DR. MAGDA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. MAGDA SÁNDOR
DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Parlament! Már évszázadok óta tudjuk, hogy a mezőgazdaság két tényező függvénye: döntően az időjárásé és a piacé. Ha a kettő együtt segíti a gazdálkodót, akkor a szakmaiság sokat tehet annak érdekében, hogy eredményesek legyünk.
2008-ban az agrárium több ágazatában megtapasztalhattuk, hogy a tavaszi időszakban az eső, majd a nyári időszakban a hűvösebb periódusok a növényeknek és a kertészeti termékeknek nem kedveztek.
(15.30)
A szőlő esetében tájanként igen eltérő volt a 2008-as időjárás. Az átlagosnál csapadékosabb volt a tavasz, és csak gondoljunk arra, hogy a nyár kezdetén Pannonhalma, Balatonboglár, Bükk vagy a kunsági borvidék részéről is igen jelentős jégkárokról kaptunk jelentést. Ezzel együtt aki gazdálkodik, tudja, hogy egy erősebb jégverés után a gazdálkodó költségei úgy emelkednek meg, hogy tudatában van annak, hogy az az évi termést már nem tudja növelni, hanem a jövő évi termés érdekében kell, hogy minden védekezést elvégezzen. Így voltunk ezzel a peronoszpóra elleni védekezésnél is. Mégis 2008 nyarára, nyár végére azt tapasztaltuk, hogy egy közepesnél magasabb terméssel számolhatunk a szőlőágazatban, legyen ez Magyarország bármelyik borvidéke. Sőt október első napjaiban azt is elmondhatjuk, hogy a nyári betakarítású növények után a késő őszieknek gyönyörű szép savai vannak. Tapasztaljuk, hogy a többlettermésnél viszont felvásárlási problémák vannak. Felvásárlási problémák, mert gyakorlatilag csökkent a piacunk, és nőtt az import. Az import növekedését, úgy látjuk, hosszú távon sem tudjuk megakadályozni.
Mégis azt kérnénk a minisztériumtól, és azt javasolnánk, hogy egy összefogott ellenőrzéssel mindent tegyen meg azért, hogy csak az eredetvédett és származási bizonylattal rendelkező termékek kerülhessenek a polcokra.
A szüret problémái felvetik egyben azt is, hogy ott, ahol integráció van, magasabb árat tudnak kínálni. Ezért azt kérdezem az államtitkár úrtól, hogy ez évre a minisztériumnak milyen intézkedései vannak még a szürettel kapcsolatosan, és mi várható az ágazatban ez évben és a jövőt illetően. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem