegyezni szándékozom, hogy a törvény a globalizáció és a tömegkultúra káros hatásaival szemben védi a magyarországi előadó-művészetek, a színház, a tánc- és zeneművészet művelését és fejlesztését. Kérem, egyáltalán nem védi; a törvény egyetlen rendelkezése sem védi meg a magyar előadóművészeket a tömegkultúra hatásaival szemben, sőt néhány része kifejezetten a tömegkultúrát, több pontja a populáris kultúrát részesíti előnyben a kevéssé népszerű műfajokkal szemben. Lehet, hogy ez nem baj vagy nehezen védhető, de akkor ne írják le, ami nincs a törvényben, arról ne beszéljünk. A színház-, tánc- és zeneművészet sokszínűségének és értékeinek gyarapítása az előadásoknak, koncerteknek a közönség széles rétegeihez való eljuttatása. Erről sem szól a törvény egyetlen paragrafusa sem, pedig nagyon kellene. Szükség volna egy olyan paragrafusra, amelyik arról rendelkezik, hogy a költségvetési támogatás bizonyos százalékát színházi előadások - operák, koncertek - televíziós közvetítésére fordítják, mégpedig országosan fogható közszolgálati csatornákon. Azt hiszem, csak öt perc áll a rendelkezésemre, ugye, elnök úr?
