DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megtörténik az a törvényhozásban nálunk is, hogy jobb volna nem tenni valamit, mint ami történik. Ha tudományos fogalmat kölcsönvehetek, akkor azt mondanám, hogy a zéró több, mint a mínusz kettő. Mi most valami olyant csinálunk az elmúlt két órában, vagy nem tudom, mennyi idő alatt, ami jobb lenne, ha nem történne. Politikailag azt lehet mondani, hogy a kormány pótcselekvést csinál, mert ennek a politikai vetületét a közvélemény ismeri, és a sajtó is sokat foglalkozik vele.
Ez a kicsit tréfás bevezetés részemről úgy nyer megvilágítást és úgy válik valósággá, hogy rámutatok a törvényjavaslat koncepciós elemeire és az alkalmazást érintő vetületeire. Koncepciózusan ott látok hibát ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy a kormányzat, a bürokrácia szerepét hangsúlyozza, emeli ott, ahol a piac képes volna a dolgot kezelni. Gondoljunk csak bele röviden, termelésről és fogyasztásról van szó, valaki megtermel valamit, és másvalaki azt elfogyasztja. Ez a piaci mechanizmussal követhető, mert a termelő a felhasznált termelőeszközöket a piaci jelzések és arányok alapján alkalmazza, a fogyasztó a maga oldalán az ár és a minőség mérlegelésével hozza a döntést, és az ár maga jelzés, jeladó a termelés és a fogyasztás oldalán is. A kormányzatnak, a bürokráciának megvan az a tulajdonsága, hogy ezt ignorálja. A kormány jobban tudja - ezt idézőjelben mondtam -, a kormány úgy csinál, mintha jobban tudná.
Miről is van itt szó? A termékdíjat, amiről ez a törvény szól, vagy hogy leíró szavakkal mondjam, azt a költséget, amiről itt szó van, a piac jobban kezelné, mint a kormány. Kormányzati bevétel lesz a termékdíj ennek a törvénynek a szellemében, tehát kincstári bevétel, és majd a Kincstár csinál vele valamit. Lehet, hogy arra a célra, ahonnan származik, nevezetesen a környezet tisztasága kívánatosságának az érdekében, de lehet, hogy másra, mert hiszen a kormány mindig jobban tudja - megint idézőjelben mondtam -, hogy mire van szüksége, mik a prioritások, és elképzelhető, hogy másra használja ezeket az összegeket.
(11.10)
Ebben az összefüggésben azok a képviselőtársaim, akik adóemelésről beszéltek, bizony jól látják, jól fogták meg a dolgot. Hogy a törvényjavaslatot mégis támogatni lehet, most Orosz Sándor képviselő urat idézem, aki a bizottság előadójaként és pártjának vezérszónokaként is szólt… - de a szavai így hangzottak egyebek között, hogy “támogatni lehet”. Hát, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves képviselőtársaim, csak olyan törvényeket tudunk alkotni, amelyeket csak - hogy is mondjam - kínunkban lehet támogatni, vagy azért, mert jobb nem telik ki tőlünk? De ezt igen helyesen fogalmazta meg Orosz Sándor képviselő úr. Támogatni lehet, és valamilyen megfontolások alapján a “lehet”-et úgy döntötte el magában, hogy igenné változott, pedig ugyanúgy lehetett volna nemmé változtatni. Sőt, én éppen ezt bizonyítom.
Hogy a bürokrácia, az állam által való kezelése ennek elviselhetőbb, bizony nagy tévedés, vagy lehet, hogy még annál is rosszabb. Többe kerül az adminisztrálása, a bonyolítása és a teher nem ott jelenik meg, ahol az illetékes lenne, és a bevétel sem, a beszedés sem ott, ahol az a legkívánatosabb lenne, vagy egyáltalán kívánatos lenne.
Nagy Andor képviselőtársunk mondta, hogy ideiglenes rendszer. Tisztelt Országgyűlés, miért csinálunk mi ideiglenes dolgokat? Csináljuk úgy, hogy ne kelljen holnap vagy a jövő évben reparálni! Ha nem tudjuk, akkor gondoljuk újra. Hazamegyünk, meggondoljuk, és hazaküldjük a kormányt is vagy a törvény beterjesztőjét, legyen az a kormány vagy valaki más. (Kovács Tibor: János bácsi, ne küldjétek haza a kormányt!) Gondoljuk át! Mi lenne, ha a kórházban lévő betegre azt mondaná az operáló orvos, hogy hát, van egy ideiglenes szerszámom, műszerem, és azzal megoperállak? Hát legyen olyan, ami a tudomány állapotának megfelelő. Tudom én azt, hogy időnként törvénymódosítással foglalkozunk, de ne azért foglalkozzunk törvénymódosítással, igen tisztelt képviselőtársaim, mert már az elején sem jól csináltuk! Igen, a törvénymódosításnak helye van akkor, ha a körülmények megváltoztak, például a természet vagy a világ valamelyik másik tényezője. De azért módosítást előre bejelenteni, mert most nem tudtuk elég jól megcsinálni - tanár úr, kérem, nem végeztem el a házi feladatot, majd holnap tessék kérdezni -, ez nem az Országgyűléshez méltó hozzáállás.
