DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Többen elmondták már a mai napon, és azt hiszem, igazuk is van, hogy elég sajátságos helyzetbe kerültünk. Az Alkotmánybíróságnak kétségkívül igaza volt abban, amikor azt mondta, hogy egy költségvetés kapcsán nem lehet mindenféle szaktörvények oda nem illő rendelkezéseit megváltoztatni, és ezzel a parlamenti logika értelmében kormánypárti képviselőket arra késztetni, hogy megszavazzanak a költségvetéssel együtt olyasmiket is, amiket szívük szerint nem szavaznának meg, ellenzéki képviselőket pedig arra, hogy a költségvetéssel együtt leszavazzanak olyanokat is, amiket szívük szerint megszavaznának. Mindazonáltal ez mégis azt a furcsa helyzetet állította elő, hogy itt három napon keresztül vitatkozunk a költségvetésről, majd negyedik napon a költségvetést megalapozó törvények jórészt technikai jellegű módosításain olyan sok vitatnivaló már nincs, ezért tulajdonképpen folytatjuk az előző napi költségvetési vitát. Ez történik itt most is, és engedelmükkel sajnos én is ezt leszek kénytelen folytatni, amikor válaszolok néhány eddig elhangzott fölvetésre.
Tisztelt Ház! Mindenekelőtt úgy látom, hogy önök a felelősség kérdésétől nem tudnak elszakadni. Ez rendben is volna, az ellenzéknek ez kétségkívül feladata, hogy ezt a kérdést rendszeresen napirenden tartsa. Csak azt tetszenek elfelejteni, hogy a magyar történelemben eleddig két Gyurcsány-kormány volt: az egyik 2004 és 2006 között volt hivatalban, a másik 2006-tól 2010-ig lesz hivatalban. Ez a két kormány gyökeresen különböző gazdaságpolitikát folytatott, önök pedig egyszerre szidják, egy szájból szidják a kettőt. 2004 és 2006 között kétségkívül - és erre majd még vissza fogok térni -, hát, meglehetősen laza fiskális politikát folytatott a kormány, és akkor még finom voltam és nőies. Ezt önök kárhoztatják, mondván, hogy az államháztartási hiány hogyan alakult, az államadósság hogyan alakult, éltanulóból sereghajtóvá váltunk, lemaradtunk, mindenki előttünk van, fénysebességgel húznak el mellettünk a szomszédaink és így tovább, nem olvasom föl az önök frázisbázisát. Majd jött a második Gyurcsány-kormány, amelyik azzal kezdte a működését, hogy ezt a laza fiskális politikát megszüntette, amelyik azzal kezdte a működését, hogy fegyelmezett költségvetést, időnként meglehetősen szigorú költségvetést nyújtott be és fogadtatott el ezzel az Országgyűléssel, azt pedig ugyanebből a szájból kárhoztatják azért, hogy elveszi az emberektől, megnyomorítja, nyomorba dönti… - ugyancsak a frázisbázis.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a két dolog egyszerre nem megy! Vagy azt kifogásolom, hogy egy kormány túlköltekezik, és akkor, mint Tatai-Tóth képviselőtársam helyesen mondta, ötpárti egyeztetés során elfogadom a plafontörvényt, és akkor levonom ennek a konzekvenciáit, és tudomásul veszem, hogy bizonyos kiadásokra ennyi jut, mert ennyi a plafon. Vagy ezt nem veszem tudomásul, és akkor az özvegyek és árvák könnyeivel jövök elő költségvetési vita kapcsán.
Tisztelt Képviselőtársaim! Felelősség ügyében az elsőként felszólaló fideszes képviselő a miniszterelnököt idézte, és kimutatta, hogy a miniszterelnök által említett négy ok a jelenlegi válság kialakulásában tulajdonképpen mind a mi hajunkra kenhető. Lássuk őket sorban!
Az egyik ilyen ok volt a devizahitelek kiugróan magas aránya, amire azt mondta képviselőtársunk, hogy de hát ki biztatta a magyar lakosságot arra, hogy devizahiteleket vegyen föl; “nagy a jólét” - mondta volna Gyurcsány Ferenc őszerinte, és ez biztatta devizában való eladósodásra a magyar lakosságot.
Tisztelt Képviselőtársaim! Gyurcsány Ferenc még miniszterelnök sem volt, csak megbízott miniszterelnökként vezette a kormányt Medgyessy Péter lemondása után, amikor egy interpellációra válaszolva megbotlott a nyelve, és ezt a “nagy a jólétet” kiejtette a száján. A következő héten napirend előtt visszatért a dologra, korrigálta magát, elmondta, hogy nyelvbotlás volt, sajnálja, azt akarta mondani, hogy növekszik a jólét, ami egyébként igaz volt, és elnézést kért érte mindenkitől. Ha önök úgy gondolják, hogy a magyar lakosság ez alatt az egy hét alatt adósodott el devizában, ami aközött telt el, hogy Gyurcsány Ferenc ezt kiejtette a száján, majd elnézést kért érte, akkor gratulálok önöknek.
A másik ilyen, miniszterelnök által említett és képviselőtársunk által visszaidézett kérdés a lakáshitelek kérdése volt. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-kormány megteremtette ezt az egész lakástámogatási rendszert. Ennek a lakástámogatási rendszernek volt néhány hibája. Az egyik hibája az volt, hogy olyan magas önrészt írt elő, amivel a családok igen jelentős része továbbra sem tudott lakáshoz jutni. Másik hibája az volt, hogy olyan magas plafont vezetett be, tehát olyan magas értékű ingatlant lehetett ebből vásárolni vagy építtetni, amely első lakás megépítésére semmiképpen nem volt indokolt. Ez a két dolog együttesen arra utalt, hogy a családtámogatási, pontosabban lakástámogatási rendszer sokkal inkább az ingatlanba befektetni szándékozók érdekeit szolgálja, mintsem az első lakáshoz jutók érdekeit. Ezeket a hibáit a lakástámogatási rendszernek a Medgyessy-kormány korrigálta.
A legnagyobb hibáját azonban, tisztelt képviselőtársaim, nem korrigálta, és ez - elismerem, és vissza is fogok térni rá - bizony hiba volt a részünkről. A legnagyobb hibája ugyanis az volt, hogy olyan finanszírozási konstrukciót alakított ki, amely a költségvetés számára vállalhatatlan volt. Ma, számtalan korrekció után még mindig, évi 200 milliárdot fizet ki a költségvetés ennek a finanszírozására. Tessék kiszámolni, mennyivel kellett volna a 13. havi nyugdíjat csökkenteni akkor, ha ez a 200 milliárd most nem terhelné a költségvetést?!
Tisztelt Képviselőtársaim! Annak idején, amikor fölmerült, hogy ezt a lakáshitelt ésszerűsíteni kellene, illetve még nem is akkor, még a bevezetése idején azt mondták önök, hogy ez a lakáshitel-konstrukció azért rettenetesen jó, mert tulajdonképpen többet hoz a költségvetésnek, mint amennyibe kerül. Önök azt állították, hogy a megnövekedett építőipari foglalkoztatáson, áfán, tudom is én, micsodákon keresztül több pénzt hoz a költségvetésnek, mint amennyibe kerül. Nagyon egyszerű lett volna ezek után a szufficites költségvetés receptje: minden magyar állampolgárnak kellett volna támogatott lakáshitelt adni, és akkor már rég az egekben lenne a költségvetés szufficitje. Sajnos, nem volt ilyen egyszerű a helyzet, tisztelt képviselőtársaim. A lakáshitelek által generált többlettermelés messze nem hozta be azt a költséget, amibe került, és még egyszer mondom, ma a költségvetésnek évi 200 milliárdjába kerül. Ez egészen biztosan nem a mi felelősségünk. Ebből csak annyi a mi felelősségünk, hogy későn számoltuk föl ezt a rendszert.
A harmadik ilyen a túlköltekezés. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a kérdésben vitathatatlan, hogy lényegesen nagyobb felelősség terheli a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormányt, mint a mai ellenzéket; nagyobb, de nem kizárólagos, hiszen a túlköltekezést már önök elkezdték 2001-ben. A 2002-es költségvetés 9,2 százalékos hiánnyal zárt, és ez bizony azoknak az intézkedéseknek a következménye volt, amelyet önök a kétéves költségvetés örve alatt és különféle trükkökkel, az államháztartásból való kivezetés trükkjeivel, de azért mégiscsak adósságok fölhalmozásával költöttek el, és amiket aztán 2002-ben a költségvetés módosításakor a parlament visszahozott a költségvetésen belülre.
(13.30)
De még egyszer mondom, minthogy önök ezt a játékot nem egészen két évig űzhették, mi viszont négy évig folytattuk ezt a gyakorlatot, ha más hangsúlyokkal is, ebben vitathatatlanul a nagyobb felelősség a jelenlegi kormányt és pártpolitikailag hasonszínű elődjeit terheli. Ebben nincsen vita közöttünk, és ezt minden alkalommal el is ismertük, tisztelt képviselőtársaim.
Ámde mi történt 2001-2006 között? A reáljövedelmek összességében majdnem 40 százalékkal emelkedtek, miközben az ezt megalapozó GDP alig 20 százalékkal növekedett. Ebben, még egyszer mondom, a nagyobb felelősség minket terhelt. De felállt-e az önök oldaláról valaki, és mondta-e azt, hogy kérem szépen, ez így nem megy, 20 százalék bővülésre nem lehet 40 százalék jövedelememelkedést alapozni?
Nem, tisztelt képviselőtársaim, önök 2006-ban a választási kampányban azt állították, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve, ami önmagában is hazugság volt, de ráadásul azt az ígéretet involválta, hogy majd ha a Fidesz kormányra kerül - szerencsére nem került -, akkor majd minden sokkal jobban fog menni, magyarán: 20 százalék ötéves bővülésre nem 40, hanem 50 százalék reáljövedelem-emelkedést fogunk lehetővé tenni.
