DR. KÓKA JÁNOS
DR. KÓKA JÁNOS
DR. KÓKA JÁNOS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy szerencse, hogy a politikát nem a futball szabályai szerint játsszák, mert ha így lenne, akkor a meccsnek már vége lenne. Az elmúlt hetekben ugyanis Magyarország tucatnyi sárga lapot kapott. Lehet a bírót szidni, lehet a szabályokat okolni, lehet a pályát, a labdát felelőssé tenni, de azt javaslom, hogy ehelyett maradjunk egy kicsit diszkréten csendben, és örüljünk, hogy még játékban lehetünk.
Aki például tegnap nyomon követte a nemzetközi pénzpiacok mozgását és a Budapesti Értéktőzsdén történteket, tisztában van vele, hogy a felelősségünk ma még nagyobb, mint tegnap volt. A külföldi tőzsdeindexek világszerte barométerként jelzik, a válság még nem érte el mélypontját. Nouriel Roubini professzor az Egyesült Államokban - ő volt az, aki megjósolta a gazdasági világválságot - arról beszél, hogy az amerikai tőzsdeindexek a következő időszakban akár tovább is feleződhetnek. Tegnap zuhant a Dow Jones, zuhant a Nasdaq, zuhant a Standard & Poor’s, természetes, hogy ilyen körülmények között a BUX-index is meredeken esett. Tegnap több mint 10 százalékot veszítettek értékükből az OTP- és a MOL-részvények, holott mindkét cég helyzete stabil, egyikük sem került tegnapra rosszabb állapotba, mint amilyenben tegnapelőtt volt. Az Index portál kedden beindított elbocsátásszámlálója már kétszer-háromszor magasabb értéket mutat, mint két-három nappal korábban.
Tegnap a kormány ismét lépéskényszerbe került, és megállapodott a Bankszövetséggel arról, hogy az ország számára biztosított nemzetközi hitelkeret terhére hitelforrásokat szabadít fel a hazai pénzintézmények számára. Elmondhatjuk, hogy ez helyes lépés volt. Hiba lett volna tovább várni ezzel a lépéssel, még akkor is, ha egyes bankok siettek bejelenteni, hogy nem kívánják igénybe venni ezeket a forrásokat. Értsük meg ezeket a történeteket! Magyarország ismét arra kényszerült, hogy a pénzpiacoknak megpróbálja bizonyítani, képes megbirkózni a válság hatásaival. A baj nem a magyar cégekkel, hanem inkább a világgazdasági környezettel van - meg persze a magyar állam szerkezetével, a magyar állam terjedelmével, a magyar költségvetés belső viszonyaival. A kormány az utóbbi hetekben sokadszor került olyan lépéskényszerbe, ami olyan döntésekhez vezetett, ami korábban még szükségtelennek tűnhetett.
Ha bárki azt gondolta volna - üljön akár ellenzéki, akár kormánypárti oldalon -, hogy a helyzet elindult a konszolidáció irányába, nos, az a képviselő nyilvánvalóan tévedett. Tegnap ugyanis ismét bebizonyosodott, még messze nem értük el a mélypontot, sem a világban, sem Magyarországon. El kell fogadnunk a tényt, hogy messze még az alagút vége. Még nem látszik a kijáratnál megcsillanó fény.
Hadd idézzek, tisztelt képviselőtársaim, egy régi bölcsességet újra: ha nem tehetjük, amit akarunk, akkor azt kell akarnunk, amit tehetünk. Ma ez a politika feladata: azt tenni, amit tehetünk és azt akarni, amit lehet. Meg kell értenünk, hogy vége a politikai kívánságműsornak. Vége a felelőtlen néppárti ígérgetésnek. Minden egyes rossz mondattal kárt okozunk Magyarországnak; nemcsak politikai ellenfelünknek, nemcsak a másik oldalnak, hanem magunknak, mindannyiunknak. Kérem, higgyék el, minden egyes vélt vagy valós politikai előnyszerzés motiválta verbális kirohanással magunk alatt vágjuk a fát, azt a fát, amelyen mindannyian ott ülünk: az ellenzék és a kormánypárt is; konzervatívok, liberálisok és szocialisták; a szakszervezetek és az érdekképviseletek. És nem mellesleg, ezen a fán ott kucorog még rajtunk kívül tízmillió magyar ember.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kifogások ideje lejárt. Az elmúlt hetekben óriási divat lett a kapitalizmus végéről okoskodni. Nagy a konjunktúrája azoknak, akik a szocializmust az erős, gondoskodó állam képében csempésznék vissza. Az egyébként ádáz harcot folytató jobb- és baloldal prominens képviselői hirtelen együtt ostorozzák a piacgazdaságot, a szabadkereskedelmet. Persze, mindenki hozott anyagból dolgozik. Van, aki szerint természetesen erről a válságról is a New York-i brókerek és pénzemberek tehetnek. Vannak, akik odáig is elmennek, hogy akár származási alapon is azonosítják ennek a válságnak az okozóit. Ezt az érvelést már hallottuk pár évtizede, és köszönjük, nem kérünk belőle. 1944-ben világosan láttuk, hogy az ilyen érvrendszer hova vezet.
Mások diadalmasan temetik a neoliberalizmust, már a kapitalizmus utáni világrend modelljén töprengenek, és izgatottan kutatnak a könyvespolcaikon Marx Tőkéje után. Szabad országban élünk, természetesen mindenki azt mond és azt gondol, amit akar, nem is muszáj szeretni a kapitalizmust. Sőt, azt sem kell gondolni, hogy tökéletes és hibátlan.
(9.30)
De a demokráciáról is tudjuk, hogy nem az, mégsem sírunk diktatúra után, márpedig a kapitalizmus nélkül nincs demokrácia, és általában demokrácia nélkül sem igen van kapitalizmus.
Tudjuk, hogy nem ez a mostani a piacgazdaság első válsága, és az is biztos, hogy nem is az utolsó. Nincsen állandó, nincsen töretlen fejlődés, és bizony még a tőzsdeindexek sem nőhetnek az égig. Kedden is elmondtam, most is szívesen megismétlem: a kapitalizmus, köszöni, jól van; belázasodott és köhög is kicsit, de hamarosan meggyógyul, éppúgy, mint az eddigi összes válságidőszakot követően. Megtanulhattuk, hogy a recesszió elmúltával a gazdaság talpra áll, a piacok korrigálnak, és beindul a növekedés.
Ha valamiről, ha valakiről, akkor Magyarországról biztosan elmondhatjuk: nem a túl sok kapitalizmus ártott meg neki. Nem a kapitalizmusból, nem a piacból volt túl sok, hanem éppen ellenkezőleg, annak a korlátozásából, az államból, az adóemelésből, az osztogatásból, az eladósodottságból.
Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Említettem már, a kifogások ideje lejárt. Ez nem frázis, sajnos ez az igazság. Hogyha a Fidesz cinikus politikai önérdekből nem kampányol a vizitdíj és a kórházi napidíj ellen, ma a költségvetés jobb helyzetben lenne. Ha a Fidesz nem akadályozza meg másodszor, hogy Magyarországon igazságos egyetemi tandíj legyen, akkor még néhány tíz milliárddal több lenne a kasszában. (Dr. Hargitai János: És kevesebb a családi kasszákban! - Kontur Pál közbeszól.) Akkor talán nem kellene ennyire hozzányúlni a nővérek 13. havi béréhez. (Kontur Pál közbeszól.)
Ha a szocialisták kitartottak volna a szükséges reformok mellett, és a miniszterelnök a népszerűségi mutatókra pislogva nem bugyolálta volna őket be bársonyba, akkor kevesebb veszteséges vasútvonalunk lenne, akkor nem kellene ma 200 milliárd forintot beleönteni egy majdnem működésképtelen vasútba (Keller László: Csak 190-et!), és több maradna a kasszában, és akkor talán ma nem kellene hozzányúlni az életüket kockáztató tűzoltók béréhez. Vagy hogyha a kormány eldöntötte volna, hogy hozzányúl a családi pótlék rendszeréhez, hogy ne kapjanak Magyarországon a leggazdagabbak is alanyi jogon járó, adómentes családi pótlékot, akkor ma talán nem kellene hozzányúlni a tanárok 13. havi béréhez. És hogyha a minisztériumok gazdálkodásában, tisztelt képviselőtársaim, az utóbbi húsz évben bármikor sikerült volna rendet tenni, sikerült volna végignézni az állam közfeladatait, akkor lehet, hogy ma nem kellene hozzányúlni a rendőrök 13. havi fizetéséhez sem.
Olyan ez, tisztelt képviselőtársaim, mint egy bukás. Hogyha nem tanultunk év közben, akkor kénytelenek vagyunk nyáron pótvizsgázni. Ilyenkor minden diák azzal szokta magát vigasztalni, hogy sebaj, Einstein is megbukott matekból, mégis Nobel-díjas lett. Szép történet, csak az a baj, hogy egyetlen szó sem igaz belőle. Einstein ugyanis jó matekos volt, már 14 éves korára elsajátította a differenciál- és integrálszámítást, a legenda tehát hibás, Einstein igenis jó tanuló volt, csak akkoriban más volt az osztályozási rendszer: az 1-es és a 2-es volt a jó jegy.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azért gyűltünk ma itt össze, nem túl sokan ebben a teremben, hogy a költségvetést megalapozó törvényekről vitázzunk. Amilyen eredményeket ezek a törvények kiadnak, azok a számok jelennek majd meg a költségvetésben. Egy nagyon érdekes kettősség, hogy amikor a költségvetés számairól beszélünk, sokszor azt halljuk kormányoldalról, hogy ezek a kifogások nem ide tartoznak, hiszen a mögöttük lévő törvények határozzák meg, hogy milyen bevételi, kiadási sorokhoz juthatunk el. Hát akkor vegyük komolyan a mai napot! Hiszen a mai napon dől el, a mai napon vezetjük föl azokat a döntéseket, amelyek ahhoz vezetnek, hogy kiadási oldalon kisebb számok szerepelhessenek a költségvetésben, és ráadásul a kisebb terjedelmű állam jobban költse el az adófizetők pénzét. Komoly ez a felelősség, és a kormányon van a felelősség elsősorban.
A másik tipikus mondat, tisztelt képviselőtársaim, amit kormányoldalról hallunk, hogy ezekhez a törvényekhez az ellenzék nyújtson be módosító javaslatokat, hogyha nem tetszenek neki. Álságos és hamis! Azért álságos és hamis, mert csak azokhoz a törvényekhez és azon törvényeknek csak azokhoz a szakaszaihoz tudunk módosítókat benyújtani, amelyeket a kormány a saját szándéka szerint megnyitott. (Dr. Hargitai János: Így van!) Amelyeket nem nyitott meg, mert úgy gondolta, hogy nincsen szükség módosításra, úgy gondolta, hogy ezeken a pontokon nem kell beavatkozni, azokkal mi, ellenzéki képviselők nem tudunk mit csinálni. Mondjuk tehát ki: a költségvetést megalapozó törvények tárgyalásának megkezdésekor a kormányé a felelősség, hogy olyan törvényeket rak-e le a parlament asztalára, amelyek segítik a versenyképességet, a növekedést, a vállalkozásokat, amelyek közelebb viszik Magyarországot az eurózónához, amelyek túlélhetővé teszik a válságot, és amelyek lehetővé teszik, hogy amikor a vihar elvonul, és letisztul a kép, akkor Magyarország a régióban ne a legutolsó pozícióból induljon újra.
A válság során a világ értékelte az elmúlt évek politikai teljesítményét, és Magyarország elbukott ezen a vizsgán. Megmérettettünk, és könnyűnek találtattunk. Az írás évek óta ott van a falon, most is ott van, és ha nem térünk észhez, újra bukás lesz a vége. Már persze hogyha nem akarunk évet ismételni, elveszíteni megszokott helyünket, tartósan parkolópályára kerülni, és végleg lemaradni, no nem a legfejlettebbek, nem Anglia vagy Hollandia vagy Németország, hanem regionális versenytársaink, Szlovénia, Szlovákia, Csehország, Románia mögött. Őket is sújtja a válság, de a jegybanki alapkamat náluk harmada-negyede a miénknek. Náluk is csökken a növekedés, de nem lesz negatív előjelű.
Olyan törvényekre van szükség a költségvetés kapcsán, ami lehetővé teszi Magyarországon a gazdasági növekedés bizonyos mértékű visszaállítását vagy legalább a visszaesés visszafogását, ami lehetővé teszi a jegybanknak a mielőbbi radikális kamatcsökkentést, és ami Magyarországot közel viszi az eurózónába való belépési lehetőséghez. Az előttünk lévő költségvetés az elmúlt hetekben előnyére változott, azért, mert a válság hatására olyan kényszerek jelentek meg, amelyeket már jó ideje meg kellett volna lépnünk, csak a politika soha nem érzett önmagában versenyképességi, növekedési oldalról a gazdaság szereplőinek nyomása miatt elegendő kényszert. Most itt van a kényszer. Sokan azt mondták, hogy nekünk Mohács kell ahhoz, hogy változtatni tudjunk. Ma sokan azt mondják: nekünk Mohács kellett.
Hogyha komolyan vesszük ezt a lehetőséget, hogy most tudunk változtatni, ha máshogy nem, kényszerek hatására, akkor Magyarországnak az előttünk lévő költségvetésben is ilyen változtatásokra van szüksége. A jelenlegi formában, súlyos korrekciók nélkül ez a költségvetés nem szolgálja Magyarország érdekeit. A költségvetés nem segíti a magyar vállalkozókat, nem segíti a munkahelymegtartást. Az SZDSZ úgy véli, a költségvetésben kevesebb fűnyíróelvre és több valódi reformra van szükség: államháztartási reformra, szerkezeti átalakításra, adóreformra, a közfeladatok felülvizsgálására. Ezek elmaradására ment rá, tisztelt képviselőtársaim, idén áprilisban a koalíció. Nagyon szeretnénk, hogyha nem menne rá egy ország.
Ezekre az intézkedésekre persze nem csak a válság miatt van szükség, ezeket válság nélkül is meg kellene tenni. Ma kevesebb a mozgástér adócsökkentésre, mint néhány héttel ezelőtt; igaz, a kormány a krach előtt sem nagyon lelkesedett érdemi adócsökkentésért. Tudjuk, hogy most nem lehet akkora az adócsökkentés, nem lehet olyan terjedelmű az adóreform, amekkorát szerettünk volna, de hogyha nem lesz semekkora, az nagy hiba lenne.
Az előttünk fekvő törvénytervezet tele van olyan ügyekkel, amelyeknek semmi közük a válsághoz, de ezeket is meg kell oldani. Én belátom, hogy nagyon sok ponton jó irányba halad a mostani javaslatcsomag. Hozzányúl például a családtámogatáshoz - de nem teszi igazságosabbá azt. Továbbra is mindenki, a leggazdagabbak is alanyi jogon, adómentesen kaphatnak családi pótlékot. Hozzányúl a számviteli törvényhez is - de nem egyszerűsíti a számvitelt. Hozzányúl a civilek finanszírozásához - de nem teszi átláthatóbbá, igazságosabbá a civilfinanszírozást.
(9.40)
Hozzányúl a nyugdíjkorrekcióhoz, de nem határozza el azokat a nyugdíjreformokat, amelyekről mindannyian tudjuk ebben a teremben - nemcsak ma néhányan, akik itt ülünk, de akik hétfőnként itt ülünk közel 386-an -, hogy szükség van ezekre a reformokra, hogy Magyarország finanszírozható maradjon. És hozzányúl az adózás rendjéről szóló törvényhez is, de nem teszi ügyfélbarátabbá az adóhatóságot. Az adóhatóság viselkedésén jottányit sem változtat, nem kódolja azt, hogy az adóhatóság szolgáltató legyen, amelynek a feladata nem az, hogy sanyargassa a cégeket, hanem hogy beszedje a jogos adót. Nem teszi egyszerűbbé az adózást, nem teszi átláthatóbbá a környezetet.
