DR. SZÉP BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. SZÉP BÉLA
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt az időzítés, az időtényező és a sorrendiség kiemelt szerepet kapott Salamon képviselőtársam előadásában. Én azért egy dolgot jobban szeretek a véleménynél: a tényeket.
Nézzünk meg három időpontot! A sokszor hivatkozott, de természetesen más tartalommal bíró - és az előbb idéztem - 1003/2003-as kormányhatározat, ami egyébként 2003. január 25-én kelt, azt tartalmazza, hogy az új Ptk. teljes szövegét egységesen, egy időpontra kell elkészíteni annak érdekében, hogy az Országgyűlés teljes kódex elfogadásáról dönthessen. Határidő: 2005. szeptember 30.
Ehhez képest 2005-ben megszületett az 1007. számot viselő, február 8-án kelt kormányhatározat, amely érdekes határidőket tartalmaz. A kódex tervezett beterjesztése a kormányhoz: 2007. június 30. Ezzel kapcsolatban két dolgot kell megjegyeznem. Az első, hogy 2008. március 31-én lehet szakértői javaslatot ismertetni, csak a szakértői bizottság tevékenysége kötelezettségének teljesítésére vonatkozó határidő - még egyszer - 2007. június 30-án lejárt. Vagyis nem valamifajta méltánytalanság érte a tagjait és vezetőjét ennek a szakértői bizottságnak, hanem pusztán évekkel korábban kitűzött határidő járt le, és nem beszélhetünk arról, hogy ők ezt követően háromnegyed évig, egy évig még esetleg dolgoznak rajta. Kötelesek voltak, és letettek egy anyagot, egy javaslatot a határidő lejártakor, és ehhez képest már további követelmények nem támaszthatóak.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem