DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER
DR. BOROSS PÉTER (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az én hozzászólási szándékom is kapcsolódik a szombati csúcson elhangzottakhoz, de annak különösen egy elemét emelném itt ki. És tisztelettel kell hogy szóljak róla, hogy azok a neves szakemberek és vezetők, akik nap mint nap döntésekre kényszerülnek és felelősek nagy gazdasági szervezetek működéséért, milyen emelkedett mértéktartással és saját érdekeiket félretéve nyilatkoztak meg nagy többségben arról, hogy most a haza veszélyben van, most annak megfelelően kell viselkedni. Én úgy érzem, hogy a magyar közvélemény nem hangolódott át valami hasonló mentalitásra, és talán politikai körökben sem túl széles körű mindez.
Hölgyeim és Uraim! Ha én jól tudom - a pénzügyminiszter úr biztos nálam jobban tudja -, most, záros határidőn belül mintegy 3 milliárd euró kölcsön felvétele kényszerében állunk, 4 volt, és most 3, ha jól tudom. Ha ezt átszámítom forintra, akkor az körülbelül 800 milliárd vagy azt megközelítő forint, és tudjuk, hogy állampapírjaink ma már körülbelül 12 százalékos kamattal kelnek el. Ugye, ezt jól mondom? (Dr. Veres János bólogat.) 12 százalék! Ez a kis mozzanat az egészhez képest 100 milliárd forint többlet-kamatkiadással terheli a költségvetést. Kell valamit ehhez hozzátenni?
A másik: exportunk csökken, jelentősen csökken, mondják a jósok, de elbocsátásokból erre is következtethetünk. Mi történik ilyenkor az egyensúly szempontjából és az eladósodás szempontjából, főleg ha a belső fogyasztás netán még emelkedik? Mert aki a gazdasági növekedésről szól, annak tudomásul kell vennie, ha az nem exportorientált többletből adódik, akkor beáll az, ami az elmúlt hat esztendőnek is, az első felének komoly bűne volt, talán az azt megelőző éveknek, talán annak az időszaknak is, amikor magam is részese voltam a döntéseknek. Egy azonban biztos: nem engedhetünk meg további egyensúlyzavart, és világosan kell látnunk, hogy ebben az esetben a fogyasztás, a belső fogyasztás nem lehet a gazdasági növekedés, még talán stagnálás alapvető indoka sem. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Gyakran merül fel, hogy a közszféra, az a pokoli drága közszféra, az olyan drága, hogy ott mindig csökkenteni kell. Én nem nagyon hallom, hogy kit, melyiket, hány száz óvodát kéne bezárni, vagy éppen hány köztisztviselőt kéne utcára tenni; azt halljuk általában: a közszféra. Hölgyeim és uraim, a közszférában emberek dolgoznak, és aki ott csökkenteni akar, csak bérköltséget tud csökkenteni számottevően, a többi mese, vagy jórészt az.
Mi akkor a teendő? Ha csökkenteni kell, akkor létszámot kell 8 százalékkal csökkenteni, nem konvertálható tudással rendelkező embereket utcára tenni, vagy azt a 8 százalékot kell felfüggeszteni, amit a 13. havi kifizetés jelent? Melyiket kell választanunk, ha muszáj? Hölgyeim és uraim, ha muszáj, akkor legyen annyi tisztesség bennünk, mint '32-ben volt Károlyi Gyula kormányában, hogy nem elbocsát, hanem csökkenti a javadalmazást ezzel. Nem lehet tabu tehát a 13. havi, ha muszáj, márpedig a véres kard körbehordozása, azt hiszem, talán már némileg el is késett.
És a nyugdíjasokról is szeretnék szólni. Hölgyem és uraim, senki nem gondol itt arra, hogy azoknak a nyugdíjasoknak az esetében, akik csak nyugdíjból élnek, idős emberek, nyögik az energiaköltséget, ott meg szabad vonni bármit, beleértve a 13. havit is. De ahányan nyugdíjasok barátaim és ismerőseim, vagy állásban vannak, vagy kft.-ben vannak, vagy egyéb vagyonuk van, amely jövedelmet hoz számukra; ők már ne legyenek tabuk (Az elnök megkocogtatja a csengőt.), hogy azok biztonságosan megkaphassák, akik erre rászorultak.
Ezért nem jó az öt perc, mert kénytelen vagyok befejezni. Köszönöm szépen. (Derültség és taps az MSZP soraiban.)
