DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló ’95. évi LVI. törvény módosítására vonatkozó T/6437. számú törvényjavaslatról beszélünk. Bár valószínűsítem, hogy ennek kapcsán a hulladékgazdálkodás néhány megkerülhetetlen kérdéséről is fogunk szólni.
Nem az egész törvény, hiszen ez rendkívül szerteágazó önmagában is, hanem lényegét tekintve ennek egy jól körülhatárolható szelete, nevesen az italcsomagolások kérdése az, amiben most a törvény módosítására készülünk, illetőleg arról beszélünk. Nem elhanyagolható az a hulladéktömeg, ami itt most napirenden van, hiszen bár különböző számítások ismertek, hiszen az eddigi vitában is több szám hangzott el, de közel 4 milliárd italpalack az, ami itt igazából kérdéses, nevesen, hogy annak mi a sorsa. Az-e a sorsa, mint nagyjából ma, nevesen, hogy durván olyan 20 százalék körüli részét valahogy szelektív módon visszagyűjtjük, és ennek egy nem feltétlenül nagy hányadát újrahasznosítjuk, vagy pedig az, hogy szemétként hosszú ideig kint van az erdőben, a mezőn, bárhol, az utcákon, a tereken, avagy tudunk-e ezen a helyzeten változtatni?
Erre azért szeretném fölhívni a figyelmet, mert miközben egyetértés mutatkozott - már a megelőző vitából is látszik - abban, hogy mire is alkalmas a mostani törvénymódosítással megváltoztatandó törvényszöveg, és ebben egyetértés van, hogy ezzel nem válik a jogi eszközök csimborasszójává, ezzel együtt is azok a radikális megoldások, amelyek azt mondják, hogy akkor most ezt úgy, ahogy van, helyezzük hatályon kívül, ennek a közel 4 milliárd palacknak a jelenleg visszagyűjtött és hasznosított mennyiségét is abba a veszélyeztetett helyzetbe sodornák, már ha ezeket a javaslatokat elfogadnánk, hogy akkor azt is hordhatná szabadon a szél. Azt gondolom, hogy ezt nem lehet bevállalni. Tehát csak olyan törvénymódosítást szabad most elfogadnunk, ami nem veszélyezteti a visszagyűjtés jelenleg is működő - most ne minősítsük - rendszerét.
A cél ugyanis az volna, hogy részben ennek a bázisán egy sokkal jobb visszagyűjtési és hasznosítási szituációt tudjunk teremteni. Ez lenne annak a törvénynek a célja, amelynek az előkészítésére vonatkozóan az államtitkár úr is kötelezettséget vállalt, hiszen erre a kormány egyébként is kötelezi. Ha most nem tudunk a végső célig eljutni egy törvénymódosításban, azért a szükséghelyzeteket meg kell oldani, nekünk az az álláspontunk.
Az előrelépés érdekében mindenképpen fontos azt az érvet is végiggondolni, hogy vajon helyénvaló-e költségvetési bevételként kezelni a jövőt illetően a termékdíjat. Meggyőződésem szerint nem. A Horn-kormány idejében elfogadott törvény azzal alkotott akkor történelmit, hogy egy olyan eszközt adott az érintettek kezébe, aminek az lett volna a lényege, hogy olyan inspirációt jelentsen a gazdaság szereplői számára, hogy lehetőség szerint ezt az úgynevezett termékdíj-kötelezettséget csökkentsük le nullára. Akkor lennénk a legboldogabbak, ugyanis akkor minden vissza lenne gyűjtve, minden kereskedelmi italcsomagolás vissza lenne gyűjtve, és nem szúrná a szemünket ez a nagy csomó szemét. Persze, nyilván ez álom, de ehhez azért jobban is lehet közelíteni, mint a jelenlegi, mondjuk, úgy 20 százalékos arány. Arról nem is szólván, hogy ezt az arányt egyébként 2011-12-re 60 százalékra kell megemelnünk, ami pedig azt mutatja, hogy a mostaninál hatékonyabb rendszerek működtetésére van szükség.