A 13. havi nyugdíj, volt már itt róla szó: megígértük, megcsináltuk. Kétségtelenül igaz, de mondta-e valaki önök közül, hogy megérdemlik a nyugdíjasok - természetesen megérdemlik -, de ezt az államháztartás nem bírja el, tessék vele valamit csinálni. Igen, az MDF mondta, a többiek nem mondták. A többiek lelkesen megszavazták, sőt 14. havi nyugdíjat is tetszettek ígérni 2006-ban.
Mi a helyzet az adócsökkentéssel? Megígértük az adócsökkentést, be is tartottuk 2002-2006 között, 39 százalékról 36 százalékra ment le az átlagos adóterhelés. Volt-e valaki önök között, aki azt állította, hogy a gazdaság ebben a szerkezetben nem visel el ennyi adóbevételről való lemondást, ezt nem lehet így csinálni? Nem volt. Önök további radikális adó-, illetve járulékcsökkentést ígértek a 2006-os választási kampányban.
50 százalékos béremelés: megígértük, megcsináltuk. Nem az a baj, hogy megcsináltuk, magára a béremelésre nagy szükség volt. Az volt a baj, hogy nem kötöttük össze egy olyan minőségi szelekcióval, amely a közalkalmazotti és köztisztviselői szféra létszámát egy európai átlagra szállította volna le a mostani, meglehetősen erősen túlméretezett - vagy az akkori, most már azért nem annyira túlméretezett, de még mindig túlméretezett - szintről.
Sokszor el szokták mondani, hogy az egyébként nem csapnivaló közszolgáltatásairól híres Svédországban a foglalkoztatottak 16 százaléka dolgozik a közszférában, nálunk több mint 20. Ezen változtatni kellett volna. Mondta ezt önök közül valaki? Nem. Valahányszor a közszférát érintő létszámintézkedésre sor került, önök visítani kezdtek. Akkoriban a még liberálisnak számító Magyar Hírlapban meg is jelent egy olyan bonmot, hogy a Fidesz csak azért nem az egyetlen jobboldali párt Európában, amely utálja a privatizációt, és nem örül, ha néhány tízezer közszolgálatban állót elbocsátanak, mert ott van mellette az MDF is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül idetartozik a reformok elmaradása. A mi hibánk - mondták önök, és sok tekintetben persze igazuk van -, hogy elmaradtak olyan reformok, amelyek a költségvetési kiadásokat elviselhetővé tennék. Igen, a mi hibánk, hogy ilyen reformok elmaradtak, mert nem tudtuk világosan és érthetően elmagyarázni ezeknek a reformoknak a célját. De az önök bűne, tisztelt képviselőtársaim, hogy ugyanezek ellen a reformok ellen, amelyeket, ha egyszer, ne adj' isten, kormányra kerülnek, önök is kénytelenek lesznek megvalósítani, föllázították a magyar lakosságot. Nem az a baj, hogy a magyar lakosság a vizitdíj ellen szavazott, a magyar lakosságnak ehhez joga van. Az a baj, hogy önök ezt a népszavazást kierőszakolták. Tisztelt képviselőtársaim, ez a szégyen!
Engedjék meg, hogy még egy rövid idézetet felolvassak: “A bődületes nagyságú hitelünket még megfejeltük 25 milliárd dollárral. Igaz, ami igaz, 25 milliárd dollár annyi, mint 6000 milliárd forint, jobb években a magyar költségvetés évi összege. És akkor most mi lesz? Tekintve az előzményeket és a realitásokat, talán jobban jártunk volna, ha kitör a valódi válság, a maga rettentő valóságában. Fizetésképtelenség, az ország a padlón, a forint vitrinben a millpengők mellett, csőd, ami minden rettenetes következménye mellett végre felrázta volna a magyar lakosságot. Véget ért volna ez a hat éve tartó mocsárlét, ez a dagonya, ez a látszatvilág, amelyben minden olyan, mintha.”
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az idézet a mai Magyar Nemzet vezércikkéből, Seszták Ágnes tollából való. Eltekintve attól, hogy a hitelt nem megfejeltük 25 milliárd dollárral, hiszen meglévő hitelek kiváltására vettük fel, és eltekintve attól, hogy 25 milliárd dollár nem 6000, hanem csak 5000 milliárd forint, ezektől eltekintve Seszták Ágnes azt írta itt le, amit önök is gondolnak, és amit ebben a költségvetési vitában képviseltek, csak nem merték kimondani: hogy jöjjön már végre a csőd, jöjjön már végre a nemzetközi spekulációs tőke, amely, hála istennek, eltakarítja az utunkból ezt a Gyurcsányt, és mindegy, hogy ennek mi a következménye, mindegy, hogy milyen árat fog érte fizetni az ország, de akkor majd végre mi jöhetünk, és érvényesül az egyetlen szerintünk való igazság, az, hogy Orbán Viktor alakít kormányt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök minden felszólalása ebben a logikában mozgott. Az önök minden felszólalása arra irányult, hogy ezt a helyzetet mielőbb elérjék. Nem fog önöknek sikerülni!
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