Nem azért kell adóegyszerűsítés, nem azért kell csökkenteni a vállalkozók adminisztratív terheit, mert New Yorkban esett a Dow Jones, hanem azért, hogy ne fojtsuk meg a cégeket. Egyszerűen nem mondhatunk le az adóreformról, hiszen az egyszerűbb adózás, a bürokrácia lenyesegetése még csak nem is kerülne pénzbe. Azért kell ezt tennünk, hogy egy EU-tagállam ne legyen olyan, mint Abszurdisztán, ahol az APEH a saját maga által kiadott állásfoglalásokat sem fogadja el.
Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan törvényt kell elfogadnunk, amely kötelezi az adóhatóságot, hogy ha egy állásfoglalást kér egy adózó, akkor azt nyolc napon belül kapja meg, és utána a kiadott állásfoglalás legyen kötelező az APEH-ra nézve, és legyen bizonyító erejű az adóeljárásokban. Ezt nevezem én érdemi változásnak, érdemi, adófizetőt segítő változásnak.
Nem azért kell csökkenteni a foglalkoztatók terheit, mert rosszul alakul a Nikkei-index Japánban, hanem azért, hogy megérje Magyarországon munkahelyeket teremteni.
Nem azért kell államháztartási reform, mert a londoni elemzők vagy az IMF ezt követelik, hanem azért, mert tűrhetetlen, hogy a magyar közhivatalok nem tartják be az ügyintézési határidőt, mert nem válaszolnak azoknak a cégeknek és polgároknak, akiknek az adójából működnek, és mert a költségvetés zárszámadásának ellenőrzése eltérő módszerek mentén zajlik, és hovatovább áttekinthetetlenné válik.
Nézzük meg, mit tudunk csinálni a hivatali ügyintézéssel, a bürokratikus packázással! Azt javaslom, képviselőtársaim, hogy fogadjunk el egy szabályt, ahol a hivatali ügyintézéseknél megfordítjuk a felelősséget. Ne az ügyfél rohangáljon a közhivatalok kegye után, hanem a közhivataloknak legyen kötelességük a számukra rendelkezésre álló határidőn belül reagálni az ügyfél megkeresésére. Ha nem teszik, akkor az ügyfél kérvénye, igénye, beadványa legyen elfogadottnak tekinthető. Legyen mostantól az állami és önkormányzati hivatal kockázata az, hogyha nem válaszol határidőben az ügyfelek igényére.
És nem azért kell felülvizsgálni az állami közfeladatokat sem, mert esett a MOL-részvények árfolyama, hanem azért, mert Draskovics miniszter úr vezetésével az állam több mint kilencezer közfeladatot azonosított két éve. Sok esetben teljesen feleslegesen működnek ezek az intézmények, amelyek ezeket ellátják. Hogyha rendet tudnánk ebben tenni, 200-300 milliárdot takarítanánk meg; többet, mint amennyit ma a kormány a nyugdíjakon és a 13. havi béren akar megspórolni. Nagyon kérem a szocialista képviselőtársaimat, legalább a saját minisztereiknek higgyenek.
És nem azért van szükség költségvetési plafontörvényre, mert Amerikában több autógyárat bezárnak, erre Magyarországnak van szüksége. Ugye világos, hogy nem nekünk, nem egy pártnak, hanem Magyarországnak van szüksége euróra is, amely egy vizsga, amely arról szól, hogy Magyarország képes alacsonyan tartani az inflációt és tisztességesen gazdálkodni az adófizetői pénzével.
Tisztelt Képviselőtársaim! A különleges helyzetek különleges megoldásokat igényelnek. Mi, liberálisok nem akarjuk kivágni magunk alatt a közös fát. Nem abban vagyunk érdekeltek, hogy fuldoklás közepette is mosolyogva nézzük, hogyan süllyed el a közös hajónk, amelynek oldalát az előbb lékeltük meg közösen, lelkesen. A következő időszakban is bármelyik parlamenti párttal hajlandók vagyunk egyeztetni annak érdekében, hogy sikeresen minimalizáljuk a nemzetközi krach hatásait. Ha csak kommunikációs csatákat akarunk nyerni, akkor adott esetben az egész ország elveszítheti a háborút.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket.
