LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A tévénézők már jól ismerik a napirend előtti hozzászólások szokott koreográfiáját: elmondja a miniszterelnök a magáét, utána az ellenzéki frakciók némelyike hevesen rálő, majd én gondosan kivárom a pillanatot, megnyomom a gombot, és megpróbálok erőmtől vagy szellememtől függően visszalőni. Ez egy ismert koreográfia. Nyilván most is volna ilyenfajta mondandóm is.
Engedjék meg, hogy félretegyem azonban ezt a koreográfiát, mert méltatlan volna. Méltatlan volna nem hozzánk, hiszen tőlünk, politikusoktól sok minden kitelik, méltatlan volna a helyzet súlyosságához és a ránk háruló felelősséghez. Ezért a szokott oda-vissza lövögető polémia helyett most inkább köszönetet szeretnék mondani. Fodor Gábor elnök úr már utalt rá, de meg kell köszönnöm, hogy kérésünk meghallgattatásra talált. Meg kell köszönnöm, hogy a parlamenti felelősség e megnövekedett pillanatában valamennyi frakció úgy érezte, jelen kell lennie ebben a vitában. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
A gesztusok néha többet is jelentenek, mint az elhangzott mondatok. Épp ezért a gesztust fontos és biztató előjelnek tartom. Talán kérni sem kellett volna; kérni sem kellett volna talán önöket, hiszen jól emlékszem, éppen Áder János volt az, aki még házelnök korában a szokásos karácsonyi üdvözlőlapot megküldte a képviselőknek, és ő akkor az ismerten szép bibliai mottót választotta az üdvözlőlaphoz, azt, hogy “Mindennek rendelt ideje van”. Istenbizony nem azért, hogy Semjén Zsolt képviselő úr kenyerét vegyem el, és hogy az igen tiszteletre méltó II. János Pál fölött is álló tekintélyt idézzek, de ugyanebből a bibliai sorból hadd idézzem a folytatást és a folytatás egy részét: “Mindennek rendelt ideje van, ideje van a szaggatásnak és ideje van a megvarrásnak.”
Meggyőződésünk: most nem a szaggatásnak, hanem a megvarrásnak van ideje. A politikában is van ideje a versenynek, és van ideje az együttműködésnek. Jobban mondva, van ideje és helye a versenynek és az együttműködésnek is. Éles vitában kell állnunk, és fogunk is még állni az élet számos területén és számos korszakában. De most egy fontos területen, az ország gazdaságának stabilizálásában, és egy ideig a verseny mellett vagy helyett elsősorban az együttműködésre kell törekednünk. Persze, ez az együttműködés sem teheti zárójelbe a vitát. Nem az egymás nyakába borulás politikai giccséről álmodozom, mert ez a demokrácia lényegét, a többfajta véleményt tenné zárójelbe. De ezek a politikai viták, amelyeket most fogunk folytatni, reményeim szerint mások.
(14.10)
Mert ezeknek a vitáknak már nem elsődleges célja csak az, hogy felmutassuk az egymással ellentétes politikai filozófiák és pártarculatok lényegét, nem csak az, hogy érzékeltessük a választókkal a különbséget, és azt, ami egyébként helyes gondolat, hogy mindig többfajta alternatíva van. Ezeknek a vitáknak már a célja az, hogy a többfajta alternatíva felmutatása után legalább is a többségünk megtalálja a közösen követhető alternatívát, a közösen követhető utat.
Nyilván mások az országban azok, akik Orbán Viktorra hallgatnak, mások azok, akik Gyurcsány Ferencre, mások, akik Dávid Ibolyára vagy Fodor Gáborra, de mindnyájunkra hallgat valaki, és ez mindnyájunk felelősségét jelenti, hogy akik ránk hallgatnak, szintén ne az indulatok nyelvére, hanem az érvek nyelvére hallgassanak.
Van egy első lépés. Első lépésként mi, a szocialista frakció tagjai azt szeretnénk, hogy ne szívjuk el előre a levegőt a nemzeti csúcs értelmes vitája és az azt követő és kísérő parlamenti vita elől; adjunk módot mindnyájunknak arra, hogy végiggondolhassuk, újradefiniálhassuk eddigi pozícióinkat, és ne vonjuk el egymás energiáit a szokásos pártcsatározásokkal. Ezért mi, a szocialista frakció tagjai ezekben a napokban nem kívánunk olyan megszólalást tenni, olyan sajtótájékoztatót tartani, ami a politikai csörte része, ami a politikai pártcsatározásokat inkább élesíti, mint tompítja. Mi, legalábbis a magunk számára ezekre a napokra kiadtuk a parancsot: tüzet szüntess! Ez nem a vita felfüggesztése, hanem éppen az értelmes vita lehetőségét kívánja szolgálni. Tüzet szüntess! - mondtam, mert ha már tűzről van szó, akkor inkább egy másik fajta tűzzel kell foglalkoznunk, megfékezni, ha lehet, eloltani azt a tüzet, ami most közös házunkat, közös hazánkat, közös vagyonunkat, közös értékeinket fenyegeti.
Három dolgunk is van ennek a tűznek a megfékezésében. Az elsőn vagy az első egyik szakaszán remélhetőleg túl vagyunk; meg kell védeni magunkat az ilyen helyzetben mindig feltámadó spekulációs törekvések ellen. Ehhez azonnali lépések kellettek, ez valóban a kormány dolga, senki sem háríthatja ezt át. A kormány és a Nemzeti Bank közösen vissza is verte az önök támogatásával és egyetértésével az első támadást.
A második feladatunk már nemcsak a spekulánsokkal, hanem a tőlük talán független pénzügyi válsággal is foglalkozik. Nyilván hívjuk ezt akár a pénzügyi válság oldalszelének, akár a főáramának, de el kell érnünk, hogy ez ne veszélyeztesse a magyar betétesek spórolt pénzét, a magyar vállalkozások mozgásterét. Erre még persze az ország szegényebb fele azt mondaná - hallottam is ilyet, én is kaptam ilyen telefont -, hogy nekem azután semmi megtakarításom, semmi spórolt pénzem, ez itt most a gazdagok problémája, a bankoké, és azoké, akiknek van mit félteni.
De a harmadik feladatunk már az ország szegényebb felére is vonatkozik. Mindig fennáll a veszély, a kollégák mind utaltak rá, hogy a pénzügyi válság gazdasági válságba csap át, ami már a spórolt pénzzel nem rendelkezők munkahelyét, már nemcsak a bankokat és a középosztályt, hanem a kisegzisztenciákat is fenyegeti. Nem véletlenül emlegetik, hogy az 1929-es világválság is - adja Isten, hogy ne kelljen rá többet emlékeznünk - egy 1929-es tőzsdeválsággal kezdődött.
Mind a három feladatnak, a spekuláció megfékezésének, a pénzügyi válság hatásai mérséklésének és a komolyabb gazdasági válság elhárításának egy kulcsszava van, ez a kulcsszó a “védelem”, a magyar forint védelme, a magyar vállalkozások védelme, a magyar gazdaság védelme, a magyar emberek, családok, a magyar munkahelyek védelme.
Minden családban tudják, ilyenkor bespájzolni szoktak. A szó konkrét és jelképes értelmében ez a spájzolás, ha úgy tetszik, a politikai vitáink félretételének is az ideje. A kormány nem hárítja el a védelem felelősségét, de a védelemhez többen kellünk, legalábbis ahhoz, hogy a kiépített védvonalakat ne belülről támadjuk meg. Ehhez kérek mindenkitől segítséget, ezt kérem és remélem a magyar parlamenttől és az összeülendő magyar csúcstól is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