Aztán olyan magyarázatokat vagy megjegyzéseket mondani, hogy ó, hát a kisebb vállalkozások mentességet kapnak, Kovács Tibor képviselő úr mondta, hát ez méltányossági szempontból jól hangzik, hiszen mindig a kicsit támogatjuk, vagy szeretjük legalábbis, ez nemes, jó dolog. De, képviselő úr, hogy az a szemét kisvállalkozástól jött vagy nagyvállalkozástól, az csak ugyanolyan ronda szemét, és ugyanolyan káros a társadalomnak. A kvalifikációknak, a mérlegeléseknek helye van, de tanácsolom, hogy ne így.
Az a fő szempont vagy klasszifikációs hozzáállás, hogy betétdíj vagy termékdíj, hát ez a lényeg lényege. A betétdíj olyan koncepció és tapasztalat, amelynek a világ különböző országaiban körülbelül 20-30-40 éves tiszteletre méltó irodalma van - Magyarországon kevesebb. Nem látom nyomát ebben a törvényjavaslatban, amit átolvastam, hogy erre utalás történik, vagy akár utalás nélkül nem érzem, hogy ennek tudatában dolgozódtak ki a javaslatok.
A betétdíj azért kívánatos - és ahol siker ez a téma szerte a világban -, mert ösztönzi a csomagolóanyag újrahasználását. Nem azért, mert a kormány előírja, és küldi a rendőrt vagy valami más hatóságot, hanem azért, mert a piaci ösztönző révén a fogyasztó, a polgár vagy a harmadik személy - ezt jogi megfogalmazásban mondom - úgy találja, hogy igen, újrahasználódik az a csomagolóanyag. Elsősorban az üvegeket, a palackokat mondom példának, mert ott a leggyakoribb és a legsikeresebb szerte a világon. Igen, az a tejes-, borosüveg vagy gyümölcslevet tartalmazó üveg egy eszköz, aztán az ital elfogyasztása után egy nemkívánatos rossz dologgá változik - kár. Közgazdasági szempontból, ha egy kicsit megengedjük magunknak a filozofálást, akkor gondolhatjuk úgy, hogy a termelés, bárminek a termelése során két dolog keletkezik: jó és rossz; a termék, ami fogyasztásra kerül, fogyasztásra hasznos és az a melléktermék, ami nem használható, hanem forgács vagy szemét - néha még a forgács is használható. Nos, ez a káros melléktermék a palack, azzá válik fogyasztás megtörténte után, ha megisszuk a tejet, a gyümölcslevet.
Nos, ez a palack, amely e szerint a gondolatmenet szerint káros, szemét, nem kell, hogy az legyen. Ha úgy áll hozzá a társadalom, hogy ez újrahasználódhat, itt jön a betétdíj ösztönző szerepe, hogy a fogyasztó nem dobja el, nem tekinti károsnak, hanem hasznosnak. Bár limitált haszna van a fogyasztó számára, de hasznos. Hogyan, képviselőtársaim? Úgy hasznos, hogy el lehet vinni valahová, ahol pénzért megvásárolják, mert annak az üvegnek értéke van, az nem szemét, ha nem szemétnek tekintjük. Tehát ha a társadalom, a kormányzás, de elsősorban a gazdasági élet úgy szervezi magát, hogy az a használt palack érték, akkor az lesz. A folyamatot ehhez meg lehet teremteni, voltaképpen nem is kell feltalálnunk, mert szerte a világon ez igen jól működik. Vannak olyan országok, sorolhatnánk Dániát vagy az Amerikai Egyesült Államok nyolc-tíz államát - az ötven közül -, ahol ez a folyamat igen jól működik.
(11.20)
A fogyasztó visszaviszi a kereskedőhöz, aki beváltja. Van olyan kereskedő, aki azt mondja, hogy ne tessék engem azzal birizgálni meg háborítani, hogy használt üvegeket kezeljek. Eladom a terméket, tessék kifizetni, aztán jónapot. Ha holnap kíván jönni, majd megint eladok újabb terméket.
A kereskedő, a közvetítő számára is profitábilissá lehet tenni azonban azt, hogy visszavegye, visszaváltsa ezt az üveget, ezt a palackot. A betétdíj az instrumentum, az az eszköz. Hogy fizetődik a betétdíj? Úgy, hogy a termék megvásárlásakor a benne lévő tej vagy gyümölcslé, bor értékéhez hozzáadódik ennek a palacknak az értéke, tehát a fogyasztó azt fizeti, de a fogyasztó számára ez nem kidobott pénz, nem kizsákmányolás, nem becsapás, mert a fogyasztó következő alkalommal visszaviszi, és megkapja azt az árat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), azt az értéket. Ez a folyamat működik, ennek az alkalmazását nem kell kitalálni. (Az elnök csenget.) - Köszönöm, alelnök úr.
Emiatt is és hasonló elgondolások alapján tanácsolom, hogy a törvény beterjesztője vegye újra kézbe, gondoljuk végig a dolgot, és csináljuk olyan jól, amire képesek vagyunk. Ez nem az.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF és a Fidesz padsoraiban.)
