DR. KOVÁCS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KOVÁCS ZOLTÁN
DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ön sem gondolja komolyan, amikor azt mondja, hogy a kormány nincs befolyással az energiaárak emelkedésére. Nyilván mindenki tudja, hogy komoly befolyással rendelkeznek e tekintetben.
Az pedig, ami az önhikit illeti, miniszter úr, ön ugyanúgy jól tudja, mint akik ehhez fordulnak, hogy 22 milliárd forint volt az igény, és mindösszesen 10-14 milliárd forint között adtak a korábbi években, a tavalyi esztendőben ez ennél kevesebb volt.
Az új költségvetésben pedig nincs megfelelő kompenzáció, amire rákérdeztem, hiszen mindösszesen az infláció 80 százalékával; nominálisan sem éri el azt a nagyságrendet, ami egyébként hiányzik az önkormányzati büdzséből.
Önök továbbra is az önkormányzatokon spórolnak, és természetesen feladatot látnak el az állam helyett, hiszen az oktatás, az egészségügy állami feladatok, így rögzíti az alkotmány is, más a feladatmegosztás e tekintetben. Viszont magukon nem spórolnak, emlékezzen vissza (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a legutóbbi MSZP-s lakomára, ahol lazac és libamáj… (Az elnök kikapcsolja a mikrofonját.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem