NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Habár az ismétlés a tudás anyja, azért nem szeretnék megismételni sem egyetértő, sem nagyon vitatkozó álláspontokat, amelyek itt már elhangoztak. Nagyjából látszik az, hogy a parlamenti felállás működik. A kormánypártok nem túl nagy meggyőződéssel ugyan, de kiállnak a kormány javaslata mellett, míg az ellenzék meglehetősen erős meggyőződéssel ez ellen foglal állást, és mindenki abban bízik, hogy majd az utolsó pillanatban a másik jobb belátásra tér. Én erre viszonylag kevés esélyt adok, legfeljebb a többség dönt elve alapján fog eldőlni, hogy elfogadja-e a parlament ezt a javaslatot avagy nem.
Én magam úgy gondolom, hogy jobban tenné, ha nem fogadná el, ugyanis amit leginkább hiányolok, és ezt kénytelen vagyok ismételni - nem is mondom, hogy hányan mondták el -, hogy ebből a javaslatból igazából pont a környezetvédelmi szempontok hiányoznak legkínzóbb módon. Az tehát látszik, hogy kitalálta valamely nagyeszű sündisznó - valószínűleg a Pénzügyminisztériumban -, hogy hogy lehet a vállalkozásokról még egy bőrt lehúzni (Zaj az MSZP padsoraiban. - Keller László: Képviselő úr, képviselő úr!), és hogy lehet még tovább terhelni valami szépen hangzó, nagyon - hogy is mondjam - előremutató és EU-konform módon hogyan lehet tovább fejni mind a termelőket, mind a kereskedőket, és egy egyértelműen adóként működő úgynevezett környezetvédelmi termékdíjjal tovább sarcolni őket.
(11.30)
Hát ebben - mint tudjuk - a jelenlegi kormányzatnak igen gazdag a fantáziája, nagy rutinja van, és hetenként gyakorolja ezen erényét, hogy hogyan lehet az emberektől még több pénzt elvenni, beleértve a cégeket is.
Azt gondolom ugyanis, hogy ez a termékdíj… - elnézést, ha néha terminológiai hibát követek el, nem vagyok tagja ennek a bizottságnak, azért kértem szót és azért vállaltam, hogy fölszólalok, mert választókörzetemben elég sokan vannak, akik érintettek, és hogy úgy mondjam, egy kicsit kitanítottak ebben az ügyben, hogy melyek azok az igazi nagy csapdák és a nagy taposóaknák, amelyek ebben a törvényben ügyesen el vannak rejtve, amelyek miatt nem fogja azt a hatást elérni, amit leginkább el kellene érni, vagyis hogy az az irdatlan mennyiségű szennyező anyag, környezetet szennyező és igen-igen lassan leépülő; magyarul egyesek szerint évszázadok alatt következik be a polietilén palackok megsemmisülése, tehát amit szétszórnak a környezetbe, az jó néhány generáció után is ott fog maradni, tehát nem lehet arra számítani, hogy majd elemészti a természet, mint a papírt vagy fát vagy a régi, hagyományos anyagokat. Tehát mindenféleképpen az lenne a cél, hogy eleve sokkal kevesebb anyag kerüljön ki, és amibe valaha italt vagy bármi egyebet töltöttek, az lehetőleg a fölhasználás után kerüljön vissza egy olyan helyre, ahol újrahasznosítás során egy, a palackoknál kevésbé környezetterhelő termék készül belőlük, vagy netalántán, ha lehetséges, használják föl őket újra.
Node itt jön a másik csapda, amiről viszont senki nem beszél. Az újratöltés, tehát a már egyszer használt palackok újbóli megtöltése akár üdítővel, akár borral, akár sörrel, erősen kifelé haladó dolog az Európai Unióban, elsősorban környezetvédelmi szempontok miatt, bármilyen furcsának tűnik. Ugyanis egy palacknak az újrahasznosítása olyan előmunkálatokat igényel, nevezetesen: csak a legkézenfekvőbbről beszéljünk, alaposan ki kell mosni, és a higiénia feltételeinek megfelelően elő kell készíteni, ami újabb költségeket és újabb környezetterhelést okoz, hiszen az a mosószer, azok az anyagok, amelyekkel a palackot kitisztítják, valamilyen módon azok is terhelik a környezetet. Nagy tömegű, műanyagból készült eszközök, rekeszek kellenek a szállításához, és akárhogy is vigyáznak rá, ezek a palackok, műanyagból lévén - most arról beszélünk itt elsősorban - sérülnek, összevissza karcolódnak. Egy kétszer-háromszor újratöltött műanyag palackból - nem akarok itt reklámot csinálni egyik nagy multinacionális cégnek sem, de van, amelyik ezt nagy előszeretettel használja - nem sok gusztusa van az embernek már inni, úgy néznek ki, hogy rossz rájuk nézni.
Éppen ezért a nyugati világban, a nálunk szerencsésebb nyugati világban már réges-régen nem töltenek újra semmit, még a borosüveget sem, a sörösüveget sem, de a műanyag palackot aztán végképp nem töltik újra, mert többe kerül a leves, mint a hús. Arról még nem is beszéltünk, hogy azoknál a cégeknél, ahol zömében egyszer használatos palackokat töltenek, nyilvánvalóan egy teljes technológiairendszer-átépítés, a töltő, mosó, előkészítő elemekben egy teljesen új rendszer kellene, egy közepes nagyságú üdítőital-gyártó cégnél ez körülbelül másfél milliárd forintos beruházást jelent. Hiába ingatják itt egyesek a fejüket, kérdezzék meg az érdekelteket, számoljanak utána. Éppen ezért - legyenek erősek -, akinek eddig nem volt újratöltött palackja, annak ezután sem lesz, mert többszörösébe kerülne az a beruházás, az az összeg, amiből ezt meg tudnák valósítani, mint amennyit az egyébként galád módon rájuk kivetett sarc miatt be kell fizetniük a költségvetésbe.
Ügyes, hozzátenném, erre mondaná a klasszikus viccben a klasszikus állampolgár, hogy ügyes. Tehát úgy kell megszabni az összeget, hogy már ne érje meg a megkerülése, az azzal való elkerülése, hogy beruház, mert az nagyon sokba kerül, tehát inkább fizesse ki a többletsarcot. Tehát mondom, ezt feltehetően nem a Környezetvédelmi Minisztériumban találták ki, ott azért valamivel emberségesebb emberek ülnek, akik nem szeretik annyira fosztogatni a népet, mint más nagytiszteletű minisztériumok munkatársai.
Van azonban - és itt többször szó esett róla - az úgynevezett betétdíjas rendszer, ami egyébként Nyugat-Európában is nagymértékben segíti azt a célt, hogy minél kevesebb környezetet terhelő - elsősorban és itt maradjunk annyiban, hogy a műanyag palackokról, a PET-palackokról esik szó, minél kevesebb - kerüljön kiváltozatlan formában, ahogy kiürült, a környezetbe. Ez pedig a betétdíjas rendszer. Mindent az égvilágon visszavesznek, nem túl nagy áron, tehát úgy még megéri, hogy összegyűjtsék, akár a szegény sorsú emberek a mások által eldobált palackot, és azért ez nem olyan csekély mennyiség, ahogy itt hallottuk, milliárdokban mérhető mennyiségről van szó, tehát ez még csekély mértékű megélhetést is biztosítana bizonyos köröknek, hogy például összegyűjtik a palackokat, és mindent visszavesznek, és mindent újra feldolgoznak.
És itt lenne egy olyan lehetőség, amit megint csak nem vetett föl még senki szerintem, hogy ha azt ösztönözné a törvény - ez vagy egy másik, teljesen mindegy -, hogy abban legyen érdekelt a nagy kereskedelmi cég, amelyik például rengeteg üdítőitalt forgalmaz, vagy a nagy gyártó, amelyik nagy mennyiségben forgalmaz üdítőitalt, és visszafogadja a visszaváltott eszközöket, hogy olyan féltermék előállítására alkalmas, viszonylag olcsó és viszonylag könnyen telepíthető gépeket szerezzen be, mint például egy daráló, amelyik a műanyag palackot a levegővel teli térfogatának töredékére elhelyezhetővé teszi, egyszerűen ledarálja apró, olyan nagyságú szemcsékre a palackot, amit utána megfelelő technológiával újra lehet hasznosítani nem élelmiszer tárolására szolgáló palackok készítésére, mert arra még egyszer nem szabad fölhasználni, vagy lehet belőle textíliát csinálni, lehet belőle különböző eszközöket készíteni. És ezt még azok a cégek, amelyek most a másfél milliárdos beruházást biztosan nem valósítják meg, valószínűleg néhány száz milliós beruházásban - mert ez semmiképpen nem kerülne annál többe, sőt bizonyos becslések szerint még annál olcsóbban is megoldható lenne -, olyan igazoltan a palackokat újrahasznosításos, újrafeldolgozásos féltermékké való előállításában érdekeltté téve mentességet kaphatnának bizonyos ilyen állami sarcok befizetése alól, és ezzel egyébként mindenki jobban járna, mert eleve föllendülhetne az újrafeldolgozás, nem terhelnék a környezetet a százezerszámra szétdobált palackok. Magyarul, a kecske is jóllakna, meg a káposzta is megmaradna.
Tehát ennek viszont egyértelműen feltétele, hogy ez a rendszer működjön, az a fajta betétdíjas rendszer, ami például Németországban nagyon kiválóan működik évtizedek óta, hogy mindenféle palackot gondolkodás nélkül visszavesznek, adnak érte pár fillért, de ezzel együtt ez a dolog ott elég szépen meg van oldva, hírből sem lehet annyi szétdobált palackot látni az utak mellett, mint nálunk.
És végül, de nem utolsósorban egy általam rendkívül nagyra becsült és a frakciómban ülő kollégával, Bencsik Jánossal szeretnék egy elvi kérdésben vitába szállni. Itt arról szólt a történet, hogy amennyiben a betétdíjat bevezetnénk, akkor nagyon félő, hogy egyesek visszaéléseket követnének el. Most ne ragozzuk, hogy milyen visszaélésekről van szó. Úgy gondolom, ez egy rossz reflex. Tehát törvénykezni nem úgy kell, hogy rögtön azon gondolkozunk, ki hogyan fog visszaélni. A magyar ember egyébként is hihetetlenül találékony, szerintem nincs a Magyar Köztársaságnak olyan törvénye, amelyet valakik valamilyen módon, ha éppen az érdekük úgy kívánja, ki ne tudnának játszani. És aki arra törekszik és azt szeretné, hogy százszázalékos biztonsággal egy törvény ne legyen kijátszható, az súlyos hibát követ el, mert az nem mi a mi dolgunk, hanem az ellenőrzésé, és azoknak a feladata, akiknek az a dolguk, hogy a végrehajtást ellenőrizzék, és feltárják, megakadályozzák a visszaéléseket.
(11.40)
De nekem az a szent meggyőződésem, hogy azért alapvetően Magyarországon a becsületes emberek és a törvénytisztelő emberek többen vannak, mint a tudatosan törvényt kerülők. Legalább ennyi illúziónk legyen, hogy ebben az országban nem akar mindenki szánt szándékkal, és nem rögtön azzal kezdi egy új törvény meghozatalakor, hogy hogyan lehet azt kijátszani. Bár nincsenek illúzióim, vannak ilyen emberek, de ebben az esetben azt gondolom, a betéti díj és az ahhoz kapcsolódó környezetvédelmi haszon, amit itt voltam bátor taglalni, nagyobb erény és nagyobb haszon az ország számára, mint az, hogy esetleg néhányan, urambocsá, kitalálnak valamit, és egy darabig csinálják, aztán előbb-utóbb úgyis lebuknak; és helyreáll a tisztesség, és megmaradunk abban, hogy többen vagyunk, vannak becsületes emberek Magyarországon, mint akik a törvényt kerülik.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