Valaki szóvá tette, talán éppen alelnöktársam a környezetvédelmi bizottságban, hogy jó, jó, de ezek nem új keletű dolgok, hiszen itt volt a kötelezettségszegési eljárás hosszú időszaka, ez is kellő időt adott volna arra, hogy ilyen irányú lépések is történjenek. Nem vitatva a megállapításban rejlő igazságmozzanatot, szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy azt az Európai Bizottsághoz címzett beadványt, amelyik a mostani módosítás lényegét tartalmazta, amire - ha úgy tetszik - Brüsszel rábólintott, még a koalíciós kormány elfogadta.
Én abban látom a mostani helyzet változását és az új törvény kialakításának egy komoly garanciáját, hogy az úgynevezett kisebbségi kormány új környezetvédelmi minisztere és környezetvédelmi vezetése a korábbiaknál elkötelezettebb a betétdíjas rendszer megvalósítása iránt. Azért gondolom azt, hogy ez így lehet, mert hiszen amikor 2005-ben módosítottuk a termékdíjtörvényt, és a kereskedelmi italcsomagolásokra vonatkozó jó néhány szabályt fölvettünk - önmagamat ismétlem, már a bizottsági többségi vélemény szónokaként, amit elmondtam -, akkor lényegében a betétdíjról beszéltünk, azt akartuk. Ehhez képest eltelt jó néhány esztendő, és e tekintetben nem történt előrelépés.
Ismervén a tárca mostani vezetését, a most induló egyeztetésben egy nagyobb garanciát látok ahhoz, hogy ez kialakítható legyen. Ha egy nap alatt meg lehetne lépni azokat az egyeztetéseket, amelyekről Nagy Andor képviselőtársam beszélt, én magam is híve lennék annak, hogy most ne toldozgassunk-foldozgassunk, erre azonban jelen pillanatban én nem látok esélyt.
A mostani módosítás indoka - erről többen beszéltek, beszéltünk - az, hogy az Európai Unió Bizottságához nem feltétlenül külföldiek, hanem magyarországi érdekeltségeik miatt odafordultak, merthogy kétségtelen tény, hogy az előző szabályozás tartalmazott némi pozicionális előnyt a magyar vállalkozások számára.
(10.20)
Döntően emiatt, és ha úgy tetszik, nem feltétlenül magyar érdekből, bár még egyszer hangoztatnám, hogy Magyarországról indulva, ez az ügy Brüsszelben ügy lett, és miközben én magam is jogászemberként hajlamos lennék elvitatkozgatni a brüsszeli értékeléssel és minősítéssel, azt is látni kell, hogy nem jó úgy egy közösség tagja lenni, hogy folyamatosan perben és vitában vagyunk. Ráadásul - őszintén szólva - néhány igazságmozzanatot mi magunk is láttunk abban, amit a brüsszeli Bizottság megállapított, mert azt gondolom, azzal egyet lehet érteni, hogy ha nincs teljes, százszázalékos teljesítés, akkor például ahhoz ne járuljon száz százalék mentesség. Többek között ezt is kifogásolta a brüsszeli Bizottság.
Saját, az érdekeltek köréből vett tapasztalatom alapján tudom mondani, hogy abban is teljes egyetértés van Magyarországon a vállalkozók között, hogy nem jó az az út, ami a belé töltött ital minőségétől - már hogy mi van benne - teszi függővé a szabályozást. A hulladék szempontjából tökéletesen mindegy, hogy abban az egyébként a mezőn heverő dobozban, palackban korábban mi volt, hiszen ettől függetlenül kell vele valamit kezdeni. Ezzel tehát egyet is lehet érteni. Megítélésünk szerint a most beterjesztett törvényjavaslat ezt megfelelően kezeli.
Nyilván nagy kérdés, hogy valóban többet vagy kevesebbet kell-e fizetni ez alapján. Elmondta államtitkár úr is, a számítások is azt mutatják, hogy szakágazatonként más és más lesz a hatás, miközben összességében, ha most nem nyúlnánk hozzá a törvényhez, a változatlan szabályok mellett jövőre több mint 12 milliárd forintot kellene az italcsomagolások után termékdíj címén befizetni, a mostani javaslat alapján 8,7 milliárd ugyanez a tétel. Ez egy jelentős különbség, de ez a jelentős különbség úgy fog kialakulni, hogy bizonyos ágazatokban ezen aránynál nagyobb arányban csökken, mások esetében, akik korábban bizonyos értelemben privilegizáltak voltak, a korábbi évhez képest növekszik a befizetés. Ez is azt mutatja, hogy ha egy rendszerbe a rendszer egészének átvizsgálása nélkül nyúlunk bele, annak bizony ilyen következményei is lehetnek, még egyszer mondom, különösen akkor, ha az előzőnél tudatosan vállalt cél volt a magyar vállalkozók egyfajta segítése.
Megjegyzem, hogy a mostani törvényben benn lévő mentességek - amelyek természetes módon meg kell hogy legyenek egy hulladékgazdálkodási eszköznél, hiszen arra kell inspirálnunk az érintetteket, hogy minél nagyobb arányban gyűjtsék vissza, töltsék újra vagy hasznosítsák újra a csomagolásokat -, a mentességek tehát bennmaradnak, ez azonban az úgynevezett de minimis támogatások kategóriájába esik, ezért az érintetteknek majd mindig figyelemmel kell lenni a de minimis támogatások eljárási szabályaira is, amikor a termékdíjmentesség igénybevételéről van szó. Erre vonatkozóan korrekt előírások találhatók a törvényjavaslatban.
Ami a jövőt illeti: őszintén szólva bízom benne, hogy a ma is látható előnyei, nevesen, hogy a vállalkozók számára összességében kevesebb a kiadás, hogy minden vitatható pontja mellett is jóval egyszerűbb adminisztráció van, valamint hogy az állam veszélyeztetettsége, már ami a kötelességszegési eljárást illeti, megszűnik, ezek alapján azt gondolom, az a felelős döntés, hogy ezt pontosításokkal, de fogadjuk el.
Nem elhanyagolható azonban, hogyan szaladunk bele majdan egy új törvény előkészítésébe. Meggyőződésem, hogy szükséges néhány alapelv betartása. Ezek közül az egyik és talán valószínűleg sokak számára a legkedvesebb a vállalkozó szabadsága. A másik, amiről leginkább a zöldszervezetek szoktak szólni, a vállalkozók környezeti, nevesen hulladékgazdálkodási felelőssége. Csak olyan szabályozás képzelhető el a jövőt illetően, amely ezt a kettőt megfelelő mixben tartalmazza.
A megelőző időszak tapasztalatai alapján meggyőződésem, hogy alapelvként kell rögzíteni, hogy nem szabad keverni a termékdíjas rendszert és a betétdíjas rendszert. Profán megfogalmazással: ha valaki úgy dönt, hogy valamely csomagolás vonatkozásában betétdíj alkalmazására szánja magát, akkor e csomagolómennyiség vonatkozásában termékdíj-fizetési kötelezettség föl se merülhessen, és viszont. Erről persze sokan polemizálnak, egyesek kötelező betétdíjról beszélnek, mások az előzőek figyelembevételével önkéntességről szólnak. Meggyőződésem, hogy abban nem lehet vita, hogy vagy termékdíj, vagy betétdíj, a kettő közül az egyik minden csomagolóanyagra kell hogy vonatkozzék, de az is fontos alapelv, hogy csak az egyik.
Van egy nagyon fontos dolog: Magyarországon hosszú-hosszú történelmi előzmények miatt a betétdíjrendszer az újratöltéssel párosodott fogalom. Ezt el kellene felejteni, nagyon fontos volna, és a fogyasztói igényeket is figyelembe vevő megoldás az volna, ha az anyagában való újrahasznosítás céljából alkalmazott betétdíjat is egyértelműen és az újratöltéssel azonos preferenciával tartalmazná majd a betétdíjas rendszer.
Mindezek előrebocsátásával, illetőleg a vitához való hozzájárulással én továbbra is szeretnék azon meggyőződésemnek hangot adni, hogy ezt a törvényjavaslatot nemcsak az általános vitára, hanem végső elfogadásra is támogatnia kell a parlamentnek.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
