DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy gondolom, hogy a termékdíjról szóló előterjesztés tárgyalásánál nem vitakérdés, hogy a mindannyiunk által elfogadott környezetvédelmi célokat kell szolgálnunk.
Ezek a termékdíjköteles göngyölegek, anyagok olyan mértéket öltöttek a jóléti társadalom felhasználása révén, amit a fenntartható fejlődés követelményeinek megközelítésében szabályozni kell. Azt hiszem, előrelépés, hogy valamennyi szereplő ezt elfogadja.
Ugyanakkor egy ilyen termékdíjról szóló törvény megállapításánál néhány alapelvben egyet kell értenünk. Az egyik ilyen alapelv az igazságosság. Kovács képviselőtársam említette, hogy milyen kivételek vannak a kistermelőkre vonatkozóan. Azt hiszem, hogy ez is valahol az igazságosság megközelítésének felel meg, ugyanakkor nagyon fontos, hogy olyan jogszabályt alkossunk, amely kivihető; tehát a kitűzött környezetvédelmi célokat olyan működési folyamatba ágyazza, ami egyszerű, megvalósítható, és nem teremt lehetetlen körülményeket.
Nagyon remélem, hogy holnap délután, amikor a szakma képviselőivel újra összeülünk ezekről a gyakorlati kérdésekről tárgyalni, ezt követően meg tudunk fogalmazni olyan módosító indítványokat, amelyekkel az esetleges kétségek eloszlathatók, és olyan alapelvek mentén módosítható, pontosítható ez az előterjesztés, amelynek révén haladunk az eredeti cél elérésének irányába. Ehhez kérem képviselőtársaim közreműködését.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem