PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslatról a Magyar Demokrata Fórum már ismertette álláspontját, a mostani felszólalásomban egy részterületről szeretnék beszélni, amiről néhány perccel ezelőtt már Bárándy képviselőtársam is említett néhány gondolatot.
A javaslat 5. §-a a Btk. 226. §-ában leírt bántalmazás hivatalos eljárásban, a 6. §-a a Btk. 227. §-ban leírt kényszervallatás bűncselekmények előkészületét is büntetni rendeli. Álláspontom szerint e két hivatali bűncselekmény előkészülete egyrészről fogalmilag kizárt, másrészről specialitásukból adódóan nagyon nehezen értelmezhető, bizonyításuk majdhogynem lehetetlen.
Az előkészületi magatartást a Btk. az alábbiak szerint határozza meg: “Ha a törvény külön elrendeli, előkészület miatt büntetendő, aki a bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy az ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik.”
A bűncselekmény elkövetésére irányuló szándék kialakulását követően a bűncselekmény második szakasza az előkészület, ebben a stádiumban jelenik meg a büntetőjogilag értékelhető magatartás. Az előkészület még a törvényi tényálláson kívüli magatartás, éppen emiatt a Btk. eddig csak a legsúlyosabb bűncselekmények előkészületét rendelte büntetni, például: az alkotmányos rend elleni szervezkedés, hűtlenség, emberölés, emberrablás, közveszélyokozás, terrorcselekmény, közokirat-hamisítás, pénzhamisítás.
Az előkészületi magatartás két csoportra osztható. A tettekben megnyilvánuló formája, amikor az ehhez szükséges vagy az ezt könnyítő feltételeket biztosítja. Idetartozik az elkövetéshez szükséges eszközök beszerzése, például a fegyver, nyomdagép, eredeti aláírás beszerzése és a többi, de a leendő sértett mozgásának, szokásainak a megfigyelése is.
Az akarat nyilatkozatokban megnyilvánuló formája, amikor az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik. Az információ továbbítására alkalmas minden módon megvalósulhat a nyilatkozat megtétele.
(13.50)
Felhívás esetén az elkövető más személyt törekszik rábírni a bűncselekmény elkövetésére. Ajánlkozás esetén más személy felé irányuló kezdeményezéssel felajánlkozik a bűncselekmény elkövetésére. Vállalkozás esetén az elkövető a felhívást elfogadja, arra pozitív választ ad. Közös elkövetésben megállapodás estén legalább két személy felelős az előkészületért.
A büntetendő előkészületi magatartás célzatos bűncselekmény. A mindennapi élettevékenység körében, azonos feltételek mellett bárki által megvalósítandó magatartások közül csak az válhat büntetőjogi értelemben előkészületi magatartássá, amelyet a bűncselekmény elkövetése céljából tanúsított az elkövető. Az előkészület - mint konkrét bűncselekmény megvalósítása céljából végzett tevékenység - bűnösségi formája csak egyenes szándékú lehet. Az előkészület tehát a fenti részletezett magatartásoknak a bűncselekmény elkövetése céljából történő tanúsításával veszi kezdetét, és addig tart, amíg az elkövető az adott bűncselekmény törvényben meghatározott elkövetési magatartását meg nem kezdi, ezzel ugyanis a bűncselekmény már kísérleti szakaszba jut.
A második téma, a bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekményét a Btk. a következőképpen határozza meg: “Az a hivatalos személy, aki a hivatalos eljárása során mást tettleg bántalmaz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” E bűncselekmény jogi tárgya kettős, mert az államapparátus szabályszerű működésébe és a hivatalos személyekbe vetett bizalmon kívül a bántalmazott alany emberi méltósága, esetleg testi épsége is sérelmet szenved. Elkövetési magatartása a tettleges bántalmazás, amelynek a hivatali hatáskör túllépésével kell megtörténnie. A tettleges bántalmazás akkor tényállásszerű, ha a bűncselekményt az elkövető hivatali eljárása során követi el. Abban az esetben, ha a hivatalos személy jogszerű eljárása során testi kényszert vagy kényszerítő eszközöket alkalmaz, akkor a tettleges bántalmazásnak tűnő cselekményének jogellenes megállapítására nem kerülhet sor.
A bűncselekmény csak szándékos elkövetés esetén büntetendő. Elkövetője csak az eljárást gyakorló hivatalos személy lehet, részese azonban bárki. Társtettesként követi el a cselekményt az a nem hivatalos személy, aki tisztában van azzal, hogy a hivatalos személy eljárása jogtalan, de ennek ellenére a hivatalos személlyel szándékegységben részt vesz a sértett bántalmazásában. Az elmondottakból megállapítható, hogy a bűncselekmény előkészületének meghatározása aggályos.
A bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekmény kétféle módon valósulhat meg: alapvetően jogtalan módon vagy jogszerű eljárás kereteit túllépve. A jogszerű eljárás kereteit túllépve akkor valósul meg a bűncselekmény, ha a hivatalos személy hivatalos eljárásában a jogszabályi feltételek megléte esetén a jogszabályban meghatározott módon és eszközökkel fejti ki bántalmazó magatartást, de miután az intézkedése már elérte célját, a bántalmazó magatartást nem hagyja abba, azt már jogtalanul folytatja tovább.
Az elkövetéshez szükséges könnyítő feltételek biztosításának értelmezése e bűncselekmény esetén szinte lehetetlen. Maga a hivatalos eljárási keret lehetőséget ad arra, hogy a hivatalos személy megfigyeljen, adatokat gyűjtsön, a beszerzett adatokat elemezze, a körülményeket feltérképezze. Ezen magatartások elemzése nem vezethet szükségszerűen a későbbi bűncselekmény elkövetéséhez, hiszen a célzat megléte az előkészületi magatartásnál szükségszerű. Ha belegondolunk, ésszerűen hol lehet azt megállapítani, hogy a hivatalos személy az eljárása során végzett fenti cselekményeket nem hivatali kötelezettségéből végezte-e, hanem a később elkövetendő bűncselekmény érdekében.
A bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekmény specialitásából adódóan, az eddigi elkövetési esetek túlnyomó többségét is figyelembe véve a bűncselekmény elkövetésére hirtelen, az adott szituációnak megfelelően, sokszor magának a hivatalos személynek pillanatnyi viselkedésére adott reakció ellenreakciójaként kerül sor. Így az előkészületi magatartás megállapítása fogalmilag majdnem kizárt. Természetesen elméletileg - csupán az előkészületi magatartás elemzését tekintve - elképzelhető az ajánlkozás, vállalkozás, közös elkövetésben való megállapodás. Ennek gyakorlati végrehajtása a hivatali kötelmek miatt csupán elméletileg képzelhető el. A bűncselekménynek hivatalos eljárás során kell megvalósulnia. A hivatalos eljárást jogszabályok határozzák meg. Amennyiben kilépnek az elkövetők e keretek közül, megszűnik az eljárás jogszerűsége, ekkor már e bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon fontos, hogy az előkészületi magatartás a bűncselekmény törvényi tényállása megkezdéséig tart, ugyanis attól a pillanattól fogva már kísérleti stádiumról beszélünk. Tehát már a bűncselekmény első mozzanatának megkezdése előtt fel kell ismernie a hivatalos személynek, hogy amit tesz, azzal már a későbbi eltervezett bűncselekményét könnyíti meg. E bűncselekménynél - specialitásából adódóan - ezt megtenni álláspontunk szerint nem lehet.
A kényszervallatás bűncselekményének meghatározása: “Az a hivatalos személy, aki annak érdekében, hogy más vallomást vagy nyilatkozatot tegyen, illetőleg ne tegyen, erőszakot, fenyegetést vagy más hasonló módszert alkalmaz, bűntettet követ el, és akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” A kényszervallatás bűntettének jogi tárgya az államapparátus szabályszerű működése, az állami szervek és a hivatalos személyek tevékenységébe vetett bizalom, az igazságszolgáltatás rendjének sérthetetlenségéhez fűződő társadalmi érdek. A kényszervallatás csak abban az esetben fordulhat elő, ha a hivatalos személy az adott eljárásban jogosult valakit vallomás vagy nyilatkozat tételére felhívni, és erőszakot, fenyegetést vagy más hasonló módszert alkalmaz annak érdekében, hogy a más vallomást vagy a nyilatkozatot megtegye, illetőleg ne tegye.
E szakasz a jogellenes módszerek alkalmazását kívánja büntetni, tehát a jogilag megengedett vagy előírt kényszer a vallomást jogosulatlanul megtagadó tanúval szemben nem bűncselekmény. A kényszervallatás megvalósulásához nem szükséges, hogy az elkövetési magatartások alkalmazása következtében a sértett vallomást tegyen, és az is közömbös, hogy a kicsikart vallomás valós vagy valótlan adatokat tartalmaz-e. A bűncselekmény tettese csak speciális hivatalos személy lehet, olyan, akinek vallomás- vagy nyilatkozattételre történő felhívási joga, illetve kihallgatási joga van. A bűncselekmény csak szándékosan követhető el, a törvény a célzatot is a cselekmény tényállási elemévé teszi. E hivatali bűncselekménynél is megállapítható, hogy az előkészület meghatározása aggályos.
A bűncselekményt kétféle módon lehet elkövetni: fizikai és pszichés kényszer alkalmazásával. A törvényi tényállásban megfogalmazott erőszak a fizikai kényszervallatás megvalósulását jelenti, a fenyegetés és más hasonló módszer alkalmazása pedig a pszichikai kényszervallatást. Az erőszak alkalmazása hasonlatos a bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekményekhez, a különbség csupán az, hogy az erőszak alkalmazása célzatos, a vallomás vagy nyilatkozat kicsikarása érdekében történik meg.
A fenyegetésnek tárgyi eleme a súlyos hátrány kilátásba helyezése. Súlyos hátrányként értékelendő az olyan támadás, amelyet egyébként a törvény bűncselekményként büntetni rendel el, például testi sértéssel való fenyegetést. De megállapítható ez abban az esetben is, ha büntető feljelentéssel vagy olyan tények közlésével fenyeget az elkövető, amely a megfenyegetett személy vagyoni, családi érdekeit, becsületét érintheti; e hivatali cselekménynél például a személyes szabadságot korlátozó intézkedés vagy más, jogszabályon alapuló kényszerintézkedés alkalmazásának kilátásba helyezése.
További feltétel, hogy a fenyegetésnek olyannak kell lennie, amely objektíve alkalmas arra, hogy a sértettet szabad akaratával ellentétes cselekvésre késztesse, benne komoly félelmet keltsen. A más, hasonló módszer alkalmazásánál a törvényalkotó nyitott törvényi tényállást alkalmaz. Eszerint az erőszakon és a fenyegetésen kívül bármilyen, nem nevesített módszer alkalmazása alkalmas a bűncselekmény megállapítására, ha azzal az elkövető elérte a vallomás vagy a nyilatkozat megtételét.
A bűncselekmény speciális voltából adódóan, valamint az elkövetési magatartások figyelembevételével az előkészületi magatartás megállapítása a bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekményhez hasonlatosan aggályos. Az elkövetéshez szükséges könnyítő feltételek biztosításának értelmezése e bűncselekmény esetében is szinte lehetetlen. Maga a hivatalos eljárási keret lehetőséget ad arra, hogy a hivatalos személy megfigyeljen, adatokat gyűjtsön, a beszerzett adatokat elemezze, a körülményeket feltérképezze. Sőt, a kihallgatások, meghallgatások előtt ezekre a cselekményekre eljárásjogi, kriminalisztikai szempontok alapján kötelezően sort is kell keríteni. Ezeknek a magatartásoknak az elemzése nem vezethet szükségszerűen a későbbi bűncselekmény elkövetéséhez, hiszen a célzat megléte az előkészületi magatartásnál szükségszerű. Itt is fel kell tenni a kérdést: ésszerűen hol lehet azt megállapítani, hogy a hivatalos személy az eljárása során végzett fenti cselekményeket nem hivatali kötelezettségéből végezte-e, hanem a később elkövetendő bűncselekmény érdekében?
(14.00)
Tisztelt Képviselőtársaim! Arra a szituációra, amely lehetővé teszi a vallomás, nyilatkozat felvételét, fel kell készülni: biztosítani kell a tárgyi, személyi feltételeket, meg kell teremteni a végrehajtáshoz szükséges körülményeket. Ezt részint az eljárásjogi törvény írja elő, részint krimináltaktikai ajánlások fogalmazzák meg. E körbe tartozik az is, hogy a vallomás felvételét milyen technikai eszközzel rögzítik, milyen biztonsági előírásokat kell foganatosítani, valamint hogy hol, milyen körülmények között zajlik a vallomás, a nyilatkozat felvétele. Természetesen elméletileg e bűncselekmény esetében - csupán az előkészületi magatartás elemzését tekintve - elképzelhető az ajánlkozás, vállalkozás, közös elkövetésben való megállapodás.
A cselekmény specializáltságából adódóan a gyakorlat az, hogy az elkövetés szituációfüggő: azaz egy jogszerűen folyó eljárás sodródhat ki a medréből a vallomást tévő személy viselkedése, hozzáállása kapcsán. Ha ennek folyományaképpen kerül sor a kényszervallatásra, az előkészület fogalmilag kizárt. Nagyon fontos, hogy az előkészületi magatartás a bűncselekmény törvényi tényállása megkezdéséig tart, ugyanis attól a pillanattól fogva már kísérleti stádiumról fogunk beszélni.
Fontos tehát hangsúlyozni: már a bűncselekmény első mozzanatának megkezdése előtt fel kell ismerni a hivatalos személynek azt a célzatos magatartását, hogy amit tesz, azzal már a későbbi eltervezett bűncselekményét könnyíti meg. E bűncselekménynél specialitásából adódóan ezt megtenni - álláspontom szerint - nem lehet. Összegezve: ennél a két hivatali bűncselekménynél a fenti okok és összefüggések miatt az előkészületi magatartást megállapítani nem lehet.
A törvény módosítása esetén lehetőség lesz a hivatalos személyek működésének ellehetetlenítésére, a büntető- és szabálysértési eljárások megnehezítésére és rengeteg olyan hivatalos személy ellen indított büntetőeljárásra, amelynek során nem vagy csak nagyon nehezen bizonyítható a bűncselekmény elkövetéséhez köthető célzatosság.
Természetesen e bűncselekményt elkövetőkkel szemben a törvény teljes szigorával fel kell lépni, a Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint. Amennyiben viszont e bűncselekmények elkövetése gyakorivá vált, célszerű inkább a látens cselekmények ismertté tétele, illetve a büntetési tétel növelése.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem