DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Nem tudom, képviselő úr tudja-e, hogy a magánjogi törvénytervezet mennyi ideig készült. Az első világháború előtt kezdték meg a munkálatait, és 1928-ban döntött róla a Ház. Nem fogadta egyébként el - mint tudjuk -, mert a trianoni békeszerződéssel elszakított területeken az utódállamok méltányolva és hasznát is látva az igen fejlett régi magyar szokásjognak, azt változatlanul hagyták. Míg a trianoni Magyarországon, ha a magánjogi törvénytervezetet elfogadták volna, és a szokásjog a trianoni területen írott joggá transzformálódott volna, akkor - most idézem a ’28-as törvényhozó gondolatmenetét - ők lettek volna, akik saját kezűleg szaggatják szét a Szent István-i Magyarország jogegységét.
Tehát több évtizedes munka állt mögötte - itt inkább ez a lényeges, csak érdekességként mondtam el, hogy mi lett a sorsa a ’28-as törvénytervezetnek -, és azért hozzátartozik a történethez, hogy bár az Országgyűlés hivatalos törvénnyé nem emelte, de valahogy úgy működött, mint Werbőczy Tripartituma: minden bírónak ott volt az asztalán, és az ítélkezésénél ezt alkalmazta. De az észrevételem lényege ez a több évtizedes munka. Képviselő úr, komolyan gondolja, hogy egy ilyen természetű, egy ilyen nagy léptékű, nagylélegzetű mű megalkotása határidőkhöz köthető?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem