ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb megnyomtam már a kétpercest normálként, de sajnos akkor nem tudtam szót kapni. Szabó Éva képviselő asszonynak szeretném mondani - ahogy Salamon László is elmondta -, hogy az alkotmány után maga a polgári törvénykönyv a legfajsúlyosabb törvénykönyv. Ezt szeretném úgy is kihangsúlyozni, hogy egy ember életét a megfogantatástól haláláig, majd halála után, örökösödési és egyéb más folyamatokon keresztül is tulajdonképpen befolyásolja, vagy a családját befolyásolja.
Én is furcsának tartom, hogy ön feltette a kérdést, hogy a Fidesz miért úgy áll hozzá, vagy az ellenzék miért úgy áll hozzá, és majd lehet módosító indítványokat benyújtani. Csak tudja, ebben az egészben az a legszomorúbb, hogy az a kodifikációs bizottság, amelyik valóban érdemben ebben a kérdésben, a megközelítőleg 1500 törvényi paragrafussal kapcsolatosan ki tudta volna fejteni a véleményét, és helyre tudta volna tenni a polgári törvénykönyvben azokat a problémákat, amelyeket képviselőtársam is elmondott, azokat tulajdonképpen félreállították, azt lehet mondani, hogy a konzultációt a kormány a maga részéről befejezte velük.
Mit nyújtson be az ellenzék? Nyújtsa be azt a teljesen új polgári törvénykönyvet, amit a professzorok a maguk részéről összeállítottak? Hiszen maga egy polgári törvénykönyv - ahogy az elején is mondtam - a fogantatástól a halálig, majd utána a vagyoni osztozkodásig is tulajdonképpen rendezi egy ember sorsát, az életét, társadalmi berendezkedését, elhelyezkedését és adott esetben a rá vonatkozó törvényeket, jogszabályokat is. Tehát furcsán néz az ki, hogy ön úgy fogalmaz, hogy öt hete van a parlament előtt.
(12.30)
Tessenek megnézni Svájcban… (Dr. Avarkeszi Dezső: Öt hónapja.). Öt hónapja, teljesen mindegy. Tessék megnézni Svájcban, két-három évet vitatkoznak egy ilyen törvényen, és amikor a társadalmi vitája lezajlott, utána próbálják meg parlament elé vinni, és törvényerőre emelni. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem