HERÉNYI KÁROLY

Teljes szövegű keresés

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az előbb említette az én első körben elhangzott hozzászólásomat. Én erre kaptam egy választ a miniszter úrtól, aki egy félreértésre, legalábbis általa értelmezett félreértésre hívja fel a figyelmet. Azt mondja: “A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet a javaslatban foglaltakkal, és ennek alátámasztására idézte - mármint én - dr. Wellmann György kollégiumvezető úr észrevételeit.”
Egy nyilvánvaló félreértés eloszlatása érdekében jelezni szeretném, hogy az említett észrevételek 2007 őszén készültek, én sem mondtam mást. Ráadásul dr. Wellmann György kollégiumvezető úr észrevételei alapvetően nem tartalmi jellegűek, hanem eljárásjogi jellegűek voltak. Tehát ő azt kifogásolta, hogy egy elég régen, 1990 májusától működő kodifikációs főbizottság, valamint a szerkesztőbizottság, akik szintén akkor lettek felkérve, 2007-ben náluk ez a folyamat lezárult, és ezt a minisztérium magához rendelte. Számos olyan dolog maradt ki a minisztérium által egybegyúrt anyagból, ami egyébként a két bizottság anyagában szerepelt. Tehát én alapvetően ezt kifogásoltam, és azt gondolom, nincs félreértés a Legfelsőbb Bíróság kollégiumvezetőjének észrevételei értelmében, illetve ha valaki félreérti, akkor az nem én voltam.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem